Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Beton a hinták alatt

Szeged - Közel hetven olyan játszótér van Szegeden, ami még mindig nem felel meg az uniós normáknak, balesetvesélyes, ezért el kellene bontani. Egy játszótér felszámolásának átlagos költsége 2 millió forint – de tavaly mindössze 4,5 millió akadt erre a feladatra a városi kasszában.
– A hinta, a libikóka és a mászóka a kedvencünk, de jobban szeretjük a fából készülteket, mert barátságosabbak – magyarázta a hatodikos Felícia, aki barátnőjével, Boglárkával tegnap délután egy Csaba utcai játszótéren múlatta fotónk kedvéért az időt. Ha jó az idő, tanítás után vagy késő délután szoktak jönni inkább ide – ahol még mindig fémjátékok vannak felállítva. A felük már „EU-szabatos": két mászóka a homokozóban áll, a hinták alól pedig kiszedték a betontömböket – ha a gyerekek leesnének, ne törjék össze magukat.

A játékok másik fele alatt viszont továbbra is balesetveszélyes aszfaltszőnyeg van – ahogy a szomszédos Vajda utcai játszótér összes mászókája és hintája alatt is. Felícia azt mondta, esett már le mászókáról, de azon kívül, hogy kicsit megfájdult a háta, nem lett különösebb baja: az uniós előírás szerinti gyöngykavicsra, nem betonra zuhant.

Jelenleg Szegeden még mindig 69 olyan játszótér van, ami elhasználtsága vagy „gyógyíthatatlan" balesetveszélyessége miatt nem felel meg az uniós normáknak, ezért bontásra vár – tudtuk meg Gila Csabától, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. közterület-fenntartási divízióvezető-helyettesétől. Ezt a munkát a korábbi jogszabály szerint tavaly év végéig el kellett volna végezni, de a határidőt azóta kitolták. Tíz éve kezdték: akkor 230, elöregedett fémjátékokkal felszerelt, aszfalttal borított balesetveszélyes játszótér volt Szegeden. A szakemberek folyamatosan haladnak a munkával: az életveszélyes játszótereket, illetve -eszközöket azonnal elbontják – a többit anyagi lehetőségeikhez mérten felújítják, karbantartják.

Még mindig sok a balesetveszélyes játszótér. Fotók: Miskolczi Róbert

Ez azonban elegendő forrás nélkül nem megy gyorsan: tavaly például összesen 35 millió forint volt arra, hogy hetente ellenőrizzék, javítsák, felújítsák a szegedi játszótereket. Ebből az összegből csupán 4,5 millió forintot szántak a balesetveszélyes játszóterek bontására és a zöldterület helyreállítására – miközben egynek a megszüntetése átlagosan 2 millió forintba kerül. Tarjánban – a rehabilitációs pályázatnak köszönhetően – ugyan megújult tavaly 18 játszótér, de például Felsővároson még mindig maradt elég balesetveszélyes. Jelenleg a 69, bontásra váró játszótér mellett másik ötvenet kellene felújítani – egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy áprilisig tízzel végeznek a szakemberek. Azt nem sikerült megtudnunk, mennyit szánnak az idei városi költségvetésben a balesetveszélyes játszóterek felszámolására.

Űrhajó a MÉH-ben

A fémjátékok közül a mászókák a leginkább balesetveszélyesek – mondta el Gila Csaba. A nonprofit kft. által leszerelt gömbök, hajók, várak, űrhajók a MÉH-telepen végzik, de az ebből befolyó összeg csak töredéke a bontás költségeinek. A felbontott, szétdarabolt beton a sándorfalvi hulladéklerakóba kerül.

Olvasóink írták

  • 5. Sziti 2009. február 07. 16:06
    „Baromság az egész.
    Mivel jobb ha a játékszer fa?
    A fa az puhább ugye így nem fáj annyira ha beverem a fejem?
    Ha a gyerek leesik a hintáról a gyöngykavicsot puhának érzi ugye?”
  • 4. wad 2009. február 07. 13:07
    „nem azzal van a baj, hogy a fiatalok esténként ott iszogatnak. régebben sokszor mi is játszótérre mentünk este inni, valamikor 15-20-an! VISZONT sosem szemeteltünk, TUDTUK hogy gyerekeknek való a hely, NEM rongáltunk, és NEM hagytunk szemetet. az a baj, hogy nem mindenki gondolkodik így. mikor más társaság is volt, sokszor hülyének néztek hogy összeszedtük magunk után az üveget, meg a szemetet, és két zacskó szeméttel a kezünkben mentünk tovább :P szóval az idióták ellen nem lehet mit tenni...”
  • 3. zsebi 2009. február 07. 10:10
    „A Retek utcai is jól le van pusztulva/pusztítva...:(”
  • 2. .suhym. 2009. február 07. 09:32
    „Nem kisebb, sokszor sokkal nagyobb gyerekek lógnak ilyen játékokon, sajna.((

    Pár évvel ezelőtt nálunk megcsinálták a játszóteret "EU-sra", nem kis pénzért, ugyebár. Még drótkerítéssel körbe is kerítették. Nos, eltelt úgy cirka két hét utána. Kerítés itt -ott leszakítva, játszótér tele a nagyobb gyerkőcök által eldobott csikkekkel, sörös dobozokkal. Napjainkban, akár újra kezdhetnék a felújítását.:((
    Ott bandázik az környék összes tinédzsere, lógva a kicsiknek tervezett hintákon, azokon a rugós állatokon. Kerítése már lassan nincs is, ami van, az meg balesetveszélyes, mert itt - ott kiáll belőle a drót, a játszótér tele csikkel, meg italos üvegekkel....etc.”
  • 1. katcsi 2009. február 07. 08:56
    „szerintem kisebb gyerekek lognak ilyen játékokon
    szerintem a bartok téri a legveszélyesebb szegeden”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaszi zsongás Szegeden

Szeged - Ízelítőt kaphattunk a tavaszból, s a meleg egészen vasárnapig marad. Tovább olvasom