Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Bontják a kendergyár kéményét

Szeged - Megkezdték a kendergyár 30 méter magas kéményének bontását tegnap reggel az alpinisták. Ketten lógtak a magasban, tégláról téglára haladtak lefelé a hatalmas szélben. Ezen a telken építik fel az Árkád bevásárlóközpontot.
Késéssel ugyan, de végül hozzáfogtak a leendő bevásárlóközpont, az Árkád kivitelezői a volt kendergyár kéményének bontásához. Egy szegedi vállalkozó pályázata nyert, az alpinista Csanádi Zsolt és társa dolgozik majd előreláthatóan egy hétig a levegőben.

Tegnap délelőtt már ütemesen potyogtak lefelé a téglák: 30 méteres magasságból indultak. A kémény közvetlen szomszédságában és biztonságos fedezékben állva úgy tűnt számunkra, hogy belül nem ütközhettek nagy akadályokba – például kőkemény kátrányfalba – az alpinisták. Próbáltuk velük telefonon is felvenni a kapcsolatot, de nem sikerült: mással lehettek elfoglalva, ég és föld között.

Öt hete azt írtuk: hosszú ideig töprengtek a kivitelezők, hogyan fogjanak hozzá a kémény elbontásához. Attól tartottak, ha egyszerűen felrobbantanák, koromlepedőbe öltözne a város. Ezért döntöttek úgy, hogy alpinistákat bíznak meg, és drasztikusabb lépéshez csak akkor folyamodnak, ha a bontással „földközeli" állapotba kerülnek.

Egy hét alatt eltűnik a 30 méter magas építmény. Fotó: Frank Yvette
Egy hét alatt eltűnik a 30 méter magas építmény.
Fotó: Frank Yvette

Most az időjárás – a szelet leszámítva – kedvező, az eső ugyanis elverte a port. A hatalmas felkiáltójel pedig finoman, szinte centiméterről centiméterre fogy el az érdeklődő szegediek szeme láttára.

Megőrzik az oromfalakat

A bontási terület lassan kiürül, már csak egy csarnok áll az udvar közepén. Erre nagyon vigyáznak, mert két oromfalat a műemlékvédelemmel között egyezség miatt eredeti formájában kell megőrizniük. A korábbi múzeumi raktár épületének bontására előre láthatóan a jövő évben kerül sor, az építési munkák megkezdésével párhuzamosan. A Dr. Boross József és a Rigó utca sarkán lévő társasházzal kapcsolatos munkálatok megkezdése a befektető és az ingatlan jelenlegi tulajdonosai közötti megegyezések függvénye. Azonban a saroképület telke nem része a bevásárlóközpont-fejlesztés területének, így – amennyiben nem jön létre megállapodás a felek között – nem a befektető feladata az épület elbontása.

Bontják a kendergyár kéményét. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Árkád, számokban

100 millió euróból, mintegy 28 milliárd forintból építi fel az ECE Budapest Kft. a szegedi Árkádot. A bevásárlóközpont 130 üzletétől 1000 munkahelyet lehet remélni. Nyitás: előreláthatóan 2011-ben.

Olvasóink írták

  • 15. Celtis 2009. november 03. 13:50
    „A minap jártam a kenderbolt előtt, rajta egy lapon a következő feliratot láttam: "Így jár, aki kendert árul!" :D”
  • 14. kishableany 2009. november 02. 10:07
    „ez detto ugyanaz, amit kecskemeten muveltek a malommal: lebontottak, es egy szornyu plazat epitettek a helyere.
    javasolnam a T. donteshozoknak, hogy latogassanak el Ny-Europa varosaiba (pl. Delft (NL) vagy Berlin (D)), ahol a regi ipari epuleteket megorizve es felujitva, modern epuletek hozzaepitesevel egyensulyt teremtettek a regi es uj epuletek kozott.
    ketsegtelen, hogy erdekes konstrukciokat lathatunk (foleg Berlinben), de szerintem iranymutato. ez kb olyan, mintha a varoshazat lebontatnak, hogy egy uveg/ fem formedvenyt epitsenek a helyere.

