Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bezárt a jégpálya - idén is a diszkó volt a legsikeresebb

Szeged - Több mint 60 ezer látogató fordult meg az idei szezonban a szegedi műjégpályán, ahol az utolsó napon ingyen korcsolyázhattak a jég szerelmesei.
A programok közül továbbra is a jégdiszkó a legsikeresebb, de idén több száz óvodás is karistolta a jeget. A vezetőség több felújítást tervez az új szezonra.

A büfé helyett a pálya elé ültek ki melegedni vasárnap délelőtt a városi műjégpályán korcsolyázók, akik inkább hideg kólát, mint forró teát kortyolgattak. Akadt, aki rövid ujjú pólóban siklott a jégen, mások maradtak a biztonságos felszerelésnél: sapkát, sálat, kesztyűt öltöttek az utolsó napon is.

– Nagyon sajnáljuk, hogy vége a szezonnak, hiszen majdnem minden hétvégén kijártunk. Ebéd előtt jól kikoriztuk magunkat, így jobban esett a rántott hús – mondta Kis Ervin, miközben kislányára próbálta felhúzni a korcsolyát a ruhatárban. A bejáratnál egymásnak adták a kilincset a fiatalok, s talán a megszokottnál is többen döntöttek úgy: a vasárnap délelőtti tévénézés helyett a korcsolyapályát választják.

A jégpályától búcsúzó korcsolyázókat rövid időn belül görkorisok váltják. Fotó: Frank Yvette
A jégpályától búcsúzó korcsolyázókat rövid időn belül görkorisok váltják.
Fotó: Frank Yvette

– Olvastam az újságban, hogy ma ingyenes a belépés, ezért gondoltam, kihasználom az utolsó napot. Nyáron pedig görkorizni fogok járni – magyarázta Kis Hajnalka.

Felújítások

Hódi Tamás, a városi műjégpálya létesítményvezetője elárulta: a vasárnapi szezonzárás után több felújítást is terveznek. Egy 17 milliós beruházás keretében új pihenőhelyet kap a műszaki személyzet, amelyben zuhanyozni és étkezni is tudnak majd. Új jégfelújító gépet szereznek be, és – ha pályázaton elég pénzhez jutnak – a jégpálya lelkét, vagyis a motorját is felújítják.

A görkori mellett tette le voksát nyárra Dudás Réka is, aki egész kis csapattal csúszkált a jégen az utolsó napon. Édesanyja barátnőjével, Szepesiné Frenkó Csillával és az asszony fiaival jött. – Hároméves korom óta járok korcsolyázni, a nagyobbik fiamat is megtanítottam, most a kicsin a sor. Nincs vele könnyű dolgom – mondta mosolyogva. A gyerekek egyébként korisuliba is jártak, ahol játékos feladatok segítségével sajátították el a jégen csúszás fortélyait.

– Az október második hetétől március 30-áig tartó évadban több mint 250 oktatást tartottunk óvodásoknak – mondta Hódi Tamás, a létesítmény vezetője, akitől megtudtuk: összesen több mint 60 ezer vendég fordult meg a korcsolyapályán a tegnap véget ért szezonban. A leglátogatottabb programnak ismét a jégdiszkó bizonyult, ahol egy este több mint 350 gyerek siklott a hangos zenére. Hódi Tamás azt is elmondta: több felújítást is terveznek. Ha ezeket sikerül véghez vinni, az új szezont a megszokottnál két héttel hamarabb, vagyis már október első péntekén kezdhetnék.

A korcsolyapálya tavasszal és nyáron sem lesz kihalt. A meleg hónapokban a görkorisok vehetik birtokukba a pályát.

Olvasóink írták

  • 9. Tommmy 2008. április 01. 15:32
    „hát mert hulyék vagytok!! nyári szinen meleg van és jo buli a sziniceon meg oltozzetek fel...!! kint voltam tavaly m2-on és sztem qrva joo volt!!”
  • 8. biglaci 2008. március 31. 12:33
    „igaza van lbélának eggyet értek vele .”
  • 7. LBÉLA 2008. március 31. 12:32
    „SZINICE AZ NEM KÉNE TÖBBET NAGYON SZAR VOLT ÉS HIDEG .ELÉG A NYÁRI SZIN AZIS 4 ÉVENTE KÉNE CSAK MERT MÁR NAGYON UNALMAS VAGY NE IS LEGYEN !”
  • 6. LBÉLA 2008. március 31. 12:32
    „SZINICE AZ NEM KÉNE TÖBBET NAGYON SZAR VOLT ÉS HIDEG .ELÉG A NYÁRI SZIN AZIS 4 ÉVENTE KÉNE CSAK MERT MÁR NAGYON UNALMAS VAGY NE IS LEGYEN !”
  • 5. LBÉLA 2008. március 31. 12:32
    „SZINICE AZ NEM KÉNE TÖBBET NAGYON SZAR VOLT ÉS HIDEG .ELÉG A NYÁRI SZIN AZIS 4 ÉVENTE KÉNE CSAK MERT MÁR NAGYON UNALMAS VAGY NE IS LEGYEN !”
  • 4. LBÉLA 2008. március 31. 12:32
    „SZINICE AZ NEM KÉNE TÖBBET NAGYON SZAR VOLT ÉS HIDEG .ELÉG A NYÁRI SZIN AZIS 4 ÉVENTE KÉNE CSAK MERT MÁR NAGYON UNALMAS VAGY NE IS LEGYEN !”
  • 3. LBÉLA 2008. március 31. 12:32
    „SZINICE AZ NEM KÉNE TÖBBET NAGYON SZAR VOLT ÉS HIDEG .ELÉG A NYÁRI SZIN AZIS 4 ÉVENTE KÉNE CSAK MERT MÁR NAGYON UNALMAS VAGY NE IS LEGYEN !”
  • 2. LBÉLA 2008. március 31. 12:32
    „SZINICE AZ NEM KÉNE TÖBBET NAGYON SZAR VOLT ÉS HIDEG .ELÉG A NYÁRI SZIN AZIS 4 ÉVENTE KÉNE CSAK MERT MÁR NAGYON UNALMAS VAGY NE IS LEGYEN !”
  • 1. Ápi 2008. március 31. 05:43
    „Én úgy hallottam, hogy az egyik szegedi autósiskola állta az utolsó nap költségeit, ha ez igaz, akkor köszönet érte! Igazán kellemes napot töltöttünk kinnt a családunkkal, remek volt a hangulat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fekete pont: városszéli dizájn

Szeged - Valódi külvárosi lakótelep hangulatot idéznek a képen látható, tagekkel dekorált szemeteskonténerek. Tovább olvasom