Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Brutális verekedés a Kálvária téren

Agyba-főbe verte egymást öt férfi tegnap hajnalban Szegeden, a Kálvária téren. Viperával és szamurájkarddal estek egymásnak, állítólag több lövés is eldördült. A véres leszámolás előzménye egy kocsmai nézeteltérés volt. Ketten életveszélyes állapotban kórházban, hárman rendőrségi őrizetben vannak.
Véres verekedés volt tegnap hajnalban Szegeden, a Kálvária téren. A brutális ütlegelés előzménye lapunk információi szerint egy kocsmai vita volt, amely két férfi között robbant ki még az esti órákban, egy szegedi sörözőben. Az egyik vendég több pohár alkohol elfogyasztása után szóváltásba keveredett a söröző biztonsági emberével.

A szóváltást ütésváltás követte, amiben a részeg vendég megsebesítette a kidobót. A verekedők nem hagyták annyiban a dolgot: a Kálvária térre beszéltek meg időpontot a hajnali órákra, ahol „egy az egyben" akarták eldönteni, ki az erősebb. Az illuminált állapotban lévő vendég meg is jelent a megbeszélt időpontban és helyen, ahol már vártak rá. A kidobó ugyanis erősítést hívott: a kocsmában elszenvedett sérelmét három másik társának hathatós közreműködésével akarta megtorolni.

Úgy tudjuk, a felek nem puszta kézzel estek egymásnak: vipera, baseballütő, szamurájkard és állítólag lőfegyver is előkerült a verekedés közben, amiből le is adtak lövéseket. A durranások tényét a környék egyik lakója is megerősítette, aki nem kevesebb mint tíz szokatlanul éles hangot hallott a hajnali órákban. Azt, hogy milyen fegyvertől származott, nem tudta megmondani.

A verekedés végén két férfi a földön maradt: a söröző kidobóját és a kapatos vendéget életveszélyes sérülésekkel szállították a kórházba, ahol – információnk szerint – azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajtuk. Jelenleg az intenzív osztályon fekszenek, szigorú rendőri felügyelet mellett. Az osztályra tegnap becsengettünk: a műtős kísértében egy rendőr nyitotta ki az intenzív ajtaját. A brutális verekedés tényét ők is megerősítették. A verekedők állapotáról lapzártánkig nem sikerült több információt szerezni.

A rendőröknek viszont tegnap sikerült elkapni a másik három verekedőt is. Csoportosan elkövetett garázdaság miatt indítottak ellenük eljárást, de tegnap este M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, az elsődleges vizsgálati adatok alapján nem zárható ki az életveszélyt okozó testi sértés bűntette.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rózsaünnep lesz a hét végén Szőregen

Az idei nyolcadik szőregi rózsaünnep hagyományos és különleges programokkal várja a virágkedvelő… Tovább olvasom