Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Bűnös, aki bántja a betörőt?

Szeged - Eddig inkább az elkövetőket védte a Btk. jogos védelemről szóló szakasza – mondja egy szegedi ügyvéd. A kormány módosítaná a passzust: a bűnöző viselje annak kockázatát, ha áldozata ijedtében súlyosan megsebesíti.
A Fidesz három csapással, a kormány a büntető jogszabályok szigorításával küzdene a bűnözés ellen. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az elmúlt hetekben történt fegyveres támadások után azt mondta: szigorúbban büntetnék a vagyon ellen támadó bűnözőket, és módosítanák a jogos védelemről szóló jogszabályt is. A támadónak kellene viselnie a kockázatot azért, ha a sértett védekezés közben túllépi a jogos védelem határát, például ijedtében súlyos sérülést okoz.

Még tovább ment Monok független polgármestere, Szepessy Zsolt, aki országos ügydöntő népszavazást kezdeményez a Btk. módosításáért, hogy ne legyen büntethető, aki saját vagy esetleg mások tulajdonának, testi épségének védelmére kel. Még akkor sem, ha az általa alkalmazott védekezés módszere az arányosságot túllépi – vagyis szélsőséges esetben meg is ölhetné támadóját vagy a tetten ért betörőt.

– A jogos védelem gyakran előkerül a praxisomban. Legtöbbször garázdaságnál, súlyos testi sértésnél – például egy kocsmai verekedés ügyében – hangzik el: én csak védekeztem, megtámadtak. A bíróság ilyenkor azt vizsgálja: jogos volt-e a védelmi helyzet – mondja Szívós Tamás szegedi ügyvéd. Hangsúlyozza: a jelenleg hatályos szabályozás szerint arányosnak kell lennie a sértett reakciójának, „ha ököllel támadnak rám, nem ránthatok pisztolyt".

– A javasolt változtatás lényege, hogy a támadó viselné támadása következményeit, nem a sértettnek kellene bizonyítania, arányos volt-e védekezése. Szigorodik tehát a Btk., amely eddig inkább az elkövetői oldalt támogatta – összegez Szívós Tamás. Szerinte azonban a népszavazási kezdeményezés nem jó irányba mutat, mert „az nagyon messzire vezetne, ha bárki lelőhetné a lakásában tetten ért betörőt".

Két férfi, két eset

Áramot vezetett a kerítésbe egy borsodi gazda, hogy így védje a kertjében levő uborkaföldet – de tavaly júliusban az áram agyonütött egy tolvajt. Az idős gazda ellen emberölés miatt indult eljárás. Az új szabályozás szerint sem kapna felmentést, hiszen berendezése halált okozott, ez tehát nem jogos védelem. Önvédelemnek értékelte viszont a Baranya Megyei Bíróság annak a férfinak a tettét, aki megölte késsel felfegyverzett támadóját 2007 októberében Pogányban.