    a szegedi plazarol annyit (arkad), hogy az osszes kicsit markasabb es dragabb uzlet pang szegeden, mert nincs munkalehetoseg, illevte minimalberen foglalkoztatjak a nagy atlagot (diplomasokat is, es nem palyakezdoket). namost netto 100.000 ft-bol nem lehet plazamarkas ruhakat stb venni.

    uff. beszeltem.”
  • 13. geza 2009. november 02. 10:06
    „Tetszik az a kép melyen a gyár romjai felet magasodik a zsinagóga tornya”
  • 12. török 2009. november 02. 10:02
    „Nekem ez a kedvencem: A bevásárlóközpont 130 üzletétől 1000 munkahelyet lehet remélni.
    Ez majdnem olyan, mint a tecsó, aki büszke arra, hogy több tízezer embert dolgoztat. Abba nem gondolnak bele, hogy ugyanazok az emberek régen sem voltak munkanélküliek, csak a kisboltokban dolgoztak, amiket tönkrevágott a tecsó.”
  • 11. nauset 2009. november 01. 22:47
    „Szeged testvérvárosa Lodz meg tudta őrizni az ipari műemlék kendergyárát és textilüzemeit. Nekünk ez itt nem megy. Le kell túrni mindent a földig. Vesszen ami régi, ami Szeged arculatát meghatározta. Jön majd valami jellegtelen új, plázaszerű szörnyedvény.”
  • 10. lidocain 2009. november 01. 20:54
    „nahát klj milyen kicsi a világ én is a gutenbergbe jártam :)
    ebben az országban semmit nem érdemes termelni,ugy látszik. kifizetődőbb a tejet olaszból,a kendert a franciáktól és igy tovább. hova vezet az,hogy mindenki kereskedelemből akar megélni?.. :(
    meddig birja ez a látszat gazdaság?
    de tényleg szivszoritó volt látni igy félig lebontva...”
  • 9. KolomparBeyonce 2009. november 01. 18:25
    „A kendermagosok tuntettek is!
    Bar kevesen tudtak de a szegedi kenderkotelnek nem volt parja mikor narkorol volt szo. Jo par szaz metert elszivtunk belole a haverokkal mikor meg gyerekek voltunk. Hat a mai fiataloknak mar ez sincs, marad a maktea!”
  • 8. maradando 2009. november 01. 12:25
    „A háttér képeken a befektetők kupolás székháza látható ! (Bizony erre a kéményre sem fog gólya szállni)”
  • 7. ciklon-b 2009. október 31. 22:10
    „ja és több pénzt a cigányságnak”
  • 6. ciklon-b 2009. október 31. 22:09
    „hadjanak már baszik az kormolni ez az ócsóbbik megoldás”
  • 5. klj_54 2009. október 31. 20:51
    „Feldolgozott kender termékekről van szó, nem "nyers kender"-ről.”
  • 4. rozator 2009. október 31. 19:55
    „Ki mondta hogy becsődölt a cég? Eladta jó pénzért a város közepén lévő területét! A kenderszállitással meg csak vigyázz! Még nem mindegy milyen!”
  • 3. Vickor 2009. október 31. 17:54
    „"rolee"-nak üzenem:van biztonsági felszerelése a két tagnak!”
  • 2. klj_54 2009. október 31. 15:05
    „Komolyan rosszul érintett amikor utoljára Szegeden jártam és megláttam a kendergyárat bontás közben. A Gutenberg utcai suliba (is) jártam az általános suli éveim alatt. Az ablakból oda lehetett látni.
    De felnőttként dolgoztam is a gyárban.
    Egy dolgot pedig végleg nem értek:
    Hogy tudott becsődölni a cég? Én rengeteg kendert szállítottam az utóbbi időben. Miért éri meg a francia parasztnak termelni, gyárat fenntartani a kender értékesítése céljából?
    Miért nem éri meg a mi jobb adottságainkkal?
    Kinek a zsebe lett már megint vastagabb???”
  • 1. rolee 2009. október 31. 11:43
    „Jujj, nincs tériszonya a tagnak, meg ahogy létom biztonsági felszerelése sem!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemtanút keres a rendőrség

Orális közösülésre akart kényszeríteni egy fiatal lányt október 10-én este egy 22 éves férfi Szegeden. Tovább olvasom