Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Börcsök Enikő autista lányt alakít

Szeged - Autista szerzők szövegeiből állított össze estet Börcsök Enikő színművész, akit vesebetegsége óta különösen foglalkoztat a beteg emberek sorsa. Mellette négy szerepet játszik a Vígszínházban, és Helen Mirrennel forgat Szabó István Az ajtó című filmjében: sokat tanul az angol színésznőtől. Szabadidejében sporttal, kirándulással, horgászással kapcsolódik ki.
– Nemsenkilény – monológ nemmindegyembereknek címmel állított össze előadást autista szerzők szövegeiből. Mi fogta meg elsősorban a témában, az autisták életében?
– Sokrétű a válasz, leginkább az, hogy rendkívül magányosak. Bezárt világ, magány, szorongás: velünk is történik hasonló, akik nem vagyunk autisták, és ezt a közös élményt akartam megmutatni. Azt, hogy mennyi emberi dolog van bennük, csakhogy míg egy „sima" szorongást gyógyíthat a pszichológus, a pszichiáter, őket bár lehet gyógyítani, a magányukon nem tudunk enyhíteni.

– Volt önben ismeretterjesztő szándék is?
– Igen, a sógornőm autistákkal foglalkozik Székesfehérváron, és sokat mesélt róluk. Akkor jöttem rá, mennyire keveset tudunk erről a betegségről, milyen kicsi az a tudás Magyarországon, ami segíthet rajtuk. Sok videót megnéztem, és találkoztam autista gyerekekkel. A Vadaskertbe jártam fel Budapesten, ahol főleg beteg gyerekekkel foglalkoznak.

A gyerekek nem foglalkoztak vele

– Milyen tapasztalatokat szerzett?
– A gyerekek egyáltalán nem foglalkoztak velem. Játszhattam, nézhettem őket, ahogy esznek, boltba mennek, de rám sem néztek, nem vették tudomásul, hogy van itt valaki, aki idáig nem volt. Nagyon csöndben kellett lenni, hogy ne zökkentsük ki őket a világukból. Nem volt rossz, mert így nem szégyelltem annyira, hogy leskelődöm, nézem őket. A szülők pedig nagyon segítőkészek voltak, örültek, hogy valaki foglalkozik az autistákkal. Nekik, a családnak a legnehezebb, mert nem tudnak közel kerülni a saját gyerekükhöz. Ugyanakkor ezek a gyerekek nagyon ragaszkodnak a szüleikhez. Az egyik kisfiú folyamatosan a szülei fényképét szorongatta, hiába voltak mellette a szülők. Azzal evett, azzal tornázott. Nem lehetett tőle elvenni.

– Milyen volt az előadás fogadtatása?

– Nagyon jó, akik eddig látták, azokat megérintette. Kicsit talán jobban odafigyelnek az autistákra és egymásra is. Az egymás iránti kíváncsiság elsivárosodott, nem akarunk új embereket megismerni.

Egy jelenet a Nemsenkilény című előadásból.
Egy jelenet a Nemsenkilény című előadásból.

– Egy korábbi interjúban olvastam: nagyon sokat tanult súlyos
vesebetegségéből, azóta is foglalkoztatja a beteg emberek sorsa.
– Nem csak a saját betegségemből tanultam, sok beteg embert ismerek a környezetemben, és ebben az élethelyzetben nagyobb figyelmet, ragaszkodást igényelnek a szeretteiktől. Hihetetlen betegségekből is fel tudtak épülni emberek, mert a férjük, feleségük, gyerekeik mellettük voltak és biztatták őket. Az ember sok mindenre képes az odafigyelésével, a szeretetével. Mégis olyan lenézők vagyunk, és nem csak a sérültekkel szemben. Lenézzük azt, aki kicsit ügyetlenebb, nem olyan szép, nem olyan tehetséges, csak szuperemberek kellenek. Én úgy gondolom, másfajta értékek is vannak, mint amibe minket „benyomnak": csak úgy érdemes élni, hogy sztár leszel, a pároddal álompár. Nagyon nehéz ezt a világot megélni nekünk, „úgynevezett normál embereknek" is – a kifejezés egy autistától származik. A rohanó életben folyamatosan teljesíteni kell, meg kell felelni. Milyen lehet azoknak, akik fel sem tudják dolgozni ezeket az ingereket, csak érik őket, és lenyomják őket a sárba?

Figyeli az embereket

– Önről írták: az egyik legtehetségesebb magyar színésznő, ugyanolyan meggyőzően tud Júlia lenni, mint tenyeres-talpas kocsmárosnő. Mennyit tanul, készül a szerepeire?
– Az ember élete végéig tanul, és itt nem a szövegtanulásra gondolok. Állandóan figyelem, nézem az embereket, hogy minél hitelesebben tudjak játszani, és minél több dolgot tudjak adni másoknak. Úgy érzem, ezzel tudok adni az embereknek. Szeretnék nagyon sokáig játszani.

– Négy szerepe fut a Vígszínházban, közben játssza a Nemsenkilényt és forgat Szabó István filmjében, a Szabó Magda regényéből készült Az ajtóban. Fizikailag hogy lehet felkészülni ekkora igénybevételre?
– Ez a legnehezebb része a szakmának, nyolc órát állunk a színpadon nap mint nap, és még négy órát bent vagyunk a színházban. Nagyon nehéz úgy regenerálódni, hogy folyamatosan topon legyek, de olykor lehet egy kis időt lopni kirándulásra, sportra. A hétvégén például horgásztam.

Olykor „munkahelyi balesetek" is előfordulnak: jól tudjuk, hogy tavasszal elszakadt az egyik bokaszalagja?
– Április végén történt a színpadon a baleset, azóta nagyon óvatosan lépkedek. Egy hónap kieséssel és plusz egy hét bicegéssel járt. Nagyon kell vigyáznunk magunkra, mert ez nagy kiesés volt, nagy bajt okoztam vele a színháznak, a színészeknek a rengeteg beugrással, próbával.

Helen Mirrentől sokat lehet tanulni

– Szabó István filmjében Helen Mirren, a neves angol színésznő játssza a főszereplőt, Emerencet. Milyen élmény vele forgatni?
– Nagyon klassz szerepet kaptam a filmben, én alakítom Sutut, a zöldségest, Emerenc barátnőjét. Nagyon nagy színésznőnek tartom Helen Mirrent, csak tátom a számat forgatás közben. Jó érzés ott állni mellette, ha én éppen nem forgatok, akkor is sokszor nézem, ahogy dolgozik, mert lehet tőle tanulni. Persze Magyarországon is vannak remek színészek, csak olyan ritkán van rá idő, hogy tanuljunk egymástól. Helen Mirren kedves, aranyos, pozitív energia sugárzik belőle. Jó mellette lenni, és pontosan tudja, mit csinál: minden pillanatban tudja, hogy a testének melyik részét veszi a kamera.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazai cégek egyesítik erőiket

Megalakult a Magyar Innovatív Építőipari Nyílt Klaszter, a MIÉNK. Tegnap Szegeden 30 magyar tulajdonban lévő építőipari vállalkozás csatlakozott a kezdeményezéshez. Tovább olvasom