Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Bikinis lányok mosták az SZKT villamosát – nem áprilisi tréfa

Szeged - Van, aki brahiból összefesti a villamost, más az üléshuzatot vágja fel. Az SZTE hallgatói versenyfeladatként egy Tatrát mostak le - az SZKT dolgozóinak legnagyobb meglepetésére.
– Csak a Herman Ottó kollégium csapatai indulnak a Diákotthonosok Stúdiós Non-stopján, a villamosmosás a verseny része – magyarázta a Rókusi pályaudvar közelében lévő SZKT-telephez sétálva Szabics József, a TTIK első éves hallgatója. A mintegy 50 egyetemistát tömörítő társaság több hétig versenyez a kollégium többi csapatával – tegnap épp a „nagy takarításhoz" értek el. – Közel húszan jöttünk el, előzetesen leegyeztettük az SZKT-val, hogy közterület helyett egy villamost tisztítunk meg. Ez is az előfeladat része, – tudtuk meg az egyetemistáktól. A villamosmosást publikáltatni is kell – ehhez asszisztált a delmagyar.hu.

Egyetemisták mosták az SZKT villamosát - reméljük nyernek vele. Fotó: delmagyar.hu (galéria)

A villamosremíz megszállása után rövid munkavédelmi oktatást kaptak a hallgatók – megtudták, hogy a szervízakna mély, illetve, hogy a felsővezeték ráz – igaz, nem a mosásra kijelölt villamos felett.

A napsütéses időben a gépi mosóba vonultak a hallgatók, ugyanis az SZKT az új remíz megépítése óta kefével mosatja járműveit. – Ennyi takarítom még sosem volt – mondta a közlekedési vállalat egyik dolgozója, aki még nem találkozott ilyen kéréssel, miszerint valaki villamost szeretne mosni. Az önkéntesség évét felemlegetve arra a megállapításra jutottunk, hogy a hallgatók felváltva, akár hetente is moshatnák a tömegközlekedési cég járműveit.

Egyetemisták mosták az SZKT villamosát - reméljük nyernek vele. Fotó: delmagyar.hu (galéria)

A vödrök, seprűk, felmosók kiosztása után a fiatalok nekiláttak a villamos tisztításának. A slaggal mosó fiúk igazi szocialista brigádot alkottak – öten fogták a csövet, míg egy irányította a vízsugarat. A villamosbelsőért felelős lányok bikinire vetkőztek, szerintünk így akarták elkerülni, hogy vizesek legyenek. Megtudtuk, hogy a gép 8 perc alatt végez a külső mosással – a fiúk 9 perces célt tűztek ki maguk elé.

Hogyan sikerült a „nagy takarítás"? Mindenki megnézheti, elég, ha felszáll a 906-os pályaszámú villamosra, az 1-es vonalán.

Olvasóink írták

  • 13. Morpheus_RexXx 2011. április 04. 11:53
    „12. Hmmm... 2011.04.03. 14:15
    Gyere akkor hozzánk és beszélgethetünk ezen elvek reális, materializálódásáról... :)
    Adminok e-mail -ben elküdhetik neked az én mail címemet, hozzájárulok, és köszönöm. :)”
  • 12. Cilekreceli 2011. április 03. 21:41
    „http://www.youtube.com/watch?v=TNgA3Lyyvi4 < - kapcsolódó videó előző feladatról:D”
  • 11. Hmmm... 2011. április 03. 14:15
    „En is jo otletnek tartom. A tarsadalmimunkat pedig egyeltalan nem tartom rossznak, meg akkor sem, ha valaha igen erosen nyomtak. Szukseg volt ra es most is szukseg lenne ra. Az ertekteremtes mindenkepen hasznos,hiszen magunkert tesszuk. Minel tobben vesznek reszt, anal inkabb van erteke a kozos dolgoknak es igy erosodik azok megbecsulese. A lanyok nem vesztettek azzal a kis idoraforditassal, a "villamos" meg kulonosen jol jart az utasokkal egyutt. A megcsipett karokozokat pedig "kenyszermunkara" itelnem.”
  • 10. gavallér 2011. április 03. 07:11
    „Jegyellenőrnek is ilyen szép fiatal lányokat kellene szerződtetni nem pedig azokat a mogorva pofákat.
    Állati jó ötlet.”
  • 9. dasza 2011. április 02. 20:49
    „Hmm, ezt így kellene mindig :)”
  • 8. csafe 2011. április 02. 19:22
    „6. Besenyő_Pistabácsi
    Én az 1. hozzászólásodban is a lányokra értettem.. :-)
    Az én autóm is koszos..... ;-)”
  • 7. demeterkornel 2011. április 02. 12:40
    „Néha az ember temeti a jövőt, amikor látja, hogyan viselkednek egyes fiatalok. De mostanában egyre több alkalommal kell pozitívan csalódnom a fiatalságban, és ez kifejezetten jól esik. Gratulálok!”
  • 6. Besenyő_Pistabácsi 2011. április 02. 11:06
    „2. Józsika! Ahaaaaaaaa :) Bár én az ötletet és a megvalósítást méltattam, de a csajok is helyesek! :)”
  • 5. Jeti00 2011. április 02. 11:02
    „ötletes :) lehetne amúgy menet közben is néhány bikinis lány a villamoson :D”
  • 4. Csonka László 2011. április 02. 10:07
    „Graffitis tettenérés után, közmunkába min.3x felület takarítás!”
  • 3. tom_peris 2011. április 02. 09:50
    „No ennek a villamosnak jó napja volt :D”
  • 2. Józsika 2011. április 02. 09:38
    „Le lesz cserélve Maaaargit?”
  • 1. Besenyő_Pistabácsi 2011. április 02. 07:37
    „Szerintem nagyon helyesek :-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb kedvencek a sztárfalon

Szilágyi Annamáriának és Gömöri Krisztiánnak, a Szegedi Nemzeti Színház két színművészének a dedikált fotója is felkerült a Brnói Étteremben a Szegedi Sztárok Falára. Tovább olvasom