Délmagyar logó

2016. 06. 30. csütörtök - Pál 18°C | 29°C

Botka László kibukott a szocialistákra

Botka László kibukott a szocialistákra
Kifakadt Botka László az MSZP választmányának szombati ülésén amiatt, hogy arra kényszerítik, foglaljon állást a miniszterelnök-jelöltségről.
Botka László kiosztotta Harangozó Tamást és Hiller Istvánt, amiért nehéz helyzetbe hozták, értesült az Index. A szegedi polgármester úgy korholta párttársait, hogy ingyen nem lehetnek ilyen hülyék.

– A júniusi kongresszus nem foglalkozik a 2018-as miniszterelnök-jelölt kérdésével – jelentette ki Botka László sajtótájékoztatóján az MSZP szombati választmányi ülése után, amelyen a szocialisták meghirdették a teljes tisztújítást. Az MSZP választmányi elnöke, Szeged polgármestere azt is mondta, hogy csak a jelölések után dönti el, hogy ő maga milyen tisztségben tudja a legjobban segíteni az MSZP munkáját.

Botka több résztvevő szerint elég keményen kiosztott mindenkit, aki azt gondolja, hogy most van itt az idő, hogy a párt megnevezze a miniszterelnök-jelöltjét. Szerinte tanulni kell Bajnai Gordon példájából, aki két évvel a választások előtt előjött, és a nagy várakozás és médiahátszél ellenére is "szétszedte" őt a Fidesz.

– A szegedi polgármester kifakadt, hogy nem tud elmenni a választmányon úgy vécére, hogy az újságírók ne kérdeznék őt a kormányfői ambícióiról. Amelyről ő majd a megfelelő időben akar és fog dönteni – értesült az index.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vádat emeltek egy szerb kokaincsempész ellen

A férfi 7,5 kilogramm kokaint és amfetamint akart tavaly Hollandiából Magyarországon keresztül hazájába csempészni. Tovább olvasom