Egy-két ügy évente

A bírói gyakorlat szerint nem áll fenn jogos védelmi helyzet, ha például a sértett fenyegető kijelentése nem azonnali, hanem egy esetleges és későbbi bántalmazást helyez kilátásba, vagy ha valaki a javai ellen esetleges támadás elhárítása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt, védőberendezést alkalmaz – sorolja Cseh Attila, a megyei bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivő. A jogos védelem szükséges mértékének túllépéseként értékelhető, ha a vádlott a testi épségét közvetlenül fenyegető jogtalan támadást élet elleni cselekménnyel hárítja el. A bíróság egy-két ilyen üggyel foglalkozik évente.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. StatusQuo 2009. március 18. 12:53
    „Szerintem Achilleus8as hozzászólása rátapintott a lényegre! Egyetértek vele.”
  • 46. Mese 2009. március 17. 08:36
    „42: Ha már ennyire belementél a témába,igazán utánaolvashattál volna jobban is!
    A bácsi mindenkinek elmondta,hogy ott az elektromos vezeték,tehát a svédeknek is tudniuk kellett--és ennek ellenére mégis bementek hozzá!
    Szerinted mire a bácsi kijött a börtönből,mi marad a házából? Sőt,meg merem kockáztatni,hogy előállítása után már másnap nekiestek a házának,értékeinek.
    MILYEN VILÁG AZ,AHOL A TOLVAJT VÉDIK? Érdekes,én is szegény vagyok,mégsem megyek lopni,betörni,embert ölni...
    Más:írtad a házörzőt. Nálunk bizony kettőt is megmérgeztek "valakik"--ennyit erről.”
  • 45. Hmmm... 2009. március 16. 12:43
    „Szerintem a betorok onkent es dalolva hajtjak vegre tetteiket. Teljesen tudataban vannak annak mit is tesznek. Hat ugyan ilyen batran viseljek a kovetkezmenyeket is. Ha a rendorseg nem tud mindenhol es minden idoben vedelmet es biztonsagot nyujtani a polgarok szamara /ez reszben ertheto is/ , adassek meg a jog , hogy mi magunk vedjuk meg onmagunkat es ertekeinket.
    Meg a kerites nelkuli magan terulet sem lehet preda, hat meg a bekeritett terulet es az otthon!!!!!”
  • 44. benq 2009. március 16. 05:51
    „http://mrahalom.myminicity.com/ind”
  • 43. apuka 2009. március 15. 21:40
    „42. Nem tudom Te ki vagy, de mellébeszélsz. A csapda egy olyan fegyver ami valamilyen megtévesztéssel működik. Az öreg kiírta rá, hogy áram van a vezetékben. A cigi pontosan tudta, hogy mit kockáztat. Egyszerűen az általad hangoztatott nézetek miatt minden rabló tudja Magyarországon, hogy a jog őt védi. Azt mondod mindenre van "törvényes" válasz. Ezzel együtt a színesfém- és fatolvajokkal sem tudnak mit kezdeni. Hány termelő életét keserítik meg a retkek. Magyarországon nem lehet semmilyen korszerű berendezést a szabadba telepíteni (pl. meteorológiai állomás, fénysorompó, szivattyútelep, stb.) mert azonnal ellopják. Hol élsz Te? Nem olvasol újságot? Hány MÁV-os, vízügyes panaszkodik arra, hogy mindent ellopnak? Mindenki túl dramatizálja a helyzetet ahogy Te írtad?”
  • 42. flexsnake 2009. március 15. 20:49
    „41. hozzászólás comet 2009.03.15. 20:22
    Elástam volna aknákat az utcán és rágyújtom a szomszédra a házat, hiszen félek...
    És nehogy már az uborkámat bántsa. Az én uborkám amiért én túrtam a földet és ha kell áramot vezetek még a szomszéd faluba is mert az uborka az első az emberélet meg le van szarva.

