Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Bety-Art: elítéltek kiállítása a TIK-ben

Szeged – A Szegedi Fegyház és Börtön fogvatartottjainak legjobb munkáiból nyílt kiállítás a TIK-ben.
Rózsa Sándor híres alföldi betyárvezér szúrós szemű fizimiskájával hirdetik a Szegedi Fegyház és Börtön elítéltjeinek ma megnyílt kiállítását a TIK-ben: a Bety-Art tárlaton 40 művész festményét, makettjét, grafikáját és kerámiáját tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 30-áig.

Elítéltek kiállítása a TIK-ben. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A fogvatartottak alkotásait nem túlzó művészinek nevezni: még Pataki Ferenc Príma-díjas festőművész is a legnagyobb elismeréssel szólt a kvalitásos munkákról. – Bekerülésemtől kezdve balhés alak voltam a Csillagban. Aki a zárkámba került, azt megvertem – mondta lapunknak Pécz Zoltán, aki számos festményével képviselteti magát a kiállításon. – A parancsnok egyszer magához hívatott: ez így nem mehet tovább. Mivel a börtön előtt 20 évig rajzoltam, úgy gondoltam megpróbálkozok vele a rácsok mögött is. 7 év alatt közel 100 képet festettem – mesélte a férfi.

Elítéltek kiállítása a TIK-ben

Egyik képén Faludy György költő portréját festette vászonra. – Faludy jó értelemben vett zsivány volt és ő is ült börtönben Recsken. Művészetével mindig tagadta a bezártságot. Ezért ihletett meg – mondta Pécz, aki rendszerint késsel és fröcsköléssel viszi a festéket a vászonra. – Most a római mitológia és a túlvilági lét érdekel: tavaly halt meg édesanyám – magyarázta festményei előtt állva Zoltán, aki alkotásainak nagy részét családtagjainak küldi el értékesítésre.

Olvasóink írták

  • 10. varadipal 2011. szeptember 24. 10:19
    „Hasznosabb lenne a munkájuk a kőbányákban, hogy legalább az eltartásukat ne én fizessem. Könnyekig meg vagyok hatódva az anya- szomszéd- és feleséggyilkosok,perverz pedofilok és egyéb gazemberek művészi tehetségétől. Kaphatnának most már egy teli bárszekrényt is a felszerelt fitnesszterembe. Átlagosan havi 4000.- Ft-ot fizet minden 40 év munka után nyugdíjas a nyugdíjából ezeknek a gazembereknek az életbentartására. Ez nem a piacgazdaság része? Miért nem keresik meg a saját ellátásukra valót?”
  • 9. tol 2011. szeptember 24. 01:39
    „ember amíg él, remél...”
  • 8. sebajtóbiás 2011. szeptember 23. 20:10
    „7. tol
    Remélem, hogy ez az ember, amikor szabadul, tud majd mit kezdeni a hétköznapjaival, s nem csúszik vissza a mocsárba.”
  • 7. tol 2011. szeptember 23. 18:08
    „nekem van igen jó barátom, aki szerelmi révületében ölt, egyébként egy csendes, rendes gyerek volt annak előtte. A börtön után praktikusan aszociális lett, ami azt jelenti, hogy nem volt egyetlen épeszű megoldása az egyszerű hétköznapokra. Sajnos. Ami ezt az embert illeti itten: az ő élete - úgy tűnik - feje tetejére állt; előbb kellett volna lelki életet élni, aztán - nem lett volna ilyen rongy a sorsa. Már késő.”
  • 6. Mathiasking 2011. szeptember 23. 17:47
    „Mea culpa! Nem a Porsche-s gyilkos volt, hanem egy sima gyilkos!”
  • 5. Mathiasking 2011. szeptember 23. 17:23
    „Úgy tudom, hogy a magyar kriminalisztika történetébe, mint a PORSCHE-s gyilkos vonult be. Külföldön, egészen pontosan Franciaországban fogták el. Miről beszélünk? Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel ítélték el. Ennyi! Röviden és tömören.”
  • 4. pt 2011. szeptember 23. 16:24
    „A régi és új arcát nézve megváltozott... De ez csak egy fotó..”
  • 3. sebajtóbiás 2011. szeptember 23. 15:59
    „pt. Köszönöm. Nehéz elhinni a 2. képet nézve, hogy milyen életútja volt ennek a férfinak.
    Azt hiszem, az elismerés és a megbecsülés mindenkinek jól esik, és csodákat tud művelni.
    Remélem, valóban megváltozott a lelke is.”
  • 2. pt 2011. szeptember 23. 15:10
    „1. Itt a válasz:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ismetlofegyver_helyett_ecset/2101864/”
  • 1. sebajtóbiás 2011. szeptember 23. 13:50
    „Vajon mit követett el a képeken látható Zoltán?
    Helyes, szelíd mosolyú embernek tűnik. Kár érte.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszi újdonságok a Napfényfürdő Aquapolis Szegedben

A jó idő ellenére a Napfényfürdő Aquapolis-ban hétköznaponként visszatértek az elő- és utószezoni nyitva tartáshoz a beltéri fürdőben. Tovább olvasom