Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Burjánzik a zöld a szegedi szerb temetőben

Nyakig ér a gaz a szegedi szerb temetőben. A sírok gondozása a hozzátartozók feladata, de a bejárat és az utak megtisztítása a görögkeleti egyház dolga lenne. A hősök emlékét őrző több mint száz kőkereszt és a hősi tábla ápolása pedig a Testamentum Kft.-re hárul.
Magasra nőtt hárs- és akácfa, melyeknek vadhajtásai burjánzó bokrokká nőttek. A szúrós bogáncs, a csípős csalán, és a vadkamilla nyakig ér, komoly dzsungeltúrára hasonlít a temetői látogatás. A sírokból állítólag körülbelül száz van, de a magasra nőtt gyomnövények miatt nem láthatók – a Belvárosi és a zsidó temető által körbeölelt szegedi szerb temetőben vagyunk. Két asszony éppen próbálja rendezgetni saját kis területét, amihez kitaposott ösvényen keresztül jutottak el.

– Szinte már félek bemenni a temetőbe. A férjem nélkül nem is megyek, mert ha esetleg rosszul lennék, senki nem venne észre, eltűnnék a nyakig érő gazban – panaszkodik Papp Istvánné, aki még így is hetente kétszer látogatja elhunyt rokonainak sírját, hiszen elmondta, ha eljön az ideje azt szeretné, ha ide temetnék. – Szeretném, ha legalább a családi sírom mellett rend lenne, ezért vásároltam egy kis fűnyíró gépet, melyhez áramot a temető területén található műhelyben, a kőművesektől kaptam – magyarázza az asszony. – A kerítést körülbelül három éve kezdték el építeni. Már majdnem kész van, csak kapu kellene, de úgy látszik, nincs gazdája a temetőnek.

Brcán Mládenné havonta látogatja a temetőt. Már többször jelezte a tulajdonosnak, vagyis a szegedi szerb egyházközség vezetőjének, tenni kellene valamit, hiszen a sírok körüli állapot elkeserítő. – A saját területemet természetesen rendben tartom, tavasszal például gyomirtóztam, de az mégsem a mi feladatunk, hogy utat vágjunk magunknak a temetőben. Otthonról hordjuk a vizet, mivel a kinti kutat is benőtte a gaz, meg sem találnám.

A temetőt körülbelül harminc család látogatja. Évente egyszer, a pravoszláv naptár szerinti húsvéthoz egy hétre, sírszentelést tartanak a hozzátartozók, ilyenkor több család kivonul a temetőbe és a szertartás részeként tojással, borral, kaláccsal kedveskednek egymásnak. A temetőt általában az esemény előtt szokták rendbe tenni. Utoljára tavaly kaszálták le a gyomot.

A terület egy kisebb része önkormányzati felügyelet alatt áll. Hódi Lajos, a Testamentum Kft. vezetője elmondta, az ő feladatuk az első világháborús hősök több mint száz fejpárnájának és a hősi táblának a gondozása. – Sajnos már több mint két hete nem volt idő lekaszálni a gazt, lehetséges, hogy most egy kicsit nagyobb a kelleténél. A tavasztól őszig tartó időszakban a szükséges öt-hat kaszálás helyett csak két-három alkalomra van lehetőségünk. Két évvel ezelőtt pályázatot nyújtottam be az egyik nonprofit szervezethez, az ebből származó pénzből rendbe rakattam a teljes temetőt, csak sajnos ez azóta már nem látszik – magyarázza a Testamentum vezetője.

A temető fennmaradó része a görögkeleti egyház fennhatósága alá tartozik. A szegedi egyházközség volt vezetőjét Gálity Brániszlávot áthelyezték Hódmezővásárhelyre, az új vezetőt pedig még nem iktatták be. Így hosszabb időre függőben maradhat a szerb temető gaztalanítása.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szent Iván-éj keleti szépe

Szent Iván éjjelén a szegedi Móra Ferenc Múzeum szépségversenyt hirdetett a múzeumok éjszakáján… Tovább olvasom