Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Búcsú a Slágertől, Danubiustól

Szeged - A Sláger és a Danubius rádió 12 év után elhallgatott. Az ezt megelőző döntés ellen tiltakozó szegedi hallgatók is piros szalagot tűztek autóikra. Éjfél óta a Neo FM és a Class FM műsora szól.
– Rettentően szomorú vagyok, hogy megszűnik a Danubius rádió. Minden reggel őket hallgattam. Rákóczi Feri, Sebestyén Balázs és Vadon Jani ökörködésén nevettem, ez űzte ki az álmot a szememből – mondta szomorúan a 35 éves Nagy Ferenc, aki felháborítónak tartja az ORTT döntését. A hozzá hasonlóan a Sláger és Danubius rádiót kedvelők országszerte piros szalagot kötöttek autójukra, így tiltakoztak a döntés ellen. Szegeden is több olyan kocsit láttunk, aminek az antennáján vörös madzag lobogott.

A hallgatók piros szalaggal tiltakoztak a médiahatóság döntése ellen. Fotó: DM/DV
A hallgatók piros szalaggal tiltakoztak a médiahatóság döntése ellen. A képen Bochkor néz.
Fotó: DM/DV

– Amikor autóban ültem mindig a Slágert vagy a Danubiust hallgattam. A Bumeráng volt a kedvenc műsorom Borossal és Bochkorral. A Sláger politikamentességét szerettem – magyarázta az 56 éves autófényező, Huszta János – Évek óta be volt állítva a rádiómon a frekvencia, soha nem tekertem el. Ha a pirosnál álltam, és láttam, hogy a mellettem lévő autó sofőrje is ugyanakkor nevet fel, mint én, tudtam, hogy ő is a Slágert hallgatja. Sokan vagyunk az országban, akiknek hiányozni fog.

Huszta János hosszú évek óta a Sláger rádió hűséges hallgatója volt, tiltakozása jeléül ő is kitűzte a piros szalagot. Fotó: Segesvári Csaba
Huszta János hosszú évek óta a Sláger rádió hűséges hallgatója volt, tiltakozása
jeléül ő is kitűzte a piros szalagot. Fotó: Segesvári Csaba

Tegnap reggeltől estig olyan számok mentek, amiket a hallgatók kértek – a Slágeren. A Danubiuson az utolsó órában csak rádióról szóló dalokat játszottak. Mindkét szerkesztőségben filmet forgattak az utolsó napról. A Sláger frekvenciáján éjfél után tíz másodperccel kezdte meg a sugárzást a Neo FM, a Danubiusén a Class FM. Földes Ádám, a Danubius vezérigazgatója az origónak elmondta: még keresik a lehetőségeket a folytatásra, az online tematikus rádióik addig is tovább üzemelnek. A Slágerrel kapcsolatban pedig felröppent a hír, miszerint a Roxy rádió sávján élne tovább.

