Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Bűnözőnek nézte a fideszeseket - pénzbüntetést kapott a rendőr

Szeged - Azért intézkedtek Bauer Bencével és barátjával szemben, mert gépkocsijával Szegedre tartva többször is átlépte a felezővonalat.
Jogtalan fogva tartás bűntettében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság hétfőn azt a rendőr hadnagyot, aki január 30-án egy gépkocsis üldözést követően indokolatlanul előállított két férfit a szegedi rendőrkapitányságra. Az első fokon eljáró bíróság 240 ezer forint - 300 napon át napi 800 forint tételű - pénzbüntetéssel sújtotta a rendőrt. Az ítélet ellen a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

A rendőrök azért intézkedtek Bauer Bence és egy vele utazó barátjával szemben, mert a fideszes politikus gépkocsijával Sándorfalva felől Szegedre tartva többször is átlépte a felezővonalat.

Bűnözőnek vélték őket a rendőrök, pedig csak a párt ifjúsági tagozatának rendezvényére tartottak még január 30-án. Bauer Bence, a Fidesz IT külügyi kabinetének elnöke és tagtársa azt vették észre, hogy autójukat két másik követi, majd az egyik kocsi villog.

A két politikus azt hitte, hogy az autók előzni akarnak, így lehúzódtak. Ekkor azonban közrefogták őket, és három fekete ruhás, sapkás férfi ugrott ki a kocsiból. Bauerék azt hitték, hogy rablótámadás, így menekülni kezdtek. A filmbe illő autós üldözés közben hívták a 112-es számot, ahol a rendszám alapján jelezték, hogy álljanak meg, mert rendőrök követik őket.

A rendőrség akciócsoportjának a vádlott által vezetett munkatársai azt feltételezték, hogy a sértett ittas vagy bódult állapotban vezeti járművét, de a szondáztatás az alkoholos befolyásoltságot kizárta. A két férfit ennek ellenére, bűncselekmény gyanúja miatt előállították, bódultságuk bizonyítására a további intézkedéseket nem tették meg. Ez a jogtalan előállítás képezte a per tárgyát.

A bíró a vádlott rendőr terhére vette figyelembe a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát.

Olvasóink írták

111 hozzászólás
  • 111. bratyesz 2009. november 08. 08:10
    „Sok politikus azt hiszi mindenek felet állnak,nekik mindent szabad!!!Pedig nem és főleg NEKIK KELLENE PÉLDÁT MUTATNI A PÓRNÉPNEK!!!!”
  • 110. őrgróf 2009. november 05. 10:14
    „85 zeitgest: ostoba hozzászólásodra csak annyit: nem oly vonzó sem a 100.000 ft-os fizetés, sem az anyázás eltűrése. Mi sem bizonyítja jobban, mint az óriási rendőrhiány! Ha számodra ez vonzó, miért nem mégy fakabátnak? Ha mindenki így gondolkodna, ki védene meg téged? Mert ha te leszel bajban, nagyon fogsz tudni kiabálni, hogy miért nincs itt egy rendőr? Érdekes, nekem nem lőtték ki a szememet. Könnygázból is csak 56-ban kaptam, és azok sem rendőrök voltak. Élj a törvények szerint, és hidd el, nem lesz bajod a rend őreivel. Vagy ha mégis, mert ugye tévedni mindenkinek lehet, akkor jogorvoslatot kapsz. És teljesen mindegy, hogy MSZP-s vagy FIDESZES ült a kocsiban: a rendőri ( vagy annak látszó - hahaha! ) intézkedésre MEG KELL ÁLLNI!!!”
  • 109. Hidegen 2009. november 03. 23:49
    „Na gyerekek ha bezárna a délmagyar (mint ahogyan a SLÁGER RRRRRRRRRRÁDIÓ fog) Akkor egy csómó embernek megszünne a homokozója. Elképesztő hogy mennyire gátlástalanul kommenteznek itt egyesek minden gondolkodás nélkül. Aztán ha hasonló helyyzetbe kerűlnének volna ám nagy ajvékolás hogy hol van itt a jogállam?! De mint ezt (hogy stílszerű legyek;)) a FIDESZ egyik vezető politikusa mondaná, "könnyű más dárdájával verni a bozótot". :D:D:D:D”
  • 108. web 2009. november 03. 21:36
    „az óperenciázs tengeren is túl, de az üvegzseben innen, jaj mit írok má az üveghegyen innen, a történet a dm-ben. ézs boldogan élnek míg meg nem halnak, ja.........”
  • 107. történész 2009. november 03. 18:44
    „Érdekes,hogy az alábbi Szegedi cikk teljes egészében eltűntek a dél magyarból

    www.delmagyar.hu/belfold_hirek/kommandosok_uldoztek_ket_fideszes_politikust/2089496/.

