Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Bon-Bon, saslik, aratóünnep Mórahalmon

Mórahalom - Több mint négyezren látogattak Mórahalomra a homokháti sokadalom első két napján: Bon-Bon, saslik, ágyas pálinka egyaránt jutott nekik. A szombati aratóünnepen pedig felszentelték a friss kévéket.
– Ha kimegyek én a rétre – énekelte az Aranyszöm Rendezvényház udvarán felállított színpadon a mórahalmi Parasztkórus az ötödik homokháti sokadalom második napján. Aratóünnepet rendeztek ugyanis szombaton Mórahalmon: a Szent László-templomhoz lovas kocsin érkeztek az első idei kévék, hogy Joó Balázs plébános felszentelje azokat.

– A mórahalmi ember sosem hagyta magát tönkretenni, az itteniek az egyik legszebb magyar kisvárost építették fel – emelte ki köszöntőjében Kispál Ferenc, a Magosz megyei elnöke. A hagyományokra emlékeztetett Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere is, mondván: összefogás kellett ahhoz, hogy „legyen a jövőt biztosító mag a tárban és kenyér az asztalon".

Bor, búza, békesség a mórahalmi aratóünnepen. Fotó: Miskolczi Róbert

A fesztiválra látogatóknak persze korántsem csak ez utóbbi jutott: az első két napon négyezren voltak, pénteken több ezer látogatót vendégeltek meg saslikkal, s a Bon-Bon együttes is nagy sikert aratott. Csakúgy, mint a Szegedről ismert kisvonat, amely negyedóránként indulva mutatta be a város nevezetességeit. 

Olvasóink írták

  • 1. Balogh Gábor 2008. június 30. 06:13
    „Még nincs vége ! Egész héten rendezvények lesznek , nem is akármilyenek !!! Érdemes eljönni !
    bégé”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kübekházán meglódult az informatikai fejlődés

Kübekháza - Egyre többen interneten jelentkeznek be Kübekházán a háziorvos rendelésére. A program… Tovább olvasom