Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Bűnösnek mondták ki a Szegedi Paprikát

Szeged - 5 millió forintos és 2 millió forintos pénzbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék a Szegedi Paprika Zrt. igazgatóját és középvezetőjét az aflatoxin-ügyben, a cég 15 milliót fizet. A jogerős határozat szerint nem lett volna szabad forgalomba hozni 10 évvel ezelőtt a vitatott fűszerpaprika-őrleményt.
A vádirat és az első fokú ítélet szerint 2004-ben a Szegedi Paprika Zrt. olyan fűszerpaprika-őrleményt hozott forgalomba, amely a határértéket meghaladó mennyiségben tartalmazott aflatoxint. Ez egészségre ártalmas, rákkeltő anyag. 20 tonna paprikáról van szó, amelyet Magyarországon és Ausztriában adtak el. A vád szerint az is felróható a cégnek, hogy 2003-ban Szegedi Paprika felirattal olyan őrleményt értékesített, amelyben nem csak helybeli paprika volt, ez pedig az ügyészség szerint megtévesztő tájékoztatás, mert a vásárló a feliratot származási jelzésként értelmezte. Az elsőrendű vádlott a cég vezérigazgatója, Bartos András, a másodrendű vádlott Huszka Tibor, a fűszerpaprika-üzletág vezetője, a zrt., mint jogi személy is a vádlottak padján ült. Azért tart 10 éve az ügy, mert az első fokú eljárást meg kellett ismételni, és a legutóbbi ítélet ellen az ügyészség súlyosbításért, a vádlottak pedig felmentésért fellebbeztek.

A védelem kitartott eddigi érvelése mellett. Eszerint a bizonyítékként fölhasznált mérési adatok közül egyik sem akkreditált laborból származik, a mintavétel sem előírásszerűen történt. A Szegedi Paprika fölirat használata pedig régi hagyomány volt a cégnél, ezekben a csomagokban elenyésző mennyiségű spanyol paprika volt, de az már nem számított importnak, hanem közösségi beszerzésnek. Az utolsó szó jogán Bartos András többek között arról beszélt, hogy az aflatoxin-ügy kirobbantása két, az élelmiszeriparban érintett ellenőrző hatóság presztízsharcának eredménye, ennek a cége issza a levét. Idézte Zacher Gábor toxikológust, aki úgy ítélte meg, az az aflatoxin, ami az őrleményben volt, nem lehetett veszélyes a fogyasztókra, hiszen nem szokás egyszerre megenni fél kiló fűszerpaprikát. A vezérigazgató megtiltotta, hogy beszédéről hangfelvétel készüljön. Azzal fejezte be, reméli, hogy az utókor igazat ad neki. Huszka Tibor arra volt kíváncsi, honnan tudja az ügyészség, minek tekinti a vásárló a Szegedi Paprika feliratot.

A Szegedi Törvényszék azonban úgy találta, a vádlottak bűnösek folytatólagosan, társtettességben elkövetett, ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés bűntettében, és igenis megtévesztették a fogyasztókat a Szegedi Paprika felirattal. Kovalcsik Éva tanácsvezető bíró leszögezte: a bizonyítékok összességében meggyőzőek voltak, azt az árut nem lett volna szabad forgalomba hozni. Míg első fokon még 600 ezer és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték az első- és másodrendű vádlottat, a Szegedi Törvényszék most úgy látta, az a büntetés vagyoni helyzetükhöz mérten alacsony volt. Így most Bartos Andrásnak 5 millió, Huszka Tibornak 2 millió forintot kell fizetnie, míg a Szegedi Paprika Zrt. 15 millió forintos büntetése változatlan marad. Az ítélet jogerős.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zaklatás miatt marasztalták el a fenyegető exrendőrt

A terrorcselekménnyel fenyegetést nem, csak a zaklatást sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani az ügyészségnek a bíróság szerint B. Zorán ügyében. Tovább olvasom