    Pedig ott a Bauer melett ülő társa személyesen szólt hozzá és mondotta nem tudja ki szólt (na ugyan ki) egy két héttel később a Blikk-nek és elmondta nem volt semmi terooooor rohanás semmi megsem várták,hogy az az EGY rendőr közelükbe érjen hanem elhúztak a francba...nem volt sem maszk, sem gépfegyver,sőt a délmagyar lopakodója is a reptéren pihent

    Szomorú ez így arcul csapni az igazságot..Bizony sokszor fordul elő -csak nem a politikában!!!-a megosztott felelősség !”
  • 106. dodó 2009. november 03. 17:25
    „Ha tudta a rendőr az intézkedés előtt, hogy politikusok, akkor azt is tudnia kellett, hogy a bűnöző és a politikus egyazon dolog két kifejezési formája.”
  • 105. koxos 2009. november 03. 15:56
    „moderálva”
  • 104. sőndör 2009. november 03. 14:46
    „dehát, most akkor nem azok ?????”
  • 103. Hugo1 2009. november 03. 13:07
    „A FIDESZ-es politikusokra ugyan úgy vonatkozik a Kresz, mint a többi állampolgárra. A bünőzök még szerencsére nem tartunk ott, hogy villogó autóval közlekedjenek. Ennyire azért nem kéne mesébe illő módon előadni a dolgokat. A rendőröknek meg már pontosan ilyenek miatt már elegük van. Ha rendet akarnak akkor azért elitélik őket, hanem kellően végzik el a munkájukat, mert már nem mernek senkihez hozzányúlni, akkor azért itélik el. Itt ebben az országban már mindenki azt csinálhat, amit akar. Ez úgy érzem nem demokrácia.”
  • 102. hawaiiklub 2009. november 03. 12:51
    „Mit kell itt feszegetni ezt a Fidesz-témát? ehhez nem kell fideszesnek lenni, hogy valaki hasonló helyzetbe kerüljön. Pár éve a Kelemen utcában ment egy fehér furgon kb. gyökkettővel. Idegesített, hogy egy beteg csiga tempójával halad (kb. 5 km/h), megelőztem. Tudom, a szembe jövő villamos sínjén az előzést tiltja a kresz. Láttam hogy villogni kezd (gyengébbek kedvéért: reflektorral, nem kék fénnyel, még police felirat sem volt rajta). A tükörből láttam, ott az egyenruha... Na ilyenkor választani lehet, hogy megállok, megvernek, hallgathatom percekig hogy a kurva anyámat stb. Vagy elhúzok, mert a mögöttem villogást nem minősíti "leintésnek" a kresz. Így inkább jól odaléptem és 2 kanyar múlva már lemaradtak. Lehet utálni a fideszes politikusokat, de nyilván ők sem akarnak megállni egy reflektorral villogó civil autónak. Főleg, hogy a kresz szerint nem is vagy rá köteles!”
  • 101. achilleus 2009. november 03. 12:22
    „108. hozzászólás aranka2 2009.11.02. 23:03
    Ugyanmár aranka2! Te is csak öntöd az epét a tejszínhabra. Normális esetben egy ilyen helyzetet, némi lehiggadás után, már rég le lehetett volna zárni azzal, hogy mindkét fél belátja a (másik) hibáját, sajnálkoznak egy kicsit, megígérik, hogy nem fog ilyen többet ilyen előfordulni, majd szépen hazamennek és alszanak egy jót, másnapra az egészet elfelejtik. Ehelyett itt megy a mocskolódás jobbról-balról, az eszement kombinálás. /A helyzeten az sem rontana, ha Orbán lenne a minelnök./”
  • 100. aranka2 2009. november 02. 23:03
    „Yossarian hsz-ának kimoderálása valóban szervilis hajbókolás egy félelmetes gengszter, Orbán Viktor előtt. Nevezett úr politikus, neki többet kell tűrnie, róla szabadon alkothatunk véleményt. Yossarian szerint felcsúti <moderálva>, szerintem Yossarian találó, szellemes megfogalmazást alkotott. EZ annyiban nem off, hogy fideszes fejlelentés alapján téves bírósági ítélet született, ez szerintem (s feltehetően Y. szerint is) a hatalomra olyannyira ácsingósó fidesz ´hatalomirányás praecox´ fogalomkörébe tartozik.”
  • 99. FűzfaVessző 2009. november 02. 21:29
    „moderálva”
  • 98. comet 2009. november 02. 21:22
    „nem az a a baj, hogy a kommandósokat előveszik az autósok ijesztgetéséért, még ha politikusi aljanépről is van szó, hanem hogy a parancsnoki állomány éli vígan az életét, pedig az eligazításokat ők tartják, ők verették szét a tömegeket, meg gondolom ők bátorítják a tettrekész kommandósokat a határozott intézkedésekre bírság begyűjtési akciók keretében.
    Az intézkedő rendőrt hatáskör túllépés esetén elő kell venni, de a büntetésnek nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy azért lett akkora amekkora, mert böszme politikusokkal kekeckedtek.
    Arányosságot, de nem csak itt, hanem a Gergényi féle törvénytelenkedőkkel szemben is...”
  • 97. Mathiasking 2009. november 02. 21:19
    „102. hozzászólás Mignon 2009.11.02. 20:48

