Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Bezárt börtönöket nyitnak meg újra

Csongrád megye - Akár 60 napos elzárást is kaphatnak azok, akiket 20 ezer forintot meg nem haladó szabálysértés miatt ítél el a bíróság. A fiatalkorúakat legfeljebb 30 napra csukhatják be – a törvénymódosítás pár napja életbe lépett.
Az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el a szabálysértési törvény módosítását, amely szerint elzárást is kaphatnak azok – köztük a 14–18 év közöttiek –, akik 20 ezer forintot meg nem haladó értékű lopást, csalást vagy szándékos rongálást követnek el. A jogszabály múlt csütörtökön lépett életbe.

A közbiztonság javítását célzó törvénycsomag szerint az ügyekben a bírósági titkárok járnak el, akik a szabálysértőket 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal, illetve legfeljebb 60 nap – fiatalkorúak esetében 30 nap – elzárással büntethetik. A fiatalokat a felnőttektől elkülönítve kell őrizni. A rendelet szerint az elzárással büntetettet lehetőség szerint a lakóhelye szerinti legközelebbi büntetés-végrehajtási intézetbe kell szállítani. Csongrád megyében a Szegedi Fegyház és Börtönt jelölték ki befogadó intézetként.

A bv. sajtóirodája szerint a börtönök fel vannak készülve az új helyzetre, hiszen a különféle ügyekben elítélt fiatalkorúakat eddig is elkülönítették a felnőttektől – különös átszervezést a börtönökön belül ezért egyelőre nem terveznek. Azt viszont még nem tudják, hogy mi történik akkor, ha a kisebb súlyú szabálysértések elkövetőit a fent említett pénzbírság helyett tömegesen elzárással sújtják majd a bíróságok: ha a szabálysértőt tetten érik, és őrizetbe veszik, az eljárást a bíróságnak 72 órán belül le kell folytatnia. Máskülönben az eddigi 30 nap helyett a törvény 8 napot biztosít számukra.

Már eddig is létezett egy úgynevezett telítettségkiegyenlítő program: ahol szűkösen vannak a fogvatartottak, azokat az ország más, kevésbé zsúfolt büntetés-végrehajtási intézeteibe lehet szállítani. A tervek szerint az 5–10 napos elzárásnál többet kapó fiatalkorú fiúk Tökölre, míg a lányok Kecskemétre és Pálhalmára kerülhetnek, ahol a fogvatartottak létszáma jelenleg az országos átlag alatt van.

A kormány a szabálysértés miatt elítéltek egy részét a korábban bezárt börtönökben helyezné el: az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézet solti alegységét már megnyitották, illetve a tervek szerint még az idén újra kinyitják a fővárosi Gyorskocsi utcai intézetet is.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. flexsnake 2010. augusztus 26. 12:52
    „minek újabb örtön? gyakorolni kell a halálbüntetést, nem a mi pénzünkbl etetni a ganékat. Családok kerülnek utcára amíg őket eltartjuk az adónkból.”
  • 21. Mathiasking 2010. augusztus 25. 18:53
    „Szlovákiában így tesznek a romák ellen:

    A lakótelepen korábban már egy másik falat is emelt az önkormányzat, az indoklás szerint zajárnyékolás céljából. A most nyáron átadott új falrész ehhez kapcsolódik. Az összes fal összekapcsolásával így mostanra egy 500 méter hosszú falrendszer jött létre a kelet-szlovákiai város lakótelepén.

    A romatelepen mintegy 1800 roma él. Kifogásolják, hogy most meg kell kerülniük a falat, s ezért jóval hosszabb ideig tart az útjuk. "Lassan nem lesz merre mennünk. Mindent elszigeteltek. A lakóházak között sokkal közelebb lenne az orvos is" - panaszkodott egyikük a lapnak.

    A lakók szerint azonban a falrendszer nem a romák ellen épült, hanem mindenki ellen, aki rendetlenséget csinált lakóhelyük környékén. "Erre jártak, a balkonunk alá vizeltek, a bűz bejött az ablakon, nem is nagyon nyithattuk ki. Sokan közülük kábítószerélvezők" - állítja az egyik lakó. A lakóközösség vezetője, Anton Tadian azt mondja, a romatelepen élők rongálták a panelházakat, a fallal csak tulajdonukat akarják védeni.