Beugró Plusz a Neo FM-en – Zene és kultúra a Class

Beugró Plusz a Neo FM-en – Zene és kultúra a Class FM-en. A Neo túlnyomórészt zenét sugároz, műfaji vagy korszakbeli megkötések nélkül. A zene mellett olyan műsorokat is kínál, amelyek hangvételükben, tartalmukban újdonságnak számítanak a rádiós piacon. Lesz civil közszolgálati műsor, és a televízióból már ismert Beugró stábját (Novák Péter, Rudolf Péter, Kálloy-Molnár Péter, Pokorni Lia, Szabó Győző) is hallgathatjuk majd szerdánként a Beugró Plusszal. Hétvégenként pedig családi magazint, délutánonként kívánságműsort kínál hallgatóinak a Neo FM. A Class FM menedzsmentje „kultúrát közvetítő zenei rádiót", interaktív, az utóbbi tizenkét év továbbvihető vívmányait vállaló, az európai kereskedelmi rádiózás elemeit is átvevő adót ígért.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. kuyulu 2009. november 20. 16:47
    „Jé nincs a Huszta úr kezébe lapát,pedig jól áll a kezébe mikor részeg.Én is kitennék egy piros szalagot az olyanokért akik gondozás helyett az anyjukat a Szoc otthonba dugják.”
  • 55. samsung10 2009. november 20. 11:11
    „Az halgatta aki röhögést szereti halgatni én inkáb röhögni szeretnék nem az övéket halgatni”
  • 54. valoperes_zugugyved 2009. november 20. 06:20
    „vörös szalag .azaz. megtudtuk kik is voltak valojaban.”
  • 53. flexsnake 2009. november 20. 06:02
    „47. tárgyalnak a classal, kicsit magas a díjazásuk. A legkönnyebb eset jáksó volt, az már másnap nyomta a fix műsorát az új helyen :D”
  • 52. TELSTAR 2009. november 19. 21:30
    „Nemzeti gyásznap mikor lesz?”
  • 51. Mizujs 2009. november 19. 21:00
    „Na, ma belehallgattam az egyik új rádióba. Elkezdődött a zene. Valami hasonló szövege volt: "Fut a kocsi a szamárral.". Ijedtemben majdnem a vészfékre léptem és ki akartam szállni a Föld bolygóról!!!!!”
  • 50. igazságkereső 2009. november 19. 17:54
    „A szegedi hallgatók akkor nem tűznének piros szalagot , amikor majd nem jut be a klinikára, ha problémája adódik? Szóval tényleg ennyi hülye lakik ebben a szép országban??!!”
  • 49. WU 2009. november 19. 16:45
    „Tetszik a képaláírás: A képen Bochkor néz. :DDDDDDDDDDDDDDDD
    Helyett lehetne egy MAJOM. :DDD”
  • 48. maci52 2009. november 19. 15:49
    „A Sláger helyén reggel valami,Soha se mondd..c.hangzott ismeretlen krapektól,nagy élmény volt.
    Inkább a Kossuth-t hallgatom.”
  • 47. Zejko 2009. november 19. 15:45
    „En at tekertem a juventusra azt jo napot persze bele hallgattam a Neo meg a Class -ba eleg unalmas volt nem birtam sokaig Neo Meg Class FM ne ma milyen nev ez fantaziatlan szutyok egy kicsit megeroltethettek volna magukat .
    Hianyzik Balazs Vadon meg Rakoczi hilyanzik a reggeli rohoges a kocsiba meg beerek a melo helyre jol indult toluk a napom jok voltak.”
  • 46. flexsnake 2009. november 19. 15:19
    „Mellesleg a Classon már ott van a fél danubiuszos stáb :D”
  • 45. flexsnake 2009. november 19. 15:18
    „4. összeomlott, reggel még tákolták de túl nagy volt a forgalom. A ClassFM elég normálisan indult, webről is elérhette aki tudta az ipjüket :D Bár a reggeli dumaműsor azért hiányzik, de legalább most először nem tudtam mi lesz a következő zene a rádióban :D Eddig felcsaptam valamelyik slágerlistát és ott volt.”
  • 44. Sophie 2009. november 19. 14:08
    „Lehet szidni mind két volt két rádiót, akinek tetszett sajnálja, akinek nem minek hallgatta, sőt biztosan mást hallgatott.
    Lehet szeretni nem szeretni...de ma reggel vetezés közben hallgattam a neo-t, valjuk be őszintén, rettentően gyenge, unalmas volt. Ennél a két másik rádió sokkal szórakoztatóbb volt, sőt ennél a helyi adók is sokkal jobbak.”
  • 43. Gazficko 2009. november 19. 13:28
    „Wikipedia egy kalap sz@r. Csak egy példa: szakszerüen létrehoztam egy történelmi tárgyú cikket,amit 1-2 hónap múlva tele volt mindenféle marhasággal.

