Délmagyar logó

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 11°C Még több cikk.

Bezárt a rendőrőrs Újszegeden és az Olajbányász téren

A közlekedésrendészet egy része költözik a bezárt Tarjánvárosi Rendőrőrs helyére, az Olajbányász térre.
Átalakítások zajlanak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Ennek első jeleként a közelmúltban bezárt három szegedi – a belvárosi, a tarjáni és az újszegedi – rendőrőrs. Nincs változás a három vidéki – mórahalmi, röszkei és sándorfalvi – őrs munkájában. Úgy tudjuk, a körzeti megbízottak munkáját is átszervezik.

Az Újszegedi Rendőrőrs ajtaján egy A4-es papír tájékoztat arról, hogy az „ügyfeleket hivatali munkaidőn belül és azon túl is" a Szegedi Rendőrkapitányság Párizsi körúti épületében fogadják. Az Olajbányász téren lévő Tarjánvárosi Rendőrőrs bejáratán szintén papírlap látható, amelyen pedig az áll, hogy az épületbe a közlekedésrendészeti osztály költözött.

A rendőrőrs melletti lépcsőházból kilépő asszony érdeklődésünkre azt mondta, teljesen mindegy, hogy itt vannak a rendőrök vagy sem, mert szerinte ha a téren verekedés volt, vagy az épületből üres üvegeket dobáltak ki a térre, akkor sem csináltak semmit.
Az A4-es papírlapon olvashatók szerint a közlekedésrendészeti osztály költözik a bezárt Tarjánvárosi Rendőrőrs helyére, az Olajbányász térre. Fotó: Kuklis István
Az A4-es papírlapon olvashatók szerint a közlekedésrendészeti osztály költözik a bezárt Tarjánvárosi Rendőrőrs helyére, az Olajbányász térre. Fotó: Kuklis István

Információink szerint a megye új rendőrkapitánya, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság éléről érkezett Piros Attila dandártábornok Somogyban is hasonlóképpen járt el, és ott bevált ez a fajta központosítás.

A rendőrség megkeresésünkre az eddig megszokottakhoz hasonlóan szűkszavú közleményben reagált, amelyben a következő olvasható: „A rendőrség feladata a bűncselekmények felderítése, megelőzése. Minden időszakban az a vezető célja, hogy a lehető leghatékonyabban legyen képes a szervezet a feladatok ellátására. Így valamennyi belső munkamegosztási, szervezési kérdés ezt a célt szolgálja a komplexitás tükrében".

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Deákosok szalagavatóját semmi sem zavarta meg - mutatjuk a képeket

A Deákosok szalagavatóját semmi sem zavarta meg - mutatjuk a képeket
Szombat este tartották szalagavatójukat a Deák Ferenc Gimnázium végzősei. Tovább olvasom