Délmagyar logó

2016. 07. 29. péntek - Márta, Flóra 20°C | 28°C

Bíróság előtt az autókereskedőből lett szegedi szállodatulajdonos

Szeged - 25 milliós fedezetelvonásért pénzbírságot kaphat T. László. Az egykori autókereskedő, ma szálloda- és magánklinika-tulajdonos ügye évek óta húzódik, hol a védő, hol a vádlott miatt. Tegnap az ügyvédje lett rosszul, elmaradt az ítélethirdetés.
Három év börtön is lehetne

A büntető törvénykönyv szerint a tartozás fedezetének elvonása bűntettét akár 3 év börtönnel is büntethetné a bíróság. Ez 5 évre nő, ha a bűncselekményt különösen nagy értékre követik el.
Pénzbüntetéssel megúszhatja a közel hat éve kezdődött, fedezetelvonás büntette miatt indított eljárást T. László, a nevét viselő autóház alapítója. A férfi ügye nem a kárérték, hanem a köré épülő szappanopera miatt érdekes.

– Az ügyvédem öt percet késni fog – mondta tegnapi tárgyalása elején T. László. A férfit 24,9 millió forint fedezetelvonásával vádolják, megírtuk, 2009-től kezdve úgy értékesítette a készlethitelre vásárolt Škodákat, hogy arról a pénzintézetet nem tájékoztatta. Amikor lízingcég a pénzét követelte, kiderült, az autóknak már hűlt helyük.

Hiába igyekezett a Szegedi Járásbíróság, nem született tegnap ítélet. Az ügyvéd a késést követően szünetet kért, azt mondta, rosszul van.

T. László védelem nélkül hallgatta meg az iratismertetést, majd a vádbeszédet. Jogi képviselője nem is jött vissza, ez a szünet után derült ki. Az ügyvéd távozása – nem vitatva esetleges egészségügyi problémáját – azért érdekes, mivel a T.-ügy éppen azért húzódik évek óta, mert hol a védő, hogy a vádlott marad távol. Az egyik ilyen alkalom után a bíróság utasítására vették őrizetbe a lakása előtt T.-t, mivel az a tárgyalás helyett épp Kínába akart utazni, a bíróság legnagyobb meglepetésére.

Laczi Beáta ügyész vádbeszédében kiemelte, az ügy elhúzódása a vádlottnak és annak védőjének felróható, az ügyben pénzbírságot kért a vádlottra. Elmondta, hét autó tűnt el, és az arra kapott kölcsönt sem fizették vissza. Azt is megírtuk, a Tárkány Flotta Kft. időközben megvásárolta a végrehajtás alatt lévő gépkocsikat a Delta Faktor Kft.-től, az egykori autókereskedő által okozott kár sok év után megtérült.

T. László neve nem csak az autóiparban ismerős. Az Opten céginformációs rendszer szerint neve 15 cégben bukkan fel. Hozzá köthető a jelentős uniós támogatásból épült újszegedi „Szőke-Tisza-Wellnes" magánklinika, valamint a négycsillagos Science Hotel Szeged. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisa szerint mind a magánklinika, mind a szálloda adósa az államnak, vagyis tartoznak az adóval. A bíróság március 31-én hoz döntést T. László ügyéről.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilenc retró világsztár a Deja Vu fesztiválon

A júniusi Deja Vu fesztiválon 9 retró világsztár már biztosan ott lesz - jelentették be tegnap a szervezők. Tovább olvasom