Horváth Attila - Délmagyarország napilap - 2013.01.20. 16:24
Nekik februárig kell eldönteniük, hova szeretnék íratni gyermeküket. A választáshoz nyújtott segítséget a hétvégi nyílt nap. Bepillantást nyertünk egy különleges fogócskába, amibe a gyerekek mellett szüleik és a tanítók is beszálltak.
– Mi nem hagyományos testnevelés órát, hanem Bothmer-gimnasztikát tartunk a gyereknek – mondta
Verebély Mariann, az egyik tanító. Mint megtudtuk, a mozgásórák a gimnasztikát, játékokat és sportokat rendezik egységbe, oly módon, hogy az mindig az életkori sajátosságnak megfelelően, a gyermek egészséges testi, lelki fejlődését szolgálja.
A leendő elsősöknek játszóházat is tartottak,
Köszler Zoltán, osztálytanító segítségével kis tojásfészket készítettek a gyerekek, mondókákat is tanultak.
– Még nem döntöttük el, hogy hova járjon kisfiunk, de tetszett ez a nap, ha Tamáska épp nem a többiekkel lenne elfoglalva, ő is megerősítené – mondta az egyik szülő. Így a család legifjabb tagját nem sikerült megkérdeznünk az iskolában szerzett tapasztalatiról, hagytuk játszani új barátaival. A Waldorf Hetek programsorozata március végéig tart.