Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Boncz Ádám az Off Broadway színházaiban és művészfilmekben is játszik

Szeged - Az egyik legrangosabb amerikai színészképzőben végzett, majd New Yorkban, az Off Broadway színházaiban próbált sikerrel szerencsét Boncz Ádám. A szegedi társulatból indult fiatal színész ma már független művészfilmekben is játszik, és az új utakat kereső mozgásszínház is izgatja. Az ünnepeket itthon tölti.
Boncz Ádám az utóbbi években az egyetlen magyar növendéke volt a világhírű New York-i színiiskolának, a Lee Strasberg Színház- és Filmintézetnek, ahol tavaly végzett. Először az Off Broadway színházaiban próbált szerencsét – sikerrel.

– Az utolsó év vége felé az iskola hallgatóival a West End Theaterben mutattuk be Michael Weller Moonchildren című darabját, az volt az első olyan szerepem, amit nem hallgatóként, hanem már független színészként játszottam. Az iskola a legjobb hallgatóinak a végzés után biztosít egy gyakorlati évet, amelyhez munkavállalási engedélyt is ad, hogy a megszerzett tudást az „élet színpadán" is kipróbálhassák. Én is megkaptam ezt a lehetőséget, így maradtam. New Yorkban minden színész szabadúszó, azaz produkcióról produkcióra szerződik. Meghallgatásokra kell járni; én is elindultam szerencsét próbálni. Találtam egy menedzsert, aki fantáziát látott bennem, az ő segítségével is több olyan minőségi produkcióba sikerült bekerülnöm, amiért érdemes színházat csinálni – meséli az ünnepeket szüleinél, Szegeden töltő Boncz Ádám, aki játszott a Theater for the New Cityben, majd meghallgatások révén bekerült Josh Fox rendező társulatába, az International WOW Companyba. Ezt a csapatot színvonal és presztízs tekintetében Schilling Árpádhoz és a Krétakör Színházhoz lehet hasonlítani.

New Yorkban is sikeres a szegedi színész. Fotó: DM/DV
New Yorkban is sikeres a szegedi színész.
Fotó: DM/DV


– Josh Fox többnyire társadalmi problémákra reflektáló produkciókat rendez, én kettőben is játszhattam. A japán Matsuda kissé szürreális színdarabja, az Auto Da Fe az ember elembertelenedését mutatja meg. A Reconstruction című darabot, ami arról szól, hogyan zárnak be színházakat, hogyan veszik el az emberektől a házukat, hogyan devalválódnak az értékek, a manhattani patinás Ohio
Theaterben játszottuk, amelynek ez volt a lebontása előtti utolsó produkciója. Josh Fox hihetetlenül kreatív alkotó, Gasland című dokumentumfilmje – amelynek háttérmunkáiba mi is bekapcsolódhattunk – elnyerte a Robert Redford által alapított Sundance Fesztivál díját. Mint egy oknyomozó újságíró, azt mutatja be: gázkutató fúrásaikkal hogyan teszik tönkre, mérgezik meg Amerikában a nagyvállalatok a települések ivóvízbázisait. New Yorkot is ez fenyegeti, így óriási visszhangja volt a filmnek.

Kongresszust szervez, forgat

Ádám az egyik szervezője volt a Színház Határok Nélkül elnevezésű színházi kongresszusnak, amelyre a világ minden részéből érkeztek progresszív társulatok. A dán Camila Holmgreen Looking through peepholes munkacímmel futó kisjátékfilmjében Ádám egy agorafóbiás fiút alakít, aki pánikbetegsége miatt nem tudja elhagyni a lakását. A szomszédban élő idős, beteg színészt volt színiiskolai tanára kelti életre. A két magányos ember találkozásáról szól a film – jövőre mutatják be egyszerre több fesztiválon is.

– A Poliglot Theater társulatával mutattuk be az Ég és Föld között című darabot, amely az izraeli–palesztin konfliktusról szóló, interjúk alapján összeállított félig mozgásszínházi előadás volt. Én egy izraeli katonát játszottam, aki lerakta a fegyvert, és létrehozta a Béke Harcosai elnevezésű szervezetet, amelynek tagjai a palesztin és izraeli iskolákat járva beszélnek arról, hogy a konfliktusnak lehetne más, békésebb megoldása is. Csupa olyan kortárs darabban játszottam, amely társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet. New Yorkban az a nagyszerű, hogy az emberek meg akarják hallani azt, amit a színházzal el akarunk mondani, van fogadókészség ezekre a kortárs darabokra. Az előadások után gyakran izgalmas beszélgetést, vitát is tartanak a darabban felvetett problémákról. A város teli van a világ minden tájáról érkezett kreatív, érdeklődő alkotókkal – mondja Ádám, akit a független filmesek is felfedeztek. Az Ébredés napjai című rövidfilmben egy furcsa mozgásszínházi művészt játszik – a koreográfiát is maga készítette hozzá.

Ádám újabb három évre megkapta az amerikai művészvízumot, amivel visszatérhet, és színészként legálisan munkát vállalhat, de azt mondja, igazából mindig szegedi marad.

Al Pacino és Chaplin unokája

A Central Parkban rendezik meg minden évben a Shakespeare in the park szabadtéri programot; idén A velencei kalmárt mutatták be, Shylock szerepét Al Pacino alakította.

– Csoda volt néhány méterről élőben látni, ahogy egy Shakespeare-főszerepet játszik. A mi Király Levi bácsink jutott eszembe, aki ugyanolyan nagy színész. Ezek a nagy öregek olyan tökélyre fejlesztették a szakmát, hogy minden alakításuk hiteles, igaz. A másik meghatározó élményem Chaplin unokája – és egy híres francia bohóc fia –, James Thiérrée volt, aki új utakat mutató, a cirkuszt, a némafilmet és a zenét ötvöző, összművészeti mozgásszínházi produkciójával vendégszerepelt New Yorkban. Hihetetlenül inspiráló volt számomra a kreativitása! Engem is izgat a mozgásszínház, egy olyan produkcióban is szerepelek majd, amelyben tizenvalahány táncossal együtt lépek fel egyetlen színészként – árulja el Boncz Ádám. A jövő héten repül is vissza – sok izgalmas feladat vár rá.

Olvasóink írták

  • 2. mgabca 2011. január 03. 17:10
    „Én személyesen is ismerem Ádámot, közvetlen, és humoos, egy jó kis társaságban Activityztünk....
    Először vagy 6 éve láttam a szépreményű Miu-miu-ban, a Teljes Napfogyatkozás . darabban. Akkor már lenyűgözött a tehetsége!
    Gratulálok Neki!
    Remélem a neve kiejtésével sem lesz odakint probléma! :-)))”
  • 1. tol 2010. december 31. 09:33
    „jó hír, hogy egy szegedi fiatalember sikeres lehet angol nyelvterületen. Sok sikert!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áttörést hozhat a szegedi antibiotikum-találmány

Papp Balázs és Pál Csaba antibiotikumokat kevernek össze, hogy hatásosak legyenek a legalkalmazkodóbb baktériumok ellen is. Tovább olvasom