    Tudod mindennek van elintézési módja. Ha lopnak tőlem akkor bejelentem. Feljelentést teszek. Akkor majd tesznek róla. Amit viszont nem tudok felfogni hogy miért olcsóbb valakit halálra égetni árammal mint venni egy házőrzőt? Mert az esetleg még benne lenne a birtokvédelemben?
    Tudod az öregnek az esete azért jó példa az emberi butaságra mert ha megtámadnak akkor a kezem ügyében lévő dolgot használom. Nem építgetek előre csapdát... Az egész egy előre megrendezett dolog látszatát kelti. A nem akarta hogy meghaljon azért vicces mert 230V-tól mire számított? Hogy megmasszírozza a talpát? Ha annyira áramfétises az öreg akkor miért nem villanypásztort teleépítgetett az nem ölt volna embert?”
  • 41. comet 2009. március 15. 20:22
    „nekem a nagymamámhoz egy időben éjjelente bejárt valaki a kertjébe. Nagyon félt. Másnap csak a lábnyomát lehetett látni, meg néha eldobott csikkeket. Az öcsémmel felváltva őrjáratoztunk amikor volt időnk rá. Ha egy éjjel az udvaron belebotlottam volna az idegenbe, mindent elkövettem volna hogy ne ő győzzön. Nem azért mert olyan vagány gyerek vagyok, hanem mert az ösztönök ezt diktálják.
    Vészhelyzetbe van aki öszeomlik, és van aki cselekszik. Könnyen ítékezik az olyan, aki nem volt még hasonló helyzetben. A papa védekezni akart, és kitalálta az áramot. (hasonló esetben ez amúgy soknak eszébe jut, csak a megvalósítás nem egyszerű, és baleset veszélyes) Az is lehet hogy nem akarta megölni birtokháborítót.
    Sokan dobálják rá most a követ, de még senki nem mondta hogy a papa helyébe mit tettek volna. Mert a rendőrség értesítése sajnos még a vicc kategória.”
  • 40. flexsnake 2009. március 15. 19:58
    „38. hozzászólás comet 2009.03.15. 19:25
    Én meg félek tőled és álmodban agyonverlek mert veszélyeztetsz. Kár mosdatni. Ez egy vén gyilkos.”
  • 39. flexsnake 2009. március 15. 19:57
    „A gyilkos az gyilkos. Egyetlen elfogadható gyilkosság van, az önvédelem ha valaki le akar szúrni és te ezt kivéded és a támadó meghal. A világ összes bírósága felment. De egy sem ment fel ha uborkáért gyilkolsz. Akkor sem ha előkészíted a terepet.
    Aki eddig nem tudta megvédeni magát, ezután sem fogja tudni. A cipész készítsen cipőt a varrónő meg a varrógéppel foglalkozzon. A jog az ügyvédeké és a jogalkotóé, a bíróságé is. Az önvédelem a védekezőé a tettes felkutatása meg a rendőrség feladata.
    Nem kell összecserélni a szerepeket mert akkor lehet pasziánszozni a sitten.”
  • 38. comet 2009. március 15. 19:25
    „ha saját otthonában veszélyeztetve érzi magát valaki, az így is úgy is megfogja tenni a tőle telhetőt, hogy megvédje magát. Ezért a bíróságnak hibáztatni őt nem lehet, mert ösztönösen cselekedett.
    A hátul ütője az egésznek a baleset azaz véletlen birtokháborítás. A veszélyeztetettség tényét mindenképpen célszerű vizsgálni, de a saját testi épségét védő szemszögéből.
    A papa kitette a drótot mert lopták az uborkáját. Sokan gondolják talán hogy túlzás amit csinált, mert az uborkalopás nem veszélyeztette személy szerint.
    És ha belebotlik egy éjjel a tolvajba és az agyonüti? Tudja azt garantálni bárki is hogy a tolvaj nem próbálkozik a házba való betöréssel? Van olyan bíró aki komolyan gondolja, hogy az idős úr nem volt veszélyeztetve?
    Ő nem csak az uborkáját védte hanem saját magát is.”
  • 37. netuddki 2009. március 15. 18:27
    „Ahogy írod,bizony mese volt.”
  • 36. zoltanz 2009. március 15. 17:33
    „30, Flex!
    Nem is olyan régen mesélted. hogy a sétálóutcában egy suhanc ugrált egy padon, rászóltál, beugatott, aztán a meglepett kölök mellkasáról pár pillanat múlva leemelted a bakancsodat. A kölök egy padot rongált, egy közpénzből padot. Te jókor voltál jó helyen és megnevelted. Az uborkás öreg egy dolgos életen át megkereste a nyugdíjára valót. Azt a szerény összeget munkával pótolja. Magot vesz, elveti, gondozza, neveli, hogy legyen ennivalója. Aztán megy a retek és ellopja az öreg ennivalóját, vagy, ha úgy tetszik ennivalóra valóját, tehát veszélyezteti az életét. Ne gyere itt az észosztással, vedd le a bakancsodat az öreg melléről.”
  • 35. achilleus 2009. március 15. 16:15
    „"Kifosztottak több szociális lakást Pécsett
    2009. március 15. vasárnap 16:00
    Csaknem húsz szociális lakás berendezéseit szedték szét és adták el Pécsett, valószínűleg a lakóik. Ablakokat vettek ki, konyhabútorokat szereltek szét, feltépték a parkettát. Több helyen a konnektorokat is kivették a falból - olvasható az Indexen."

