Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Beszélő menetrend Szegeden

Szeged - A szegedi Víztorony téren bemutatták szerdán a tömegközlekedési decentrum új, korszerű utastájékoztató rendszerét.
24 millió forintos fejlesztéssel az 1-es és 2-es kocsiálláson elektromos tábla percre pontosan mutatja, melyik buszjárat mikor honnan indul legközelebb. Felszereltek egy webterminált, ami hagyományos és térképes információkat ad a menetrendről, és nyomógombbal a gyengénlátóknak hangosbeszélő mondja el az információkat. A forgalmi iroda ablakában LCD monitoron olvasható a téren megálló szegedi, algyői és a teret érintő járatok akutális menetrendje. Új jegykiadó automatát is ebüzemeltek, az utasok készpénzzel és bankkártyával is megválthatják menetjegyüket, bérletüket. A téren és az információs termináloknál 14 térfigyelő kamera működik. A fejlesztés annak a 483 millió forintos, Uniós támogatáásal megvalósuló prjektnek a része, amelyből nyárra felújíttatta a város a Víztorony teret, valamint az új szolgáltató sor és parkoló épült. A tér lesz majd a végállomsáa a mostani buszjáratokon kívül a 10-es trolinak is. Városszerte – a tömegközlekedési nagyprojektben – 90 villamos- és trolimegállóban lesz hasonlóan korszerű utastájékoztató rendszer.

Olvasóink írták

  • 17. Sly7 2010. december 09. 22:30
    „Erről nekem csak az jutott eszembe, hogy Szolnokon már egy ideje nyomógomb meg minden kutyafüle nélkül is beszélnek a "megállók". Amikor arra jártam, kis híjján frászt kaptam, mikor hirtelen megszólalt az utastájékoztatás:) És még azt is mutatják, hogy pontosan mennyi idő alatt ér oda a busz:P És ez kis mezei jászkun volán.:)”
  • 16. Ferrer 2010. december 08. 23:27
    „Na most nem azért, de nem inkább azt kellene végre megoldani, hogy a táblák felett ki legyen írva, mennyire messze van és kb. mikor várható a busz beérkezése?”
  • 15. kowalsky 2010. december 08. 23:01
    „14. hozzászólás ifj. Nagy Gábor 2010.12.08. 22:26
    Úgy tudom, hogy azok a megállók esnek ki jó eséllyel, melyek már 1-2 állomásnyira vannak a végállomástól, azaz minimálisa a felszálló forgalom, (Pl. Csongrádi sgt. körforgalom Makkosháza előtt stb.) de tuti lesznek sima buszmegállókban is. (bár, ha a nagyprojekt részeként rakják ki, akoor nem is olyan biztos?)
    A Hont Ferencet jövő héten adják át, elvileg akkor kint vannak a terminálok mér nem?

    10. hozzászólás Zsoltee0716 2010.12.08. 20:03
    Úgy tudom, hogy azért nem tudott elkészülni, mert Magyarországon a hardverek beszerzése nagyon bonyolult, a rendszer már rég kész volt, csak nem volt vas, ami hajtja...annak a beszerzése egy másik történet volt, de mint látjuk, mostanra sikerült.”
  • 14. ifj. Nagy Gábor 2010. december 08. 22:26
    „12. hozzászólás Zsoltee0716 2010.12.08. 20:09

    Nos, te tudod, a 90-ből hány olyan megálló lesz, ami csak autóbuszmegálló?”
  • 13. ~FRANZVON~ 2010. december 08. 20:12
    „11. hozzászólás Mignon
    Múltkor leszóltál, hogy nem vagyok az igazi(valami szerzetesrendi cikkbe szóltam bele kissé kapatosan)...
    Most Te nem vagy a megszokott...
    Induljunk ki a jóakarásból-ami érzem-Néked is szívügyed.”
  • 12. Zsoltee0716 2010. december 08. 20:09
    „<moderálva> azt az elfajzott izét hogy ebben a városban csak troli és villamos van!

    Nem igaz, hogy nem lehet azt írni, hogy 90 db megálló lesz hasonló...

    "90 villamos- és trolimegállóban lesz hasonlóan korszerű utastájékoztató rendszer. "

    Köszönjük, és reméljük nem veszi igénybe a buszjáratokat!”
  • 11. Mignon 2010. december 08. 20:04
    „Es, ha nencsak gyengelatasu hanem nagyothallo is a kedves Utas, akkor mi van...?”
  • 10. Zsoltee0716 2010. december 08. 20:03
    „Azt azért tegyük, hozzá, hogy a Víztorony felújításával egy időben kellett volna átadni! De nem így történt!

    Másik pedig a Hont Ferencc utcai decentrum doolgra ugyan ez! A projekt része volt még ez: 3 db WEB terminál (számítógépes útvonaltervező) kihelyezése (Hont F. utcai végállomás, Széchenyi tér, Aradi Vértanúk tere).

    Messze vagyunk még ettől, de azért részben örülhetünk, hogy talán jövöre mindegyik üzemelni is fog!”
  • 9. kowalsky 2010. december 08. 19:49
    „3. hozzászólás Mignon 2010.12.08. 15:32
    Van kiépített taktilis sáv, ami vezeti a gyengén látókat. A gomb alatt pedig Braille írással van feltüntetve a szöveg.”
  • 8. ~FRANZVON~ 2010. december 08. 19:36
    „3. hozzászólás Mignon
    Mignon!
    Hát Stevie Wonder honnan tudja zongoráján melyik fehér és melyik fekete billentyű???”
  • 7. flexsnake*** 2010. december 08. 18:34
    „visszapofázik?”
  • 6. Zsoltee0716 2010. december 08. 18:00
    „"90 villamos- és trolimegállóban lesz hasonlóan korszerű utastájékoztató rendszer. "

    Mikorra?”
  • 5. szeti 2010. december 08. 16:42
    „3. :D úgy, hogy a gomb alapjáraton is kiabál: "Itt nyomj!" :)”
  • 4. daveedbrown 2010. december 08. 15:36
    „3!
    http://www.eletteregyesulet.hu/hu/logok/akadalymentes_kicsi.png

    talán?”
  • 3. Mignon 2010. december 08. 15:32
    „Nem ertem en ezt.

    "...es nyomogombbal a gyengenlatoknak hangosbeszelö mondja el az informaciokat."

    Ha valaki gyengenlato, akkor
    honnan latja hogy melyik nyomogombot kell megnyomni...?”
  • 2. daveedbrown 2010. december 08. 15:18
    „"ebüzemeltek" "prjektnek" "felújíttatta a város a Víztorony teret, valamint az új szolgáltató sor és parkoló épült" "végállomsáa "
    Újabb gyöngyszemek by DMOnlájn
    (sic!)”
  • 1. Mignon 2010. december 08. 14:59
    „Ilyen "beszelö hirdetötablarol" ir mar a
    Rhodosi Apollonius az "Argonautak utazasa"-ban is!
    (Kr.elött 350 körül)

    (Jasonnak, az Argo kapitanyanak is volt a hajon egy ilyen "beszelö oszlop"-a...)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teszteljen velünk forralt bort!

Forraltbor-tesztre várjuk Önöket pénteken a karácsonyi vásárokban! Játszanak, s ha szerencsések, velünk együtt kóstolhatják meg a kínálatot. Tovább olvasom