Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Botka maradt az MSZP megyei elnöke

Szeged - Az MSZP mai, Szegeden tartott Csongrád megyei tisztújító küldött gyűlésén a tagok újraválasztották megyei elnökként Botka Lászlót, aki 2000 óta tölti be a tisztséget.

A szegedi Szegfű klubban szombat délelőtt megtartott küldött gyűlésén döntés született arról is, hogy a Csongrád megyei MSZP pártelnökként Gyurcsány Ferencet támogatja. Elnökhelyettesként Szekeres Imrét, Lamperth Mónikát és Juhász Ferencet nevezték meg, alelnökként Hiller István, Kiss Péter és Ujhelyi István a jelölt. A gyűlés megyei elnökhelyettesnek Gazdag Jánost választotta meg.

A régi-új elnök, Botka László elmondta, hogy az elmúlt két ciklusban javítottak a megye infrastrukturális helyzetén: megépítették az M5-ös autópályát és már készül az M43-as is. Kiemelte, hogy biztosították a helyi politika autonómiáját és elérték, hogy a megye települései ne egymással versenyezzenek, hanem támogassák egymás beruházásait.

A kormány előtt álló feladatokról Kiss Péter elmondta, hogy dolgoznak az adó- és járulékrendszer átalakításán, a foglalkoztatás költségeinek csökkentésén és a társadalmi igazság érzetének javulásán.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Mathiasking 2009. február 16. 15:36
    „30. hozzászólás madártej 2009.02.15. 15:40

    Abszolút igaz amit leírtál! Ezt véssék a Botka rajongó amfórák az eszükbe!

