Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Bulinézőben szombat éjjel Szegeden

Szeged - Hogyan buliznak a fiatalok szombaton éjjel Szegeden? Bár arra számítottunk, ilyenkor, a tanév kezdetén a legtöbb szórakozóhely egyetemistákkal lesz tele, amikor bulikommandónk körbelátogatta a város legnépszerűbb pontjait, azt tapasztalta: legalább annyi a belvárosban a középiskolás, mint az egyetemi polgár.
Bulinézőbe indultunk szombaton éjjel Szegeden, ám köszönhetően a 11 fokos hőmérsékletnek, a belváros utcái kihaltak voltak, a Sörkert már éjfél előtt sötétségbe burkolózott.

„Gyertek már!" – ütötték meg a fülünket a kiáltások a Somogyi utcában. Középiskolások, körülbelül tízen próbálták ily módon noszogatni egymást: a JATE felé tartottak. A 17 éves Barbi és barátai a lány elmondása szerint este 9-kor gyűltek össze a Tisza-parton: vodkanaranccsal, boros kólával és pezsgős energiaitallal hangoltak az esti bulira. – Azért nem ültünk be sehova, mert még nem vagyunk 18 évesek – magyarázta a lány.

Szombat este inkább középiskolásokkal telik meg a JATE-Klub
Szombat este inkább középiskolásokkal telik meg a JATE-Klub
Fotó: Segesvári Csaba

A Vitéz utcai Nyugi is nyugodt volt éjfél előtt: csak néhány asztalnál ültek. A leghangosabb társaság egy zömében egyetemistákból álló csoport volt. Gitárral a kezükben magyar slágereket énekeltek. Az ötödéves biológus Kovács Tamás és társai örömzenére gyűltek össze, ha figyelmeztetik őket, hogy hangosak, szó nélkül továbbállnak. Tamás szerint azért ez nem sokszor fordul elő. A rögtönzött koncert mégis abbamaradt, mert a pultoslány a gyér forgalom miatt ellentmondást nem tűrően kijelentette: záróra, mindenki mehet haza. Az egyetemisták lakásuk, mi a JATE-klub felé vettük az irányt.

– Sokan vannak? – tettük fel a kérdést a 22 éves Pipicz Nórának. Az angol szakos lány szerint: kevesen. – Az egyetemisták hétvégén hazamennek, ilyenkor a fiatalabbak szórakoznak – mondta. Társaságával ő minden hétvégén itt van, hajnali 3-4-ig marad, majd gyalog indul haza. A szórakozóhelyen kibeszélik a hét történéseit és táncolnak. – Most csak egy folt van a tánctéren – utalt Nóra arra, hogy a többség szerinte kulturáltan szórakozik. Igazat adtunk neki: a táncteremben mindenki udvariasan félreállt a mellette elhaladó elől, a bárban pedig a többség csendben beszélgetett egymással.

A Centrál kávézóban hajnali egykor telt házat találtunk, és a hangos zene miatt nem lehetett beszélgetni. Csak az okozott némi feltűnést, amikor a biztonsági személyzet a nyakánál fogva ráncigált ki két fiatalt. Csak egy szőke lány jegyezte meg: talán nem kellene ilyen durván bánni velük. De a következő számra már ő is berohant a tánctérre.

Bulinézőben szombat éjjel Szegeden

Fél kettőkor a SZOTE-klub mellett, a Dóm lépcsőin három fiatal fiú feküdt félálomban. Egyikük még jó hangosan megjegyezte: annyi pénzért, amennyit itt beugrónak elkérnek, bármelyik budapesti „puncisbárba" be tudna menni. A dübörgő zene miatt a SZOTE-ban még az öt centire álló szavát se hallani. A cigifüstöt az ember arcába fújják, miközben összetört poharakon, a földre kiömlött ragacsos italokon keresztül egyensúlyozva kell ügyelni arra: a bagóval ki ne égessék az ember ruháját vagy le ne öntsék. – A kellemetlenségek miatt is megéri lejönni? – kérdeztük egy fiútól, aki Andrásként mutatkozott be. – Valahova menni kell szombaton – válaszolta.

A Kárász utcán már jó néhányan a padokon ülve fogyasztották a közeli gyorsétteremben vásárolt kijózanító hamburgereket, majd szemetüket otthagyva illantak el a helyszínről. A leghangosabb társaságokkal a Sing-Sing közelében találkoztunk. A népszerű szórakozóhelyen szintén sok füst, még több üvegszilánk, és mindenfelé kiömlött ital fogadott minket. – Erről szólnak ezek az esték, nem? – értetlenkedett Kónya Aliz, amikor megkérdeztük véleményét a dologról.

Nem vitatkoztunk.

Olvasóink írták

  • 5. dasza 2008. szeptember 16. 11:24
    „Hát igen, a tinik.
    Aranyosak, szépek, buliznak. Mint mi akkor.
    Ami kicsit unszimpi, hogy Barbika kitalálta, hogy ő lesz az önjelölt sztárja a képgalériának, és úgy gondolja, hogy belecigizni, meg pózolni a képbe mindenáron. Az ilyen lányoktól ha megkérdezzük, hogy mit szeretnének a jövőben csinálni, valószínűleg olyan életet képzelnek el maguknak, hogy fotómodellek lesznek, vagy megasztárok. Ha mindez nem jön össze, akkor leakasztanak egy pénzes pasit és elsoppingolnak kedvükre.
    Jó poén a képgalériában, hogy miközben Barbi pózol egyet a fotósnak, a mögötte lévő tábla figyelmeztetése szerint "a teremben való dohányzás a rendezvényről való kizárást vonja maga után" ezalatt Kittyke jól láthatóan az ajtó mögött - vagyis a teremben - cigizik.
    Szüleik biztos marha büszkék leányaikra...”
  • 4. Iza3 2008. szeptember 15. 15:45
    „Igen, igen.
    Az ilyen Barbikákat és társaikat lehet minden 7végén péntek-szombat látni a rakparton, Roosevelt téren, stb.stb.
    Azt mindjárt látni rajtuk, hogy 13-18 évesek. De minősíthetetlen stílusban örjöngenek, ordítoznak, italoznak.
    Az egyik belvárosi non-stop pincebolt (villamossín mellett...) is belőlük él szerintem. Nyakló nélkül hordják el a piát és a cigit. Egy okos rendőri rajtaütés és fuccs a boltocskának. Én ebben a 7végi, esti-éjjeli időszakban ott nem láttam még nyugdíjas nénikét, annyi szent......”
  • 3. rvik 2008. szeptember 15. 12:05
    „"A 17 éves Barbi és barátai a lány elmondása szerint este 9-kor gyűltek össze a Tisza-parton: vodkanaranccsal, boros kólával és pezsgős energiaitallal hangoltak az esti bulira."- nyilván közterületen fogyasztották az alkoholt, 18 éves sem múltak el. Hmmmmmmm......”
  • 2. Skipper 2008. szeptember 15. 11:33
    „A 7-es képen a vörös csaj nem rossz. a mai nap szépe pedig kifejezetten kiemelkedik a mezőnyből!!!”
  • 1. Busdriver 2008. szeptember 15. 11:18
    „Elég fiatal emberkék mászkálnak este 10-11 körül is a városban.. Borosüveggel a kézben :) Némelyiket még 15-nek sem nézem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orvosság a kisablakból

Szeged - Fájdalomcsillapítót, allergiagyógyszert keres a plázában működő gyógyszertári ügyeletre… Tovább olvasom