Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Búcsú a karácsonyfáktól - sokat elvisznek tüzelőnek

Szeged - Nagyjából 20 tonna kidobott fenyőfára számítanak a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai, akik folyamatosan szállítják el az örökzöldeket az utcákról. Tegnap volt vízkereszt ünnepe, ilyenkor szokás leszedni a karácsonyfákat.
A hagyomány szerint vízkeresztkor szokás lecsupaszítani és kitenni a lakásból a karácsonyfákat, bár Szeged utcáin járva már napok óta találkozhatunk kidobott örökzöldekkel. Tarjánban, a Piroska téren például jókora fenyőkupacot láttunk tegnap.

– Annyira szép ez a fa, hogy elviszem, és kiültetem. Nekem műfenyőm volt, mert sajnálom, amikor tönkremegy. A Vajda utcában lakom, a házunk közelében kértünk engedélyt egy kis virágoskertre, oda viszem ezt a kidobott, töves fenyőt – mondta Kiss Imréné, akivel a Tünde térnél találkoztunk. Egészségügyi sétára indult az enyhe időben, és közben megpillantotta a takaros kis fenyőfát.

Örökzöld a kuka mellett. Lelombozva. Fotó: Frank Yvette
Örökzöld a kuka mellett. Lelombozva.
Fotó: Frank Yvette

Víz- és házszentelés

Január 6-án van vízkereszt ünnepe: tegnap vizet szenteltek a katolikus templomokban Jézusnak a Jordán folyóban, Keresztelő Szent János által történt megkeresztelésének emlékére. Vízkereszt napja zárja a karácsonyi ünnepkört, ilyenkor emlékeznek meg a napkeleti bölcsekről, Gáspárról, Menyhértről és Boldizsárról, akik nevének kezdőbetűit házszenteléskor általában az ajtóra vagy fölé, az ajtófélfára írják. Vízkereszt a farsangi időszak kezdetét is jelzi.  

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. folyamatosan gyűjti a városból a kidobott örökzöldeket, amint megjelennek. Körülbelül 20 tonnára számítanak januárban; az elszállítandó mennyiség egyre csökken, mivel több gyűjtőhelyről eltűnnek a kupacok, feltehetőleg elviszik tüzelőnek – tudtuk meg Makrai Lászlótól, a társaság ügyvezető igazgatójától.

– A lakótelepeken egy helyre kérjük kirakni a fákat, oda, ahol a közlekedést nem zavarja. A hagyományos beépítésű vagy belvárosi helyszíneken a kuka mellé kérjük tenni. A fák a központi komposztálóüzembe kerülnek, ahol daráljuk azokat, így apríték, illetve mulcs készül belőlük. Közterületeken, parkokban használjuk fel – tájékoztatott Makrai László.

Szeged karácsonyfája és a díszkivilágítás január végéig marad, mert nagy az igény a lakosság részéről a szürke, téli napokon a vidám fényekre. A díszkivilágítás áramfogyasztása a környezetgazdák igazgatója szerint a töredékére esett vissza, hála az elmúlt két év világítótest-korszerűsítésének. A Bertalan hídon és az Oskola utcában látható új elemek például eleve diódás világítótesttel lettek szerelve. A Klauzál téri karácsonyfából köztéri bútorokat, madáretetőket készítenek majd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agarait küldte az őzre a kisteleki férfi

Bánja, amit tett, és meg akarja téríteni az általa okozott kárt az a kisteleki férfi, aki őzet fogatott agaraival. Tovább olvasom