    Ja... a tanáromat idézve a net arra való,hogy zenét hallgasson, játszon illetve 18+-os filmet nézzen az ember.”
  • 42. Cukorfalat2 2009. november 19. 13:01
    „Engem r.h.dt.l nem érdekel, hogy ki nem szerette ezeket a frekvenciákat hallgatni. Ha nem szeretek valamit, akkor azt nem hallgatom, igaz? Vagy mégis? Mert ha hallgatom, csak akkor tudom megállapítani, hogy sz.r, de ha sz.r, akkor miért hallgatom? Én az ilyeneket sosem értettem. Miért van az, hogy engem pl. nem érdekel, ha valaki a 88-ért rajong, mert Ő ha azt hallgatja, akkor tud kikapcsolni, és attól lesz éppen jó kedve. Hallgassa, ha neki az a jó, egészségére. Ha neki az jelenti a zenét, amit ott adnak le, akkor Ő nem olyan ember, mint pl. én, ami egyátalán NEM BAJ, mert mi lenne, ha mindenki egyforma lenne? De attól én még Őt nem IQ killerezem le, mert neki az számít jónak!?!?!?!?! Hm? No mindegy.
    Komolyra fordítva a szót, én drukkolok mindkét rádiós stábnak, hogy valamilyen úton-módon megoldják, hogy ismét országosan hallhatók legyenek, bármi legyen is a csatornák neve ezután. Én jobban hiányolom a Danubiust, mert nekem Balázs, Feri, Jani dobták fel a napomat. De a Slágernek is egy nagy kalappal.”
  • 41. Yossarian 2009. november 19. 13:00
    „a Neo-n a Gangxssta elég gyengusz volt ma reggel, de a zenék jók voltak.”
  • 40. barkzso 2009. november 19. 11:56
    „Mentek a süllyesztőbe én eddig is zenéért a Petőfit-t, hírekért információért Kossuth-ot halhattam ezért a fene bánja. Az újakat meg meglátjuk...
    A szegedi rádiók Danubius (sláger) klónok ugyan az a színvonaltalan vihogó dilettáns műsorvezetés és gagyi zenék. Ez megmarad a siránkozóknak.”
  • 39. petermeister 2009. november 19. 11:53
    „Szánalmas mindkét új belépő. ÉS továbbra is hordom az autón a szalagot, és továbbra sem érdekel Boros, Bochkor, Balázs, meg a többi magánélete, hova mennek, stb. NEM értük tiltakozom, hanem a politikai háttér miatt. Az tényleg senkinek nem tűnik fel, hogy ha Bivaly...nádon kétszer büdösebbet fingik egy magyar, mint egy cigány, akkor arról másnap már a parlamentben vitáznak, tv-műsorok sokaságában hangzanak el pro és kontra érvek, de erről egyik oldal sem szólt egy büdös szót sem??? Szerencsétlen szárnyaszegett Sólyom tett egy megjegyzést, aztán gondolom jól valagba rúgták, hogy kussolj Tata, ebben már megegyeztünk... Ez már tényleg az ország szégyene. Nem csodálnám, ha a következő korrupciós listán, akár éppen az ORRT ilyen mértékű politikai befolyásolása miatt lecsúsznánk a 100 alá, valahova még lejjebb a harmadik világ országai között, mert ugye már most is közöttük vagyunk...A közelünkben sincs "fejlett"-nek nevezett ország,csak a harmadik világ tagjai... Na ezért van a kocsimon szalag, és ezért MINDENKI kocsiján ott kellene, hogy legyen.”
  • 38. TroppauerHÜmmér 2009. november 19. 11:45
    „hála istennek! Véget ért ez az éteren terjedő liberális mocsok!”
  • 37. magyarock1 2009. november 19. 11:41
    „Tegyetek piros meg kék szalagot a kocsitokra,gratulálok.Elvették a játékszered,és most durcásak vagytok?.Kíváncsi vagyok ezek az agyhalottak kítűznék-e az autójukra mondjuk a zöld szalagot,ha a délvidéki magyar verések ellen kellene tiltakozni.”
56 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cigi: ciki? - Állandó harcban a füsttel

Az USA-ban már nem trendi dohányozni, az EU-országok sorra betiltják a cigarettázást a szórakozóhelyeken. Hogy állunk mi a küzdelemben? Tovább olvasom