    Azért amfóra, mert nem lehet kínai váza vagy ceglédi kanna, Miska kancsó esetleg tejfeles köcsög!”
  • 36. gardista33 2009. február 15. 22:46
    „es a marx téri gödör? hány éve zötykölödnek ott az autok-buszok? csoda hogy nem volt baleset eddig.
    nem tudom melyik közvetitset nézed ,de én csak egy arrogans polgmestert látok ,aki semmi mással nem foglalkozik csak az ellenzékkel. a várossal kéne foglalkozni . na de majd az uj polg mester. hamarosan.”
  • 35. ClarkGriswald 2009. február 15. 21:21
    „Olyan bődületes ostobaságokat írnak itt egyesek, hogy nem tudom eldönteni ezt viccből teszik, vagy véresen komolyan gondolják. Valahogy én az utóbbira tippelek. Úgy gondolom, hogy meggyőzni ezeket az embereket teljességel felesleges. Akik zsigerből, indulatokkal teletűzdelve alkotnak véleményt folyamatosan, azokat csak sajnálni lehet. Ugyanis elég alacsony intelligenciára vall, ami az életben rengeteg remek dologtól fosztja meg őket.
    Büszke lokálpatriótaként, nyitott szemmel közlekedve, tiszta fejjel én semmilyen ellenérzést nem érzek a várossal, és a városvezetéssel kapcsolatban. Vannak hibák, és vannak befejezetlen ügyek, de mint azt az itt említett polgármester is többször megmondta: egy város sosincs kész, mindig van mit csinálni rajta. Szépül a város, fejlődik. Ezt minden intelligens szegedi tudja. De mindig van néhány elégedetlen, akinek semmi nem jó.
    Jönnek itt az autópályával, ami jövőre elviszi a kamionforgalmat, az Anna téri csomóponttal, ami végre tényleg rendbe lett rakva, a munkanélküliséggel, ami minden magyar városban probléma, stb stb. Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek az emberek szoktak-e sétálgatni (nem a tüntetésekre gondolok) a Kárász utcán, a Tisza Lajos körúton, a Stefánián, járnak-e az Anna Fürdőbe, járnak-e Budapestre autópályán, néznek-e tudosításokat a szegedi közgyűlésekről, ott látják-e a másik alternatívát kínáló párt impotenciáját, és még oldalakon keresztül sorolhatnám az ellenérveket. Ezek után, én reális indokok hiányában, nem tudom megérteni a pesszmistákat. Ha magyarázni akarnak, akkor jönnek az "eladósodott város" közhelyével, meg a többi ostobasággal. Mikor növünk fel társadalmilag is a "mediterrán" városunkhoz? Ezért röhög rajtunk fél Európa, mert néhányan még le vannak ragadva egy szinten. És van internet-hozzáférésük...”
  • 34. gardista33 2009. február 15. 18:30
    „csak egy szerény kérdésem lenne az illetékes elvtárshoz: MIKOR LESZ ADÁS A VÁROSI TVBEN???? egész nap az ismétlödö képujságot nézni nem egy hasznos dolog.”
  • 33. gardista33 2009. február 15. 18:28
    „votka demszkyt akarja valtani ?”
  • 32. hazaffy 2009. február 15. 18:05
    „Hehe... A TIK alapkő annyira nagyszerű Bartha projekt, hogy rögtön kétszer is elásták. Csak akkor még nem TIK-nek hívták, hanem kongresszusi központnak. Később kéredzkedtek be az egyetem beruházásába.
    A kárász u. meg tényleg szép projekt. Egy huncut fillér pályázati pénz nélkül önerőből. A terveket még Szalaiék készítették el, csinálták meg a közműkiváltásokat, meg tettek 2 milliárdot abba a lakásalapba, amiből meg lehetett csinálni.
    Ha Barthát és a jobboldalt akarod fényezni, akkor inkább a rendelő felújítását érdemes említeni. Egy körforgalmat mantrázni elég ciki egy ciklusra.”
  • 31. műstoppoló 2009. február 15. 16:34
    „Kedves madártej! én akkor is marhára hálás vagyok Botka elvtársnak, mert mindig megajándékoz valami naccerű fejlesztéssel - a saját pénzemböl. Ifjúkoromban ezt úgy mondtuk, hogy meghívlak egy pofa sörre, ha fizeted a felét”
  • 30. madártej 2009. február 15. 15:40
    „Flexikém, a Kárász u. még a Barta Laci bácsi idején újult meg, ahogy a TIK alapköve is akkor került a helyére meg a csatornázási pályázatot is ekkor nyerték meg. Nem a homoklakó Boticsek idején.”
  • 29. radenko 2009. február 15. 13:01
    „A féleszű kommunistáknak csak a felmelegített káposzta a jó. A felmelegített káposzta elhúzhatna a picsába
    Gyurcsány és bandájával együtt.”
  • 28. Mathiasking 2009. február 15. 09:55
    „Botka elvtárs a fővárosba készül! Szeretne a maszop vezérkarában tisztséget vállalni, hogy további ambíciói így reálisabbak legyenek!”
  • 27. achilleus 2009. február 15. 09:45
    „Bírom ezt a licitet, de főképp, hogy mindkét oldal a másik eredményeiről feledkezik meg, sőt egyesek a másik eredményeit is a saját oldaluk javára írják. tessék utánanézni! Ott az internet, ha valaki valamiben bizonytalan. Sajnos legtöbbjében a kétség sem merül fel, csak nyomja a süketet.”
  • 26. gardista33 2009. február 15. 09:26
    „az egesz orszag a Magyar Hirlap termékmenedzserén röhög :D 2 nap alatt 6 ezer elöfizetés! és ez csak a kezdet: most jelentette Diosd polgarmestere :ök is elöfizettek!és felhivta a többi polg-mester figyelmét is :)”
  • 25. gardista33 2009. február 15. 08:09
    „kire gondolsz flexike? te v agy az öszödi szövivö? :D gratulalok hozzá”
  • 24. flexsnake 2009. február 14. 23:03
    „A belvárosi felújítások a kockafej királyságára tehetőek.
    Persze ezt nehéz elismerni ha az ember neonáci nyilas gárdás meg szélsőjobbos akármi.. :D
    Jellemző.”
  • 23. Logaritmus 2009. február 14. 21:53
    „bespin: ja, ideért az autópálya már 2002 előtt is, mi? Meg ugye felújították a színházat is, mi? Meg a szegedi általános-, és középiskolákat is, ugye?”
  • 22. LukSzusz 2009. február 14. 21:09
    „Ennyi börtön tölteléket egy rakáson,inkább a Csillag "Szállót" 2000 ággyal bővíteni nekik 2010-re legyen kész.Lacát a női szakaszhon....”
  • 21. hazaipalya 2009. február 14. 20:44
    „szegedi polgmester kellene ,no meg FOCI !!! a vilag legnagyobb üzlete .”
  • 20. bespin 2009. február 14. 19:19
    „flexi, mondj már példát mit tett ezért a városért?
    Az autópálya? Ideért volna bármelyik színű polgármester "uralkodása" alatt is.
    Anna-kút? Kétszer csinálták, egyszer is elég lett volna!
    2000 ágyas klinikai központ? Lóf@sz, kórház, SZTK szétverve!Stb.,stb.
    ????????????????
    Esetleg a kérdés az lehet, kedves druszám, hogy mit nem tett tönkre!”
  • 19. Power 2009. február 14. 19:18
    „Reméljük, hogy már nem sokáig!”
  • 18. lopicigazsi 2009. február 14. 18:42
    „Botka elnök majd megment minket, emberek! Úúúútálom ezt az egész hülyének nézésünket. Írjatok ti is a FAL-ra! www.afal.hu”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fejbe vágta a busz visszapillantó tükre

„Bocsánatkérés helyett a polgármesterhez küldött annak a busznak a sofőrje, aki néhány napja járműve visszapillantó tükrével fejbe vágott" - mesélte L. Tiborné. Tovább olvasom