    A helyi önkormányzat szóvivője közölte, a telket, melyen a fal áll, a lakóközösség vette bérbe a várostól azzal a céllal, hogy bokrokat, dísznövényeket ültessenek ide és esztétikus kerítést húzzanak. Hogy végül egy betonfal nőtt ki, a várost nem zavarja, ilyen építményre ugyanis nem kell engedély.

    Laco Oravec, a Milan Simecka Alapítvány vezetője viszont úgy véli, hogy a város a korábbi fal mellett is képmutatóan érvelt, szerinte egyértelmű, hogy az is a lakosok panaszai nyomán, a romák miatt készült. "Ha ennek nem szentelünk figyelmet, lassan olyan állapot jön létre, hogy a romatelepeket fallal vesszük körül. A fal az elkülönítés jelképe, a társadalom feladta a hitet az együttélés lehetőségében. Ez gettók építéséhez vezethet, mint a háború előtt" - jelentette ki Oravec.

    A "védelmi falak" építése Kelet-Szlovákiában nem újdonság. Az Eperjes melletti Osztrópatak (Ostrovany) község önkormányzata nemrégiben ugyancsak fallal szigetelte el a helyi cigánytelepet. Az önkormányzat azzal érvelt, hogy így akarja megelőzni a bűnözés terjedését.”
  • 20. SP 2010. augusztus 25. 18:33
    „http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/felavattak-az-ismeretlen-nokias-dobozt-2026737

    """"Szobrot állítottak a nokiás doboznak.
    Az ominózus doboz arról híresült el, hogy Hagyó Miklósnak állítólag abban adták át a korrupciós pénzeket, amelyeket a BKV-tól vett fel."""”
  • 19. Csecs 2010. augusztus 25. 18:22
    „10: az lenne Koszovó.”
  • 18. Csecs 2010. augusztus 25. 18:21
    „8: az eset egyértelműen terrorgyanús, de minimum közüzem megzavarása. Ha rajtam múlna, életfogyt.”
  • 17. sóska66 2010. augusztus 25. 18:07
    „nem lehetne inkább a bányába küldeni őket.....”
  • 16. gumikacsa111 2010. augusztus 25. 15:37
    „15. THE 2010.08.25. 14:46

    Ez olyan, hogyha rosszat csinál <moderálva>???????”
  • 15. THE 2010. augusztus 25. 14:46
    „Mikor lesz már a humán gps bevezetve? Agykéreg alá beültetve születéskor, és kész. Vagy túl sok scifit néztem? :)”
  • 14. kgb696 2010. augusztus 25. 14:19
    „6! azért hülyeség ez így levezetni, hogy napi 8000ft-ba van nekünk, mert ez az adat úgy jön ki, hogy kb 40 milliárd a bv. költségvetése amiben benne van minden az őrök fizetése, a gáz számla, a rabok kajája, minden!
    ha 15.000 rablóra hoznak még egy két embert attól a költsége nem lesz több szinte csak a kajával, mert fűteni akkor is kell ha az nincs ott, villany akkor is megy a helységbe ha az nincs ott, őröknek akkor is annyi a pénze ha az nincs ott... Érted miről beszélek? Az adott költségvetésből jön ki, aztán majdnem mindegy ( csak a kaja, ami asszem 500ft körül van egy nap), hogy 12.000 vagy 18.000 rabló található a börtönökben.”
  • 13. flexsnake 2010. augusztus 25. 14:02
    „újra itthon _D”
  • 12. LukSzusz 2010. augusztus 25. 13:37
    „Bezzeg a milliárdokat lopó,csaló politikusok akiknek több ingatlanjuk van mint ujjuk,pénzük külföldön elrejtve,azok szabadon,"igazságosan" sétálhatnak,utazgatnak a világba.Ez Magyarország,tolvajok birodalma,aki dolgozik,vagy dolgozna becsülettel at éhenhal,vagy a Bankok ölik meg.
    Csujonak be mindenkit,a sok seggnyalóval akkor milesz,nem lesz kitől lopni.”
  • 11. Mathiasking 2010. augusztus 25. 13:29
    „Kérdezem: ez sokba kerül az adófizetőknek? Szerintem IGEN! Akkor mi szükség erre? Leüli a 100 napját és kész a büntetés jóváírása, aztán röhög egy nagyot. Etették, itatták, mostak rá és még az ajtót is nyitották, csukták előtte, mögötte. Úri dolga van. Hülye lenne befizetni a büntetést.”
  • 10. THE 2010. augusztus 25. 12:35
    „Összezárni a milliárdos sikkasztókat a megélhetési bűnözőkkel, na abból mi lenne.”
  • 9. Falcao 2010. augusztus 25. 12:02
    „Valami várbörtön nem maradt fent véletlenül?Ott is elférne pár jómadárka.
    Persze eredeti állapotban, semmi elektromosság meg fényűzés.”
  • 8. dodó 2010. augusztus 25. 11:08
    „Ilyen esetekre céloztam a 6.) hsz-ben:

