Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bringáznak a munkába a szegedi tűzoltók

Szeged - A szegedi tűzoltók nemcsak életmentésben jeleskednek, hanem a biciklizésben is. Három éve vesznek részt a Bringázz a munkába! elnevezésű kampányban – idén két csapatot is neveztek.
– Három év alatt jó hétezer kilométert tekertem le munkába jövet – meséli Végh Pál tűzoltó őrnagy. Először három éve nevezett a Bringázz a munkába! kampányba, negyedmagával. Tavaly az egyik legsikeresebb szegedi csapat volt az övé: az országos 100. hely környékén szerepelt.

Április 4-én újabb kampány kezdődött. Az akcióra bármely cég jelentkezhetett, iktatniuk kell a munkába megtett kilométereket. – Nem lehet egyértelműen megmondani, melyik munkahelyen volt a legmagasabb a bringások aránya, mert dolgozói létszám alapján öt kategóriában indultak – magyarázza Katona Dániel, a Magyar Kerékpárosklub aktivistája. Május 8-áig minimum nyolcszor kell tekerniük a cégeknek, hogy teljesítsék a feltételeket. Ezt a közlekedési naplóban szükséges vezetniük. A teljesítők garantált ajándékban részesülnek, illetve nyereménysorsoláson vesznek részt.

Idén is versenybe szállnak a szegedi tűzoltók. Fotó: Frank Yvette
Idén is versenybe szállnak a szegedi tűzoltók.
Fotó: Frank Yvette

A szegedi tűzoltók szerint nem a verseny a fontos ebben a kampányban. Idén két csapattal indultak, egy öt- és egy háromfős brigáddal, de nem vetélkednek. – Mindenhová bringával járunk, gyakran el is felejtjük felírni a megtett kilométereket – mondja Révész János őrnagy. – Teljesítménytúrákon veszünk részt, élvezzük a biciklizést. Tavaly nyertünk egy kerékpárt, de nem az ajándékok miatt gurulunk.


Megyei tükör

94 szegedi cég vett részt a kampányban tavaly, a 12-ből 9 egyetemi kar nevezett. Csongrád megyében tavaly ősszel 515-en teljesítették sikeresen a kampányt (egy éve 900-an) – Szentesen például 16-an, Szegváron 4-en, Hódmezővásárhelyen 21-en, Röszkén 5-en, Algyőn 4-en, Makón 16-an, Földeákon 4-en.

Olvasóink írták

  • 4. Túrórudi 2011. április 16. 10:33
    „Hajrá tűzoltók, hajrá D. Gyula! :)”
  • 3. pistimolnar 2011. április 15. 14:17
    „Ebben is Ti vagytok a legjobbak! Nem véletlenül!”
  • 2. Cilkó 2011. április 15. 11:35
    „Bevesztek a csapatba fiúk? :) én is gurulnék veletek :)”
  • 1. vuk 2011. április 15. 10:18
    „Respect :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véradás: fürdőbelépő jár, vizsgálat nem

Szeged - Három fürdő ad ingyenbelépőt a véradóknak, a Hungerit 20 ezer virslijegyet ajánlott föl… Tovább olvasom