Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Bulgáriában terjeszkedik a szegedi KÉSZ Kft.

Szeged - Az idén Bulgáriában folytatja külföldi terjeszkedését a KÉSZ Közép-európai Építő és Szerelő Kft., a következő két évben pedig Lengyelországban és Szlovákiában tervezik saját leányvállalat létrehozását.
Már keresik a működését várhatóan júliusban megkezdő szófiai központú leánycég ügyvezetőjét, és komoly esélyt látnak az első ottani megbízás elnyerésére is, a vakoló- és burkolóanyag-gyártással foglalkozó osztrák Baumit számára építenének egy technológiai tornyot.

A vállalat jogilag az összes környező országban jelen van, azonban ténylegesen működő cégük Horvátországban, Romániában, illetve Ukrajnában van. Az új üzemek építése – mivel ilyen jellegű létesítmények főleg acélból készülnek – jó lehetőségeket kínál a Kecskeméten saját gyártóüzemmel rendelkező KÉSZ számára is.

A vállalatnál a kapacitás növelését is tervezik, az elképzelések között szerepel, hogy vagy megvásárolnak egy ukrán acélgyárat, vagy a kecskeméti üzemben megszerzett tudást értékesítik, esetleg tulajdonrészszerzés mellett, még az idén.

A vállalat jövőjét a következő években meghatározó program része, hogy minden évben egy új országban jelennek meg. A felnőtt vállalattá válás jegyében kiemelt feladat a belső folyamatok rendbe rakása úgy, hogy a kialakított eljárásmódok legalább 80 százalékban lefedjék a felmerülő feladatokat.

A társaság jelenleg is több nagy hazai projekten dolgozik, így például már a Rózsadombon épülő, luxuslakásokat tartalmazó Excelsior Budapest Spa komplexumon, illetve a Dunaferr új hideghengerművén, amely 12 milliárd forint körüli megbízást jelent. A cég több nagy megrendelést is elnyert, többek között Kaposváron közel négymilliárd forintból egy 28 ezer négyzetméteres bevásárló- és irodakomplexumot építenek majd.

Olvasóink írták

  • 2. Gábor 2008. január 14. 17:11
    „félKÉSZ Kft.”
  • 1. másik vélemény 2008. január 14. 12:18
    „KÉSZ Kft = kész siker! :)

    Igazás sok ilyen vállalat és vállalkozó van még Magyarországon (Dream Interactive Kft., iwiw, stb.) és mégsem róluk ír az újság általában hanem hogy Mari néni nem jön ki a pénzéből. Kár. Ez egy üdítő kivétel!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi útonállók

Szeged - Garázdasággal és más bűncselekményekkel gyanúsít a Szegedi Rendőrkapitányság öt 17-19 éves… Tovább olvasom