    "Szakértelemre utalt, ahogy a magasfeszültségű vezetékekkel bántak a tolvajok: leszakaszolásukkal már az áramütés veszélye nélkül hozzáférhettek az értékes fémekhez. Abból már nem készültek fel, hogy ez a transzformátor a vízközmű áramellátását biztosította. Addig, míg az áramszolgáltató pótolta a transzformátort, ideiglenes áramfejlesztővel tartották fenn a szükséges nyomást. Korábban a főnyedi szivattyútelepen lévő transzformátort rongálták meg a Kis-Balatonnál.
    A százhúsz liternyi trafóolajat elvitték, a benne lévő rezet ugyan kiszedték, de már nem tudták magukhoz venni, a megszólaló riasztó futamította meg a tetteseket. Itt az áram alatt lévő berendezést autóval tépték ki a helyéről.
    Laki István, a Kis-Balaton Üzemmérnökség vezetője elmondta, ezzel a tettükkel működésképtelenné tették a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal védelmét is ellátó telepet.
    ...116 millió forintos kárt okoztak a tolvajok."”
  • 7. gumikacsa111 2010. augusztus 25. 10:54
    „6. hozzászólás dodó 2010.08.25. 10:33

    Mit képzelsz te magadról?!
    Jogállamban élünk vagy miafenevan?--ja vazzzee?
    Az ősi dakota mondás szerint " Jobb hiába ülni, mint hiába dolgozni " tesó!”
  • 6. dodó 2010. augusztus 25. 10:33
    „Jelenlegi áron napi több mint nyolcezerbe vannak nekünk.
    Olyan munka kellene nekik heti hat napban napi tizenkét órában, ahol ezt, plusz az okozott kárt megtérítenék. A 30 - 60 napot pedig úgy értelmezném, hogy az pluszba jönne rá a károkozás ledolgozása után, azaz előbb addig robotolna bent, amíg például a színes fémgyűjtéssel okozott kárt - beleértve a helyreállítás költségeit - meg nem térítené. Ha ezzel kész, akkor kezdené, esetleg kissé könnyítve (napi tíz órákkal) a tényleges elzárást!”
  • 5. koszone 2010. augusztus 25. 10:25
    „Kell a hely,az biztos !”
  • 4. 4Angel 2010. augusztus 25. 09:59
    „makákó 2010.08.25. 09:53

    Igazad van amit elfogyasztanak fizettessék meg velük !!!

    ( Legfőbb ha nem lesz mit enni majd lopok egy valamit és 30 nap ingyen kaja, hmm egyesek még vissza is élnek majd evvel ))”
  • 3. 4Angel 2010. augusztus 25. 09:53
    „Nagyon helyes ez az egész csak kicsit kevés a 30/60 nap de jobb mint a semmi !!!!

    Csak az a baj, némelyik börtön olyan mint egy szálloda, és nem érzi, hogy ö azért van ott mert bűncselekményt követett el !!!!

    Meg mondja meny fiam lopni, 30 nap ingyen kaja , és nem visznek el az intézetbe, 30 nap kibírod utána kijössz kezdheted előröl a lopást , na kinézem én eszt is egyesekből !!”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjazott húsok Kisteleken

Kistelek, Mórahalom - Az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó gálaestjén a Foodlawment… Tovább olvasom