![]() |
| Húzóágazatok Alig 17,9 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg 2012 első három hónapjában a KSH által megfigyelt megyei szervezetek – ötödével kevesebbet, mint egy éve. Az iparon belül eddig meghatározó energiaszektor beruházásainak értéke alig érte el az előző évi egynegyedét, ugyanakkor a feldolgozóiparban jelentősen többet költöttek. A 2,6 milliárd forintból fejlesztő szállítás, raktározás immár a megye húzóágazata, megelőzve a 2,2 milliárd forintot elköltő mezőgazdaságot. A megyei székhelyű ipar értékesítésének nettó árbevétele 2012 első negyedévében meghaladta a 201 milliárd forintot – ez 9 százalékos csökkenést jelent. |
A közmunka program, a statisztikát javítja, de az életszínvonalat csökkenti, mivel csak néhány hónapig biztosítja a minimális megélhetési szint költségét. Azaz, a közfoglalkoztatás, nem azonos, a klasszikus értelembe vett munkahellyel, amely abban tér el a közmunkától, hogy ugyanaz a munkahely, szerencsés esetben, akár éveken keresztül, folyamatosan biztosítja az egyén megélhetését. A közmunka, ezt a biztonságot, és a végzett munka érték érzetét, nem adja meg!
6. X_Y,
http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/megy/114/cson114.pdf
19. oldalon részletes megyei adatok linkben a 9. fülön a 2011. éves adatok gazdasági áganként megnézhető hol mennyi a bruttó és nettó kereset.
7. Tope2006,
alig látsz embert az utcán, igazad van! Közel 40 fokban az emberek csak akkor mennek az utcára, ha nagyon muszáj. :-)
Megint csak gratula annak aki ezt a hazug riportot beveszi!!! Ezt botka és mózes diktálta. Semmilyen munka nincs, 10-fős társaságunkban 6-7 embernek nincs munkahelye a korosztály pedig 30-40 között van. Szégyen. Akik még maradtak már költöznek a városból, a lakosság több mint fele a nyugdíjas meg a külföldi megspékelve a magyar iratokat megszerző külföldi. Hajrá városvezetés kell ide agóra, árkád meg díszszobrok. Ezek miatt tart ilyen mélyen a város mi akik maradtunk még szégyelljük, hogy ez a mi szülő városunk. Botka és társai a külföldinek ad lakást, szocpolt, gyest ... stb. segélyt, a magyar főleg ha szegedi pusztuljon vagy menjen el. Gusztustalan az egész bagázs és legfőképpen az amit a várossal műveltek. Kit akarnak hülyíteni. Elég bemenni a városba pl. péntek 17-óra körül és szépen kirajzolódik, hogy a régi nyüzsgő város kihalt. A héten a Kálvária sugárút, Tisza Lajos krt., Mikszáth Kálmán utcán összesen jó ha 30-40 embert láttunk úgy gondoljuk ezek a számok magukért beszélnek.… Tovább olvasom »
Ez a 118 ezer tuti nem valós adat, az alig 400 EUR. Ennyit a hanyatló nyugaton az keres aki valami kisegítő munkát végez napi 3-4 órában heti 3 nap...És hát Magyarország Tündérmese meg minden....:)
"A megye munkaerő-piaci pozíciója továbbra is a legkedvezőbb a régióban."
Miért kell nekünk mindig a legrosszabb régiókhoz viszonyítanunk?
,,Boldogító igenek és gazdasági lejtmenet"
Tehát az átlag felettiek nem is számítanak? Viszont az nagyon örvendetes, hogy egy átlagos munkavállaló nettó 118 ezer forintot visz haza havonta - 2,5 százalékkal többet, mint egy éve. Az viszont már nem üdvözítő, hogy az írás az átlag alattiakat meg sem említi. Azonban a Nemzeti Kormányunk siker sikerre halmoz a halálozás területén! Reményt ad az alagút végére az is, hogy a jogos III. rokkant csoportosok után az jogos I-II. rokkant csoportosokra is leszámoló csapást mért és mér. Sajna azonban ha a fentiek eddig még nem vitték semmire és bárki ezekbe a kasztokba magától bekerül. A megtakarítás és az ország büdzséjének rendben tartása ez által viszont biztosítva lesz!
Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!!!
Aki nem érti, azt sajnálom! Félremagyarázni az írásomat szabad, mint mindent a kormány tagjainak és vakon követőiknek!
OFF.
az árlagkereset közlése nagyon hamis! A minibálbéresek annyi nettó bért sem visznek haza,hogy a havi rezsi költséget ki lehessen fizetni!!!! Azt kellene kimutatni mennyi ilyen szerencsétlen család van! A statisztika mindíg hamis képet fest:A magas keresetűeket nem szabadna beleszámolni,azokat külön kellene kategóriába kellene sorolni,akkor nem lenne olyan szép,gondolom azért számolják együtt,mert igy sokkal szebb!Itt ragadom meg az alkalmat,megkérdezem: miért nem közli egyetlen napilap sem a Luxemburg-i biróság azon döntését,hogy a bankok egyoldalú szerződésmódositása semmis.A képviselők többsége ügyvéd,ezzel is kéne foglalkozniuk,nem az árfolyamgáttal.Segiteni kéne a kereseteket megirni,hogy birósághoz fordulhassanak a "devizásol"természetesen ingyen.Még mindig a bankok oldalán állnak,hogy M I É R T mindenki döntse el maga!!!!!!!!
Armando81
én se tudom ki visz haza 118e :(
De felvilágosítottak 100 ember haza visz 80e meg 4-5 Önkormányzati fejes (Botka meg 3-4 Fidszes) 1 000 000ft átlagban már mind a 104-en 118e vittünk haza :( Ez a szomorú
"családi kedvezmény nélkül számítva 118 ezer forintot visz haza egy átlagos munkavállaló Csongrád megyében"
Jó lenne! Diplomával, diplomához kötött munkakörben, családi kedvezménnyel együtt is csak 109 ezer az a 118! Úgy látszik átlag alatti vagyok...
hirdetés
