Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Bhutánban járt a bordányi gyermekorvosnő

A bordányi gyermekorvos, Kovács Julianna a napokban érkezett haza Bhutánból. Több hetet töltött az India melletti kis országban, miután Bordányban „levezényelte" az influenzajárványt. A doktornő tíz éve keres föl egzotikus, érintetlen tájakat, útjai emléktúrák is. Bhutánba bejutni ritka szerencse: a parányi hegyi királyság évente csak pár ezer turistának ad vízumot.
Kovács Julianna bordányi gyermekháziorvos érdeklődése a világ egzotikus helyszínei iránt nem új keletű. Már gyerekként is szeretett volna utazni, de mivel szegény családban nőtt föl, a deszki nagymamánál messzebbre nemigen jutott el. Orvosként aztán jött a sok ügyelet, majd a gyerek, így a vágyak egészen tíz évvel ezelőttig nem váltak valóra.

Emlékúttá lett utazások

Először 1998-ban egy kolléganője rábeszélésére, őt kísérve utazott Izraelbe Kovács doktornő. Két évvel később Dél-Amerika volt az úti cél: Brazíliában, Bolíviában és Peruban jártak. Ezzel útitársa nagy vágya teljesült. Az utazás alatt azonban felerősödött kolléganője betegsége, aki a visszatérésük utáni nap végleg elutazott a földi világból – emlékezett vissza szomorúan a doktornő. Azóta emlékút is minden egzotikus országban tett látogatása – partner nélkül indul újabb és újabb felfedezőutakra. Ilyenkor minden gondot hátrahagyva, mobil és laptop nélkül pihen és feltöltődik. A következő években bejárta Délkelet-Ázsia jelentős részét: Burmát, Mianmart, Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát – most pedig Északkelet-Indiát és Bhutánt.

Védve a külvilágtól

A Himalája keleti lejtői mellett fekvő Bhutánt a tibetiek alapították a 17. században. A dunántúlnyi méretű hegyi királyságot mindössze kétmillióan lakják, az évente korlátozott számban beengedett turistákat a hétezer méternél magasabb, szentnek tartott hegyekre nem engedik föl. Az ország egyetlen reptere a fővárostól, Thimbutól távolabb esik. Csak két repülőjárat szállhat le: mindkettő a királyi légitársaság gépe, és horribilis a jegyek ára. Egyedül itt él a takin nevű szarvasmarhaszerű állat, és a vidék növényvilága is rendkívül változatos, egyedülálló.

Kőrösi Csomától a májkrémig


Kalkuttában főként ősi hindu templomokkal ismerkedtek, közben pedig megérintette őket a szélsőséges nyomor és gazdagság keveredése: a nyüzsgő, kaotikus forgalmú, mocskos utcák bűze, a számtalan népcsoport, az utcán élők, a leprás koldusok látványa – a pompás templomok árnyékában. Mivel a mosolygós doktornőre mindenhol tapadnak a gyerekek, ezért minden alkalommal felkészülve indul útnak. Táskája mindig többkilónyi keménycukorkát rejt, amiért sosem marad el a helyi gyerkőcök hálája. Kalkuttából dzsippel a teájáról is híres Dardzsilingbe utaztak. Az India és Tibet határvidékén lévő városban ellátogattak egy tibeti menekülttáborba és a magyar utazó, az angol–tibeti szótár megalkotója, Kőrösi Csoma Sándor sírjához, amit még ma is gondoznak a rá hálával emlékező helyiek. A doktornő nemigen kedveli a chillis-currys indiai konyhát, így leginkább rizsen, banánon és lekváros kenyéren élt – elkerülve a komolyabb gyomorrontást. Az egyik legnagyobb kincsnek egy utastárs táskájából előkerült májkrém számított, amit keksszel ettek meg. Megbetegedni persze a víztől is lehet, ezért palackozottat ittak és használtak még fogmosáshoz is. A távoli tájakon előírt – hepatitisz, sárgaláz és tífusz elleni – védőoltásokat már korábban felvette.

Buddhista mosolyok földjén

Dzsippel jutottak el Bhutánba is, ami – mivel alig harminc éve nyitott csak a látogatók előtt – a globalizáció hatásaitól még érintetlen. A király ezt meg is akarja őrizni, ezért évente csak 3-5 ezer turistavízumot ad ki, a tartózkodásért pedig – a legnépszerűbb fesztiválidőszakban – napi 200 dollárt kérnek fejenként. Igaz, ebben benne van az étkezés, a közlekedés és a szállás költsége is. Indiához képest átütő a kontraszt: a doktornő szerint az országban csend, nyugalom, békesség honol, nyoma sincs az erőszakos koldusoknak – viszont nagyon erős a buddhista tradíció. Mindenhol imazászlók és -malmok, népviseltben járó helyiek, szerzetesek, a szegénység ellenére is barátságos, kedves emberek fogadták őket. Az ott élők többsége beszél angolul, saját nyelvük leginkább a tibetire hasonlít. Mindenki megosztja másokkal saját javait – a turistákkal pedig a lenyűgöző, érintetlen természeti környezetet és az évszázados hagyományokat. Az itteni étel már a bordányi doktornőnek is megfelelt: egy hét India után Bhutánban evett először jóízűen, az egészségügyi veszélyektől mentesen. Igaz, ebben közrejátszott életelve is: mértékletesen szinte minden kipróbálható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százkilenccel kevesebb álláshely a szegedi kórházban

A szegedi önkormányzat 109-cel csökkentette a városi kórház álláshelyeinek számát. Száz üres státust… Tovább olvasom