Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Bevásárolni férfiak nélkül az igazi

Nyugdíjas nyertesünk helyett felesége vásárolt be. Egy hónapra való húst, cukrot és olajat vett a 30 ezer forintos utalványból, amelyet Telekosár-játékunk e heti nyerteseként a szegedi Tesco Áruházban költhetett el.
Gera Jánosnénak (balról) sógornője segített. Fotó: Gyenes Kálmán
Újraindult Telekosár-játékunk első nyertese, a nyugdíjas balástyai Gera János gyógykezelése miatt nem tudott eljönni a jutalombevásárlásra, helyette Gera Jánosné Icuka válogatott a szegedi Tesco Áruház polcairól. Szomszédasszonya, egyben sógornője kísérte el, egyébként a gyerekeivel intézi a nagy beszerzéseket.

– A gyerekek dolgoznak ilyenkor, ketten összeválogatjuk, ami kell. Férjek nélkül egyébként gyorsabban haladunk. Ha a férfiak egyfolytában az órát nézik, biztosan kimarad valami – magyarázta Icuka. Noha számológépet is hozott magával, nem vette elő: fejben osztott-szorzott.

– Most is spórol. Megnéz minden árufélét és kiszerelést, nem mindegy, mi mennyibe kerül – tette hozzá mosolyogva a sógornő, Gera Istvánné Margit. Közben kocsiba emeltek egy húszkilós zsák cukrot, tíz liter olajat, két rúd szalámit, kilós fűszert és elindultak a húsospult felé.
Icukáék tanyán gazdálkodnak, zöldségre és gyümölcsre nincsen gondjuk, a család asztalára viszont kell a hús és a hal.

Icuka nyuszis kakaóval lepte meg négy unokáját, majd befordultak a mosószerek utcájába. Kis számolás, és a két asszony kiválasztotta a megfelelő méretű mosóport, a legfinomabb öblítőt és a bevált mosogatószert.

– Icuka mindig nyer valamit. Egymás után fejti a rejtvényeket, beküldi, és gyűlnek az ajándékok. Láttam, nemrég Délmagyarország-pólót hozott a postás – irigykedett tréfálkozva Margit. A sógorasszony is több mint húsz éve lapunk előfizetője, de nem adódott ekkora szerencséje. Most is megállapította: nem marad más hátra, a következő játékban ő is beküldi a megfejtést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Október végére új cége lehet a városnak

A szegedi önkormányzat saját cégén keresztül többségi tulajdont szerezhet a megyei… Tovább olvasom