Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Busztender: kompromisszum a szakbizottságban

Szeged - Heves pengeváltások után ma pont kerülhet a buszpályázat ügyére. Az eredeti kiírás és a fideszes módosítás után a szakbizottság kompromisszumot javasol a közgyűlésnek.
Közgyűlések hangulatát idézte a városüzemeltetési és fejlesztési bizottság csütörtöki ülése. Csak a buszpályázatról egyórás heves vitát folytattak a képviselők. Volt hülyézés, simongáborozás, trafikmutyizás. Végül a testület megszavazta: Nagy Sándor (Együtt Szeged Frakció) bizottsági alelnök kompromisszumos javaslatát viszi a pénteki közgyűlés elé.

Az évi 3 milliárdból működő szegedi buszközlekedést – amely az ország harmadik legnagyobb helyi hálózata – év végéig a Tisza Volán látja el 108 busszal. A megállapodást a jelenlegi mérsékelt áron meghosszabbítani nem lehet. Ezért decemberben a közbeszerzéssel kiválasztott szakértő cég javaslata alapján, a szakbizottság két körös tárgyalás után, a közgyűlési többség szavazatával – a város meghirdette a pályázatot. Ezt módosítja a fideszes Gyimesi László és a kereszténydemokrata Kalmár Ferenc indítványa. Oláh Miklós, a polgármesteri hivatal fejlesztési irodájának munkatársa az ülésen a két előterjesztés különbségeiről elmondta: a változtatások zöme drágítja a szolgáltatást.

Miközben a politikusok vitatkoznak, a Tisza Volán és az SZKT járművei jól megférnek egymással a Víztorony téren. Fotó: Karnok Csaba
Miközben a politikusok vitatkoznak, a Tisza Volán és az SZKT járművei jól megférnek egymással a Víztorony téren. Fotó: Karnok Csaba

Az eredetihez képest az új pályázat megengedi a szerződés 2 éves meghosszabbítását, ha a pályázó mindjárt az elején a legmodernebb buszokat közlekedteti. Fél év haladékot is ad az új verzió az ellátás megkezdésére, de ez az átmeneti hónapokra drágítja a szolgáltatást. Az új pályázat ajánlatot kér elektromos jegyrendszerre, de a feltételei kidolgozatlanok, ráadásul ez is drágítja a buszozást, és lesz rá később pályázati forrás. Az eredeti referenciaként a korábbi években legalább 25 busz működtetését és évi 300 milliós szolgáltatást szab meg, az új szerint pályakezdő is kísérletezhet. Az eredeti folyamatosan megújuló járműparkot ír elő, az új indulásra új flottát vár el (és ezzel a Tisza Volánt kizárja). Az eredeti szerint 3 vonalcsoportra külön is lehet pályázni, az új csak a teljes hálózatra kér ajánlatot. A bírálati szempontok változtatása megengedi, hogy sokkal drágábban szolgáltasson a nyertes, miközben előnynek tekinti a legmodernebb buszokat. Az alacsonypadlós buszokkal is megengedőbb az új variáns.

A kompromisszumos javaslat szerint: elbíráláskor 90 százalékban számít az ár és 5-5 százalékban a környezetvédelmi szempont, illetve az alacsonypadlós jármű. Így továbbra is meghatározó lesz az ár, de a műszaki szintet is pontozzák. A referenciákat is visszaemeli a javaslat. Így első körben eredményes pályázat születhet (indulhat a Tisza Volán és az elektromos busz is), és ez a cél. A pályázat beadási határideje változatlanul: április 22., az eredményhirdetésé is maradt június 16. A testület a bírálóbizottság összeállítását a közgyűlésre hagyta.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mától megszűnik 3 gyalogátkelő a Kossuth Lajos sugárúton

A Kossuth Lajos sugárúti útfelújítás miatt mától újabb változás lép életbe a forgalmi rendben, amely a Kossuth Lajos sugárút és a Nagykörút jelzőlámpás csomópontját érinti. Tovább olvasom