Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Boncz Ádám a magyar kultúrát is szeretné népszerűsíteni New Yorkban

Ötödik éve él New Yorkban a Szegedről indult színész, Boncz Ádám, aki több lábon állva igyekszik boldogulni az amerikai színházi világban. Művészeti menedzsmentet is tanul, mert amikor a gyakorlatban belekóstolt, megszerette a színházi háttérmunkát. A magyar kultúrát is népszerűsítené: a Sorstalanság angol nyelvű felolvasó-színházi bemutatására készül.
– Amerikában egészen más színházat csinálni, mint itthon. Az amerikai kollégák vágyakozva néznek a jól működő európai társulati struktúrára. Az ottani együttesek hasonló gondolkodású művészekből álló alkotóközösségek, amelyek produkcióról produkcióra pályáznak támogatásokra. A színészek sem havi fix fizetésért dolgoznak. Ez szakmai alázatra nevel: minden munkát megbecsülsz; azt is, hogy egyáltalán színpadon állhatsz, téged választottak, nem a másik hatszázat, aki még ugyanarra a szerepre jelentkezett. Még akkor is, ha úgy tűnik, a produkció nem lesz jó, 110 százalékon kell azért teljesítenem, hogy legalább az én részem jó legyen. Ez a hozzáállás nagy kreativitást eredményez: mindenki ki akarja használni a lehetőséget, a legjobbat akarja a csapatnak. New Yorkban ha valaki Horatiót játssza a Hamletben, annak örül, s nem méltatlankodik, hogy miért nem ő játssza a címszerepet. Ez teljesen más mentalitás. Mi minden produkció után egy-két hónapra munkanélkülivé válunk. Amerikában sem minden színész Julia Roberts, aki 20 millió dollárt kap egy filmszerepért – mondja az ünnepekre hazarepült Boncz Ádám, aki úgy látja: Amerikában a színházaknak keményebben meg kell küzdeniük a nézők figyelméért.

Boncz Ádám Szegeden. Fotó: Hollósi Zsolt
Boncz Ádám Szegeden. Fotó: Hollósi Zsolt

– Ha például a The New York Times rossz kritikát közöl egy produkcióról, annak negatívabb a hatása, mint itthon. A Broadway producerei túlságosan is adnak arra, mit írnak az előadásról. A nézőszámnak is nagyobb a súlya; ha az emberek nem néznek egy előadást, akkor az megbukott, leveszik a műsorról. Nem fordulhat elő, hogy egy rendező sorozatosan nézhetetlen előadásokat hozzon létre, mert nem kap rá lehetőséget. Castingról castingra kell járnia minden színésznek, én is így kaptam feladatokat. A The New Stage Theatre Company produkciója, a Hypnotik volt az egyik legérdekesebb előadás, amelyben játszottam. Azért is érdekelt a téma, mert apám pszichiáter, hipnózissal is foglalkozik, így kicsit többet tudtam a dologról. Egy olyan hipnotizőrről szólt a metaforikus darab, aki a harmincas-negyvenes években, a fasizálódás idején vásári komédiaként alkalmazta a regressziós hipnózist. A művészeti vezető és rendező, Németh Ildikó irányításával érdekes vizuális világot teremt ez a társulat. A Gia Forakis & Company csapatával legutóbb az Antigonét mutattuk be a Broadway-sztár Jennifer Lim címszereplésével. A Hybrid Theater Works tagjaként pedig több előadásban szerepeltem, például a Broken Heart Story címmel futó kortárs finn darabban – sorolja legkedvesebb munkáit Ádám. Nézőként is igyekszik élni a metropolisz páratlan lehetőségeivel. Nagy élményt jelentett számára Plácido Domingót élőben látni-hallani Simon Boccanegra szerepében a Metropolitanben.

– Egy fiatal külföldi színésznek több lábon kell állnia New Yorkban. A többség elmegy pincérkedni, nekem sikerült feladatot kapnom a Times Square Arts Centerben, amelynek több színházterme is van. Tavaly januárban segítőkkel én szerveztem meg ott egy nemzetközi színházi fesztivált. Németországtól – ahonnan a Szegeden is ismert Kocsis László Szunyog társulata jött – a Dominikai Köztársaságig 16 produkció mutatkozott be. Megszerettem a szervező- és háttérmunkát, segítettem elindítani a jegyirodát, hasznosítani a próbatermeket. Annyira megtetszett a dolog, hogy azóta már művészeti menedzsmentet is tanulok. Azok a társulatok, amelyekkel játszom, főként társadalmi problémákra reflektálnak, és távoli kultúrákat akarnak megismertetni nem feltétlenül hagyományos színházi eszközökkel. Például a La MaMa színházban Kenyából és Ugandából származó darabokat mutattunk be felolvasó-színházi formában, közben a Skype segítségével élőben kivetítettük az ugandai és a kenyai színészeket, akik be is kapcsolódtak az előadásba.

Egy ma már egyszerűnek tekinthető technika segítségével sikerült új utakon elindulnunk. Csodálatos élmény volt! A kint élő magyar filmes producer, Máthé Dorottya Portrék drámai időben címmel egy különleges projektet segített létrehozni: David Michalek vizuális művész rendezésében a Lincoln Center oldalában vetítettek szuperlassú felvétellel hatperces jeleneteket Alan Rickman, Holly Hunter és más híres színészek, zenészek szereplésével. Ketten voltunk benne magyar színészek Hámori Gabival. Davidnek azóta már segítettem castingolni a következő nagy projektjéhez is – meséli Ádám, aki növekvő aggodalommal figyeli a magyar színházi élet Amerikában elképzelhetetlen átpolitizáltságát, és szeretné a magyar kultúrát is jobban megismertetni a New York-iakkal. A Berlinben élő Kertész Imrével is kapcsolatban áll, felolvasó-színházi formában tervezi előadni a Sorstalanságot, amihez már megkapta a Nobel-díjas író jóváhagyását.

Olvasóink írták

  • 2. tol 2013. január 06. 01:21
    „nehéz dolog külhonban magyar embernek színészként érvényesülni. Le a kalappal!”
  • 1. zsóka 2013. január 05. 21:39
    „Sok sikert, Ádám!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha nincs chip, bírság lesz

Január elseje óta kötelező a 4 hónaposnál idősebb kutyák chipeztetése és regisztrációja. Aki ezt elmulasztja, akár 45 ezer forintos bírságra is számíthat. Tovább olvasom