Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Bobanj Rebeka: a gyerekeim motiválnak

Szeged - Magánéleti nehézségei is megerősítették teherbírását – vallja a 30 éves, kétgyermekes Bobanj Rebeka. A Szegedi Tudományegyetem friss diplomás énekművésze január elején mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban – Puccini Bohéméletében Musetta szerepét alakítja.

Díjak, szerepek

Bobanj Rebeka 1981-ben született Szabadkán, 1987 és 2001 között a Szabadkai Zeneiskola tanulója ének és zongora szakon. Tavaly diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán énekművész-tanár szakon. Már egyetemistaként harmadik helyezett és különdíjas lett a Nemzetközi Simándy Énekversenyen. 2008-ban Köztársasági Ösztöndíjat nyert az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól. 2009-ben a Sófi József Alapítvány, kuratóriumi dicséretben, majd különdíjban, 2011-ben pedig fődíjban részesítette. Ez Magyarország egyik legrangosabb elismerése az egyetemisták között. Énekelte többek között A sevillai borbélyban Rosina és Mozart Varázsfuvolájában az Éj Királynője szerepét.

– Harmincévesen túl vagyok egy szörnyű házasságon, amiből gyakorlatilag menekülnöm kellett. A válás után ott álltam két gyermekkel, középiskolai végzettséggel, azt sem tudtam, miből fogom eltartani őket. A szüleim segítségével sikerült talpra állnom. Úgy döntöttem, elvégzem az egyetemet, és mindent megteszek azért, hogy biztosítani tudjam a gyermekeim jövőjét. A mai napig a tízéves kisfiam és a nyolcéves kislányom motivál. Ami az elmúlt években történt velem, megerősítette a lelkemet. Biztos vagyok benne, hogy ez is közrejátszott abban, hogy „bepottyantam" a színpad közepére – hallottuk Bobanj Rebekától. A szegedi egyetem zeneművészeti karán frissen végzett fiatal tehetség január 6-án mutatkozott be a Magyar Állami Operaház színpadán. Puccini Bohéméletében Musetta szerepét alakítja.

– A Nemzetközi Simándy Énekversenyen nyújtott alakításom, valamint az Operaházban meghirdetett előéneklésen való szereplésem után kért fel Győriványi Ráth György, az akkori zeneigazgató Musetta szerepére. Nagyon izgultam az első előadás előtt, hiszen nem kaptam nagyszínpadi és zenekari próbát. Ehhez képest nagyon jól sikerült. Hatalmas megtiszteltetés olyan partnerekkel színpadra lépni, mint Tokody Ilona vagy Szegedi Csaba. Az első pillanattól kezdve elfogadtak, segítettek. Szegedi Csaba például egyszer éneklés közben finoman kifordított a színpadon, hogy jobban érvényesüljön a hangom. Nagy segítségemre volt Palcsó Sándor rendező is – mondta Rebeka, aki ma este is énekel a Magyar Állami Operaházban, majd ugyanezt a szerepet Debrecenben is, újabb nyolc előadáson. További lehetőségeket egy darmstadti menedzser segítségével keres. Közben folyamatosan gyakorol a hollandiai, hertogenboschi nemzetközi énekversenyre, amelyen idén először méretteti meg magát.

Világraszóló tehetség – így jellemezte tanára, Temesi Mária Bobanj Rebekát. Fotó: DM/DV
Világraszóló tehetség – így jellemezte tanára, Temesi Mária Bobanj Rebekát. Fotó: DM/DV

A drámai koloratúr szopránt tanára, Temesi Mária, az SZTE Zeneművészeti Karának tanszékvezetője úgy jellemezte: világraszóló tehetség, aki rendkívül szorgalmas. Rebekától megtudtuk: rengeteget gyakorol, szinte csak vasárnap engedélyez magának szünnapot.

– Temesi Máriát nagyszerű tanárnak tartom, mindig alázattal, szerénységgel fogadtam az utasításait. Minden instrukcióját elfogadtam, és kötelességemnek éreztem, hogy otthon begyakoroljam. Két gyermekem van, de soha egyetlen óráról sem hiányoztam! Mindig nagyon igyekeztem. Az egyetemi éveim alatt rengeteg lehetőséget kaptam. Szinte minden felkérést elvállaltam, hiszen így ismerhették meg egyre többen a nevemet a szakmában. Rendkívül hálás vagyok Istennek a tehetségemért, de nem az a célom, hogy magamat fényezzem. A hangom által szeretetet szeretnék adni az embereknek, a sorsomon keresztül megmutatni a világnak, hogy bármilyen nehéz helyzetből fel lehet állni. Mindig van remény – fogalmazott a kétgyermekes anyuka, aki újra férjhez ment. Kedvesével és gyermekeivel a németországi Hemsbachban telepedtek le.

A Bohémélet Musettájaként.
A Bohémélet Musettájaként.
Fotó: DM/DV

Maszkban a metrón

– Nem iszom hideget, nem fogyasztok alkoholt, kerülöm a dohányfüstös helyeket. A fontos fellépések előtt pedig – mint amilyen a mostani is – vitaminokat szedek – árulta el Bobanj Rebeka, akitől megtudtuk: olyannyira félti a hangját, hogy a metrón és villamoson maszkban közlekedik a nagy fellépések előtt. – Nem bírtam már a négy fal között, gondoltam, elmegyek moziba. Azonban nem szerettem volna bármit is elkapni, ezért tettem fel a maszkot. Úgy élveztem, hogy mindenki furcsán néz rám. De hát nem mindenki énekel az operaházban, gondoltam, és büszkén viseltem – mesélte nevetve a fiatal tehetség.

Olvasóink írták

  • 5. eriixyz 2012. január 21. 19:08
    „Kedves Hozzászólók!
    Szerintem is az a leglényegesebb a cikkben, hogy Rebeka hogy írja a nevét - magyarul vagy szerbül.
    Volt már alkalmam többször is meghallgatni őt élőben, többek között a Varázsfuvolában is, csodálatos énekhang, kivételes tehetség, élni akarás és Isten szeretete - összpontosítsunk inkább erre a cikk kapcsán és az énekesnőről alkotott véleményekben is. Köszönöm!”
  • 4. niagara 2012. január 16. 13:23
    „Teljesen mindegy, hogy valakinek mi van a személyi igazolványában, nekem is ékezet nélkül írták a nevemet a külföldi dokumentumaimban mégse jutna eszembe úgy bemutatkozni.”
  • 3. kispacni 2012. január 16. 08:37
    „1 és 2.
    Látszik, hogy nem ismeritek a magyar honosítási törvényeket, és milyen egyszerű a névváltoztatási eljárás kishazánkban.”
  • 2. fili-busz 2012. január 15. 23:31
    „Egyetértek!”
  • 1. niagara 2012. január 15. 11:51
    „A magyar neveket szerbesítették a hivatalos dokumentumokban, így lett Bobányból Bobanj, de egy értelmes magyar embertől elvárható lenne, hogy magyarul írja le a saját nevét.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes tél: kihűlés és fagyás

A tél veszélyei között nemcsak a megváltozott időjárási és útviszonyokra vagy a különféle balesetek… Tovább olvasom