Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Boldogasszony: szabad út

Szeged - Birtokba vették csütörtökön az autósok a szegedi Boldogasszony sugárutat közel 4 hónapnyi lezárás után. Villamos csak januártól jár, ha a teljes vonalát befejezi a kivitelező.
Különösebb felhajtás nélkül csütörökön dél körül visszaengedték az autósokat az egész Boldogasszony sugárútra Szegeden. Bár a nagyáruház felől kint maradtak még a terelőtáblák, és egyelőre sárgán villognak a Tisza Lajos körúti jelzőlámpák, a sofőrök – a majdnem négy hónapig tartó lezárás után – óvatosan visszatértek a sugárútra. Új, hogy a parkolók megszűntek a kiskörút és a Vitéz utca között mindkét oldalon. Új az is, hogy nem használható a Markovits utca a 8-as trolivonal bővítése miatt. A sugárút január közepéig hivatalosan még munkaterület, vagyis dolgozik rajta a kivitelező A-Sz-E Konzorcium, munkásokat és munkagépeket kell kerülgetni. Csütötökön is serénykedtek a járdákon, bicikliutakon, és építkeztek a Bokor utcai kereszteződésben. Figyelmesen kell hajtani, mert a biciklisek és gyalogosok is megszokták, hogy forgalommentes a sugárút, sokan szétnézés nélkül vágódnak ki a kocsik elé.

Négy hónap után megindulhatott a forgalom a Boldogasszony sugárúton. A Szent Ferenc utcánál körforgalom épült. Fotó: Karnok Csaba
Négy hónap után megindulhatott a forgalom a Boldogasszony sugárúton.
A Szent Ferenc utcánál körforgalom épült. Fotó: Karnok Csaba

A Boldogasszony régi aszfaltjának hibái megmaradtak, mert az 1-es villamos felújítási programjába ez – a pénzkeret szűkössége miatt – nem fért bele. Így a Hősök kapujától kifelé vezető sávon ott maradt például egy kráter a Batthyány és a Bokor utca között. Az új körforgalomba is célszerű lassan behajtani, mert ott a legfölső kopóréteget nem aszfaltozták még le, emiatt az 5-10 centis szintkülönbség miatt nagyot zöttyennek a járművek. Villamosok – megírtuk – azért nem térhetnek vissza erre az elkészült új vágányra, mert az Anna-kútnál tudnának csak megfordulni, de ott hosszú időre föltartanák a forgalmat. Az 1-es villamospótló buszok tehát januárig maradnak, míg teljesen befejezik a tuja vonalát.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. okz63 2009. december 18. 17:30
    „"19. hozzászólás micsibucsi 2009.12.17. 21:10

    Rendben, hogy átvették, ok, hogy használhatjuk végre, de arra lennék kíváncsi, hogy a beígért gumialapú alapra szerelt sínekkel mi van? Ugyanis erről volt szó anno minden hírverés. Mármint arról, hogy korszerű zaj elnyelő alapokra kerülnek a sínek, mindenkit megnyugtatok, gumiról az alapozásban szó sincs!"

    Már bocsi, én odamentem, megnéztem, megfogtam a síneket, mikor még csak rá voltak helyezve a betonalapra...és el kell keserítselek, ott volt-van körülötte a gumiágy....igen, a beton és a sín között ;-)”
  • 40. varadipal 2009. december 18. 16:41
    „Most már ideje felpörgetni a Kossuth-Rókusi körforgalmat is.Komoly elfoglaltság esténként a sok tétova autós látványa, akik azt sem tudják, hol vannak és hová mennek a vaksötétben, hiányos tereléssel és egy db rosszul elhelyezett táblával.Ma is csak egy markoló dobálta a sittet egy kocsira, és két ember nézte. A Vásárhelyire a Kossuth felé mikor lehet már rámenni a Pulcz u felől ? A tegnapi újság még február végi átadást írt, hogy lesz tuja januárban?”
  • 39. Agyalapi 2009. december 18. 16:27
    „Vihar a biliben. Ha kész lesz, mindenki elfelejti az egészet.”
  • 38. szatyi 2009. december 18. 15:19
    „Nekem "nyóc". Csak egy jobbító szándékú 5let volt.”
  • 37. ifj. Nagy Gábor 2009. december 18. 14:46
    „34. szatyi 2009.12.18. 10:34
    "A Széchenyi téren a bíróság és a posta között csak kettő db váltó kellene, és akkor tudnának ingázni a tuják a Nagyállomás és a Széchenyi tér között - tavaszig!"

    Van váltó.

    Csak villamos nem lenne - vagy ide, vagy a 3-asra elég...

    Mert ide csak bengáli jöhetne, ami ráadásul fél év alatt is jobban amortizálja a pályát a rugózatlan kialakításával, mint a Tátrák többször annyi idő alatt. Nem biztos, hogy szét kéne veretni az új pályát.

