Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Bezárta a Mátrix az M-klubot

Szeged – Nem tudták fizetni a bérleti díjat, így bulikat és rendezvényeket már nem tartanak. Az adományok gyűjtését és osztását folytatja az alapítvány.
Szombaton bezárt a Mátrix Közhasznú Alapítvány által üzemeltetett M-Klub a Roosevelt téren. – A klubot az alapítvány 2006-ban hozta létre, hogy az ifjúság számára kulturált programhelyet, közösségi teret, fejlesztő központot üzemeltessen. A klub az évek alatt tehetséges énekesek fejlesztő helye, szervezetek számára programhelyszín, és szórakozóhely is volt – mondta Rácz Anett, az alapítvány elnöke. Szombat délután a Greenpeace egyik neves aktivistájával, Rien Achterberggel találkozhattak az érdeklődők.

– Nem tudjuk kigazdálkodni azt a bérleti díjat, amit a város kér. A 166 négyzetméteres pince 2006-ban havi 250 ezer forintba, most 320 ezer forintba került – mondta a szervezet elnöke. Az alapítvány már 2009-10-ben küzdött a bérleti díj kitermelésével, Rácz Anett tájékoztatása szerint a Mátrix kérte a várost, hogy vegye fel a preferált szervezetek közé. Nem azért, mert bulikat tart, hanem mert az alapítvány rendszeresen gyűjt és oszt adományokat rászorulóknak – például számítógépet jól tanuló diákoknak. Egyik akciójuk például az „Adj egy könyvet karácsonyra!"

A Mátrix szerint az önkormányzat felelőssége is, hogy színessé tegye a várost, és támogassa az alapítványokat. Ezt a támogatás, úgy érzik, nem kapták meg. A helyiségben ezentúl rendezvényeket nem tartanak, hanem – mondta Rácz Anett – a segélyezésre helyezik a hangsúlyt, folytatják például a méltányos árú ruhaosztást. A klubként való üzemelés megszűnésével munkabéren, közüzemi számlákon és jogdíjakon spórolnak.

75 preferált szervezet

Szegeden körülbelül 80 helyiséget bérel kedvezményes áron mintegy 75 preferált szervezet – például a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, a Szegedért Alapítvány, a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete, a Szegedi Nemzeti Színház, a Szivárvány Autizmus Egyesület, illetve az LMP kivételével azok a jelölőszervezek, amelyeknek van képviselőjük a városi közgyűlésben. Preferált szervezetté a közgyűlés döntése alapján lehet válni, akkor, ha a szervezet az önkormányzat által támogatott, vagy az önkormányzat helyett végzett tevékenységet folytat.

Tény: Szegednek lényeges bevételcsökkenést jelent 50-100-200 forintos négyzetméter áron városi irodát kiadni. Molnár László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője azt mondta, nem tömeges a jelentkezés, jelenleg egy kérelem vár elbírálásra.

Olvasóink írták

  • 3. vvalekosz 2011. október 03. 21:04
    „ebben az alföldi porfészekben nem hallottak még a differenciált bérleti díj számításról??? persze, ebben a formában biztosan nem, csak a mutyik szintjén működik az, hogy sógorkoma (polkomm haver) minimáláron jut bérleményhez! persze, ha mindez nyilvánosan, szabályozott keretek közt működne, akkor nem lehetne a zavarosban hozzájuttatni a sleppet, s az így kiadott bérlemények díját kellene megemelni, ami súlyosan sértené a statusquot...
    Máshol pedig léteznek mintául szolgáló példák arra nézve, hogy egy közhasznú-civil szervezet ne annyit fizessen egy bérleményért, mint egy gazdasági vállalkozás - mondjuk egy vendéglő, vagy szépségszalon ... Pl míg az utóbbi az ingatlan értékének 7%-át fizeti ki egy évben bérleti díj gyanánt, addig egy közhasznú tevékenységet végző szervezet max 2%-át... Az erre való jogosultság - mely adott esetben felülvizsgálandó és visszavonható - megítélése a város szakbizottságainak kompetenciája... no de ez egy szép mese, s nem a szögedi ingatlanbérleményes trashreality - Kacsa úr vezérletével...”
  • 2. dkny 2011. október 03. 19:15
    „Mi pár zsák ruhát vittünk, amikor a vörös iszap és az árvíz károsultaknak gyűjtöttek. Annak örültem, hogy láttam a cikkekben, a tv-ben hogy hová is kerültek a cuccok. Sok sikert nekik a továbbiakban is!”
  • 1. baloghkatica 2011. október 03. 18:11
    „Én az Mátrix klubban egyszer védőnői szűrőnapon voltam, kár érte...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árkád: a városi élet élő színpada

Az ECE bevásárlóközpontok sajátossága, a rangos és érdekes kulturális események, rendezvények sora nagy hatással lesz a város életére. Tovább olvasom