    Az a baj, hogy civil fejjel kellene gondolkodni néha a rendőrnek is, de a szakmai ártalom az megteszi hatását. Annyi elvált alkoholista, szenvedélybeteg embert, mint a közrendvédelmi szervek alkalmazottai között van, nincs még egy az országban. Jó lenne, ha néha olvasnának és beszélgetnének polgártársaikkal is ezek az emberek, mert sokbakerül a gyógykezelés.”
  • 96. Mathiasking 2009. november 02. 21:14
    „Az biztos: Senki nem érezheti biztonságban magát ebben a rendőrállamban. Amikor rendőrért kiált az állampolgár nem mennek ki vagy csak későn. Amikor szolgálatba kellene helyeznie magát nem teszi, de ha nem kellene akkor meg túlkapás lesz a vége. Hogy is van ez?

    Mindenki tartsa be a jogszabályban előírtakat és nem lenne szükség ilyenekre.”
  • 95. Mignon 2009. november 02. 20:55
    „moderálva off”
  • 94. Mignon 2009. november 02. 20:48
    „Nekem, mint rendörnyomozonak, (legyek amerikai, amit itt tanitok, vagy nemet, mindegy),

    a betörö vagy gyilkos eszevel kell gondolkoznom!
    Es, egy lepessel elörebb lennem!!!!

    Ez a nehez!

    A szomoru az egeszben az, hogy idös korara az ember,
    mindenkiben csak bünözöt lat.

    Ezt is le kell gyözni.”
  • 93. cselac 2009. november 02. 20:46
    „99eske, ha már kimoderáltak, de újra beírtad, hát én is...hidd el, nem azok miat a szavak miatt tették:

    Nemtom. Nyilván a csávó szabálytalankodott, de amikor egyértelmű lett számára, hogy rendőr, akkor megállt. Őszintén szólva ha fekete kámzsás alakok nem rendőrségi autóval közrefognának, akkor lehet, hogy én is beparáznék. Szóval a történet szerintem nem olyan egyszerű.

    DE! Én is már előre rettegek az elkövetkező idők sorozatos kivégzéseitől, a koncentrációs táboroktól, és a jövőben elfolyó tengernyi magyar vértől, ami vörösre fogja festeni a Duna vizét. Rettegek felkelni, hogy majd bármikor tarkón lőhet egy kormányszimpatizáns, mert balkezes vagyok. Egyszerűen beleőrülök a tudatba, hogy a gondolatrendőrség hogyan fog chipeket építeni belém és milyen kínkeserveket fogok majd átélni minden egyes Fidesz-ellenőrzés során, amikor falhoz szorítva fognak jéghideg csápú narancs-droidok a retinámban turkálni.

    Csóri Jószarján, te el is hiszed, amit leírtál?”
  • 92. web 2009. november 02. 20:39
    „"2. hozzászólás xcbcr 2009.11.02. 13:25

    Emlékszem a hírre ezzel kapcsolatban - édes ahogy fekete ruhás nindzsákat illemtudóan rendőröknek és nem kommandósoknak nevezik, főleg hogy a kámzsa bizonyos funkciói hasonlítanak a sapkáéra. :)

    http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/kommandosok_uldoztek_ket_fideszes_politikust/2089496/"

    Az egészben az a szép,hogy aki nem tudná milyen ruhát viselnek a rendőrök, be is k.k.na.
    A gengszterek már jobb és szebb ruhákat öltenek magukra. Micsoda öltözékek??!!”
111 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hétig élt az erdőben

Egy hétig a szegedi Kodály tér melletti kiserdőben húzta meg magát az Ukrajnában született, de 19 éve Magyarországon élő Cserevik Ljudmila Mihailova. Tovább olvasom