Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Bíró csalódott a magyar igazságban

Szeged - Úgy tessékelték ki 2011-ben egy szegedi kaszinóból, hogy eltörött a gyűrűsujja Bíró Jánosnak. Az amerikai magyar képzőművész azóta küzd igazáért, de egyre kevésbé érti, ami vele történik. Ujja görbén forrt össze, a kaszinó bezárt, az ügy vádlottja Angliába ment dolgozni, vágóhídra.
Bíró János Baján született 63 éve, Hódmezővásárhelyen járt iskolába, édesapja révén megtanulta az órásmesterséget, később nyakába vette a világot. Amerikai állampolgár, órás, ékszertervező, szobrász és festő. Sajtófotós végzettséget is szerzett. Évek óta itthon tölti ideje nagy részét, Szegeden, édesanyjánál, aki 94 éves. János egy hölgyismerősével 2011. december 9-én este tíz tájban benézett a Citi nevű – azóta megszűnt – kaszinó ajtaján. – A hely nem vonzott, mentünk is volna ki, amikor az ajtónál álló férfi megfogta, hátracsavarta a karomat és ellökött. Gurultam a földön – idézi fel a történteket János.

Az ítélet szerint

Az ítélet írásbeli indoklása szerint tény, hogy a jobb kéz negyedik ujjának középső perce eltörött – a bíró azt is mondta, nem szeretné, ha úgy állna az ujja, mint Bíró úré –, azt azonban a bizonyítási eljárás során „nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott a sértettet olyan erővel meglökte volna, hogy annak következtében esett volna el", vagy hogy megcsavarta volna a sértett ujját. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a törést 30 százalékos valószínűséggel okozhatta csavarás, 70 százalékos valószínűséggel esés közbeni ütődés – akár „véletlen" elesés is.
– Ahogy felkeltem, láttuk, hogy az ujjam megduzzadt. Éreztem is, ahol az a fiatalember megragadott, nagyon fájt. Hívtuk a rendőrséget, de amíg ott voltunk, nem jöttek. Úgy döntöttünk, elmegyünk a klinikára, mert eltört az ujjam. Ott megvizsgáltak, alumíniumsínbe tették, és miután elmondtam, hogyan sérültem meg, értesítették a rendőrséget. Oda már kijött egy rendőr, átmentünk hozzájuk, kihallgattak engem is, a hölgyet is.

Az esetről akkoriban lapunk is írt. A folytatás: az ügyészség alaptalannak találta a vádat, hogy az ajtónálló okozta a sérülést. Bíró János élt a pótmagánvád lehetőségével, így került az ügy bíróság elé. Több tárgyalás után idén nyáron ítélet született: a Szegedi Járásbíróság első fokon felmentette a vádlottat a testi sértés vádja alól, és elutasította a sértett polgári jogi igényét. A vádlott azt állította, Bíró Jánost kitessékelte, de nem meglökte, hanem elengedte. A férfi – akit korábban jogerősen már elítéltek testi sértésért – hivatalosan nem biztonsági őr volt, hanem behívó. Az eljárás alatt elment dolgozni Angliába, egy vágóhídra, így végül távollétében született ítélet. Bár az azóta bezárt kaszinóban az eset idején több kamera is működött, a rendőrségnek nem sikerült megszereznie a felvételt, mert az addigra „felülíródott". A vádlott azzal is védekezett, hogy Bíró Jánost ittasnak találta. János azt vallotta, három deci bort ivott egész nap, az őt kihallgató rendőr a bíróságon azt vallotta, nem találta ittasnak a képzőművészt, ha az lett volna, ezt rögzíti a jegyzőkönyvben.

Bíró János a műtermében. Nem tudja úgy használni az ujját, ahogyan régen. Fotó: Karnok Csaba
Bíró János a műtermében. Nem tudja úgy használni az ujját, ahogyan régen. Fotó: Karnok Csaba

Ez nem a történet vége, a fellebbezés nyomán a Szegedi Törvényszék is tárgyalja az ügyet, és bármilyen ítélet születhet, a képzőművész mégis a végletekig elkeseredett. Egyrészt azért, mert nem tudja kinyújtani az ujját rendesen, pedig ez neki fontos a mindennapi munkában. Nem értette, miért találta alaptalannak az ügyészség az állításait, és megdöbbentette, hogy a fellebbviteli főügyészség ugyanoda utalta vissza a panaszát, ahol egyszer már elutasították. Volt fogadóórán a szegedi polgármesternél, aki szintén az ügyészségre küldte. Csodálkozott, hogy a tárgyalás irataiban milyen sok név- és dátumelírás van, hogy a rendőr a hajnali kettőkor felvett jegyzőkönyvben azt írta: „a mai napon..." történt az eset, s hogyan lehet, hogy nem kapták meg a kamerafelvételt a kaszinótól? – Amerikában aki hivatali hibák miatt pert indít, annyi kártérítést kap, hogy élete végéig nem kell dolgoznia – mondja Bíró János. – Én ezt nem akarom, és már nem is a polgári jogi igény izgat, hanem az igazam. Nemrég kaptam otthon egy hivatalos levelet: esküdtnek hívtak, tárgyalásra, ez az Egyesült Államokban állampolgári kötelesség. Halasztást kértem, hogy ne kapjak pénzbírságot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októberre kész a buszmegálló

Augusztus elején írtuk, hogy a Budapesti úton, a volt Délép-telepnél a lézerközpont építése miatt körforgalom épül. Tovább olvasom