Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Börtönt kapott az értelmi fogyatékos

Szeged - Két éve a nagymágocsi kastély galériájáról lelökte társát az otthon egyik lakója. Az áldozat az esés nyomán belehalt sérüléseibe. Az elkövető értelmi fogyatékos, a Szegedi Ítélőtábla 3 év börtönre ítélte.
Az eset 2005. október 30-án történt a nagymágocsi kastélyban. Azon a napon az épület galériáján állt az értelmi fogyatékos, rokkantnyugdíjas Takács József vádlott és a sértett, Cs. János. Utóbbi a galériának támaszkodott, míg a vádlott a közelében egy széken ült. A vacsorára várakoztak. Vitatkoztak, majd a sértett hátat fordított Takácsnak. Ekkor Takács József felugrott a székéről, odament a neki háttal álló Cs. Jánoshoz, annak lábait a combjánál megfogta, és a körülbelül derékmagasságig érő korláton keresztül lelökte a földszintre. Az áldozat mintegy 4,3 métert zuhanva egy márványlappal fedett asztalra esett. Ezek után a vádlott elment vacsorázni, azután visszatért a szobájába, ahonnan a rendőrök előállították.

Az esetet látva az otthon dolgozói kihívták a mentőket, de az orvos már csak Cs. János halálát tudta megállapítani. Az áldozat olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni. A megyei bíróság emberölés bűntettében bűnösnek mondta ki Takács Józsefet, és négy év börtönre ítélte, emellett négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott büntetését az ítélőtábla – tekintettel az enyhítő körülményekre – mérsékelte. Négy orvos szakértő egybehangzóan mondta ki, hogy a férfi beszámíthatósága a tett elkövetésekor súlyos fokban korlátozott volt. Így jogerősen 3 év börtönt kapott, négy évre tiltották el a közügyek gyakorlásától.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A világ legszebb tökei Szegeden

Szeged - Csillagtök, szivacstök, sártök, lopótök, dísztök – néhány fajta a szegedi… Tovább olvasom