    Más meg a sajátját sem tudja megvédeni ....
    pecsiujsag.hu”
  • 34. rebecca 2009. március 15. 14:00
    „A magyar jog szerintem kicsit fura. egy ismerősöm kihasznált egy joghézagot és több társával megkárosították 1,5 millióval az államot,mindez történt 7-8 éve. addig dobálták rendőrség-ügyészség ide-oda hogy 2008 elején született ítélet majd évvégén másodfok. 18évesen már volt jogerősen elítélve és letöltendőt kapott,azóta megnősült,gyereke született szinte egy napig nem engedte meg magának hogy munka nélkül tengesse az életét. Ennyi év után kapott 11hónap letöltendőt és teljes kátérítésre kötelezték. No és Princz???? Vicces!”
  • 33. Zs 2009. március 15. 13:55
    „háááát, a mamutok kihaltak egy ideje... )

    30-hoz: ha az érintésvédelem nélküli testzárlatos szivattyút akarja a cigó megfújni, akkor mi van? Ugyanúgy beeszi a fene magánterületre a versenyzőt és valamitől feldobja a pacskert.
    Ha faültetés alkalmával egy nem körülkerített, frissen kiásott gödör miatt kitöri a nyakát, akkor is az öreg a bűnös?
    Magántulajdonon senkinek, semmi keresnivalója! Ha mégis odaeszi a fene, akkor számoljon a következményekkel - pláne, ha még ki is táblázta a bácsi (25. lajosbácsi)
    Akár állhatttak volna láncba is az elkövetők és egy tucatnyi marad ott, természetesen az első hibájából!!! :)) - példaértékű lett voln a környékbeli fajtársaknak!!!!!”
  • 32. flexsnake 2009. március 15. 12:51
    „31. barlang, bunkósbot meg mamut. Másik alternatíva.”
  • 31. Zs 2009. március 15. 12:23
    „flexi

    ezért tartunk itt, ahol...
    töketlen jogi lózungokkal tele van már sokak agya - az enyém is

    Jó étvágyat!”
  • 30. flexsnake 2009. március 15. 11:44
    „26. hozzászólás Conquer 2009.03.15. 07:46
    A gyilkosság az gyilkosság.
    Az öreg gyilkos, embert ölt. Az uborka nem magyarázat erre. Ma nem megyek bele ebbe, de súlyos börtönévek várnak rá.”
  • 29. sima 2009. március 15. 10:40
    „16. Nem akarom magam ismételni , már egy másik cikk kapcsán leírtam a véleményem. Egy hullát nem tudsz úgy megközelíteni és mozgatni hogy annak nyoma ne maradna. Arról nem is beszélve , hogyha az esetnek szemtanúja is van akkor még egyértelműbb az eset. Szóval , ez az érvelésed nem állja meg a helyét. A lényeg az , hogy aki lopni vagy rabolni indul , az készüljön fel rá , hogy esetleg belehalhat. Legalább kevesebb helyet foglal a börtönben.
    Az a baj , hogy kiskorúként kezelik az embereket. Azzal , hogy csak rendőr védheti meg az embert, és ő magát nem védheti ( csak a támadás arányában ), ezzel kiírtják az emberekből a védekezési képességet, aminek természetesnek kellene lennie. Ezzel a törvénymódosítással ezt lehetne helyreállítani .”
  • 28. varadipal 2009. március 15. 09:42
    „Az elkövető menekülés közben hátba szúrta magát.
    Ezt ítéld meg bírókám.
    Fából vaskarika a római jog szerint.”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombat hajnalban lezárták a szegedi rakpartot

Szeged - A Tisza a hét végén várhatóan 560 centiméter körüli vízszinttel tetőzik, ezért péntek este… Tovább olvasom