    És ismételten írom, nem vagyok benne biztos, hogy utasbarát megoldás lenne a vonal felénél átszállítani mindenkit... Meg aztán a pótlóbuszok állapotát nem nagyon ismerem, de az FVV villamosnál szerintem csak jobb lehet.”
  • 36. segesvarics 2009. december 18. 13:33
    „35. hozzászólás SP 2009.12.18. 13:00
    Jogos. Amúgy mailban is elérhetsz...”
  • 35. SP 2009. december 18. 13:00
    „Fotós Csabák figyelmetekbe ajánlom a következő torzítás nélküli képet:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/idoutazas_a_delmagyarral_mondjon_le_a_tanacs_vb/2131658/
    DM: Grósz Károly fölszólalt, a fideszesek levelét is idézte a december 11-i megyei pártértekezleten.
    Fotó: Enyedi Zoltán”
  • 34. szatyi 2009. december 18. 10:34
    „A Széchenyi téren a bíróság és a posta között csak kettő db váltó kellene, és akkor tudnának ingázni a tuják a Nagyállomás és a Széchenyi tér között - tavaszig!”
  • 33. ifj. Nagy Gábor 2009. december 18. 08:58
    „28. joy 2009.12.17. 21:50
    "Nem azért alakították ki az annakúti flikk-flakkot, hogy ott deltázzanak félúton a tuják?"

    De.

    Forgalmi zavar, baleset stb. esetére. Akkor ugyanis nem mindegy, hogy 5 vagy 10 buszt kell azonnal leakasztani valahonnan. Ha nincs delta, akkor jócskán megnőne a követési időköz egy ilyen esetben ami az utasnak nem jó.

    Most amúgy is van (nagyjából) elég pótlóbusz, az utasoknak az nem lenne jó, hogy a busz elviszi félútig, utána meg szálljon át.”
  • 32. nagyokos 2009. december 18. 08:17
    „tztz
    Öszöd, nem öszöd, nem kapsz mást!”
  • 31. tzrtz 2009. december 18. 00:18
    „Gratulálok a városnak ehhez a "remekműhöz". Átvetek egy olyan sz..rakást, amin nem lehet végigmenni tengelytörés nélkül autóval és nincs járdája,bicikliútja, no meg a lényeg, a villamossín is igen kezdetleges állapotban van. Emellett kint hagyták a terelőtáblákat mindenhol, és a belvárosban nem állították vissza alámpák működését Botkáék meg a villamospótlót se terelték vissza. Emellett megszüntettek csomó parkolóhelyet, ami a kis Ságvári előtt reggelenként tuti különösen frankó lesz. A troli keresztbe szintén hasonlóan életképes gondolat. Bele se merek gondolni hogy hány üzletembernek hány politikust kellett megvesztegetni ahhoz, hogy ez a szörnyszülött koncepció megvalósulhassson, és a ami übercsúcsgáz, hogy még így se tudták megcsinálni a dolgot időre.”
  • 30. valoperes_zugugyved 2009. december 18. 00:04
    „moderálva”
  • 29. joy 2009. december 17. 21:56
    „[22]!
    A ´70-es években építették át a Boldogasszonyt, és a Kossuth-ot is, pakolták középre a pályát.
    Sztem baromság volt, mint a 2-5-6-7-es tujavonalak fölszámolása is.
    Most szívja az egész város a bűzös buszokat, dugózó szgk-kat.”
  • 28. joy 2009. december 17. 21:50
    „Nem azért alakították ki az annakúti flikk-flakkot, hogy ott deltázzanak félúton a tuják?
    Akkor mi a túrónak kellett vacakolni vele?
    Így ló@t ér.
    Még is jobb lett volna, ha a Takaréktár utcán végigrántanak egy leágazást a Nagyállomás felé. Létre jött volna egy használható -máig nem létező- kapcsolat Tarján-Alsóváros között.
    Most van egy semmit nem érő nyavaja Annakút címén.”
  • 27. martin812 2009. december 17. 21:50
    „19.-nek A GUMITALPAK azok a sín oldalánvannak 5-6cm vastagon. Majd bebetonozták az elnyelés így fog megtőrténni. Éedekesség, hogy csendessebb lesz a pálya.:)
    www.ujpalyan.hu olvassátok el.”
  • 26. Mignon 2009. december 17. 21:49
    „A Boldogasszony sugaruton (akkor meg Aprilis 4 utja volt), mindeg a baloldalon mentem az allomas fele.
    A jobboldalt meg ma is utalom.
    <moderálva>”
  • 25. valoperes_zugugyved 2009. december 17. 21:39
    „15,majd a komcsik beperlik az idöjárást xd”
  • 24. valoperes_zugugyved 2009. december 17. 21:39
    „moderálva sértő”
  • 23. segesvarics 2009. december 17. 21:36
    „14. hozzászólás SP 2009.12.17. 20:37

    K fotós Csabára és S fotós Csabára
    a stílusuk szerint készült egész alakos képről kellene ruhát varratni. Eme arányos ruhákban DM emblémával közszemlére tenni.

    SP, fejtsd már ki részletesebben! Mert lehet h nem mindenki érti. Ja, és linkelj hozzá képet (főleg hozzám) mert úgy sokkal szebb és hitelesebb. Aztán linkel egy szabó számát is, h csináltathassak pénzt!

    Üdv és köszi,
    Segesvári Csaba”
  • 22. Mignon 2009. december 17. 21:32
    „Meg tudja valaki mondani, az Aprilis 4-uton miota mennek a villamosok közepen?
    En ugy emlekszem, hogy gyerekkoromban az utszelen mentek.
    Lejartunk a Libalegelö-re focizni, es a töltesröl neztük, hogy a regi vasuti hid maradvanyait,
    hogyan robbantjak egy uszajrol a Tiszan a nehezbuvarok!”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rongybabákat kaptak a képviselők

Az év utolsó ülésén többekkel együtt Csongrád Megyéért Emlékérmet kapott az önkormányzattól Becsey Zsolt korábbi európai uniós képviselő. Tovább olvasom