Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Bírság az útépítőknek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 1,313 milliárd forint bírságot vetett ki 14 kartellező út- és hídépítő cégre, amelyek 2001-ben és 2002-ben, kiírt hat főút építésével kapcsolatos közbeszerzési pályázatokon vettek részt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 1,313 milliárd forint bírságot vetett ki 14 kartellező út- és hídépítő cégre, amelyek 2001-ben és 2002-ben, kiírt hat főút építésével kapcsolatos közbeszerzési pályázatokon vettek részt. Az út- és hídépítő cégek ugyanis rögzítették, hogy az adott pályázatot melyik cég szerzi meg, illetve, hogy esetenként a nyertesek alvállalkozóként mely másik vállalkozást vonják be.

A 14 társaság közül a legmagasabb, 335,7 millió forintos bírságot a Strabag Rt.-re rótta ki a hivatal. A 47-es főút Algyő és Hódmezővásárhely közötti szakaszát négysávúvá szélesítő Hódút Kft.-nek 73,5 millió forint bírságot kell fizetnie. A jogsértéssel érintett pályázatok értéke mintegy 13,7 milliárd forintot tett ki. Az ilyen típusú kartell az Európai Unióban is a legsúlyosabban szankcionálandó versenykorlátozások közé tartozik, mivel közvetlenül és alapvetően torzítja a közpénz hatékony elosztását, és árfelhajtó hatású.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tálosi a legnagyobb esélyes

A Délmagyarország értesülése szerint a négy jelöltből Tálosi László pályázik a legnagyobb eséllyel a… Tovább olvasom