Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Butora Sára az Egyetem Arca

A zentai Butora Sára nyerte az idei Egyetem Arca vetélkedőt, így ő képviselheti egy évig a Szegedi Tudományegyetemet. A 23 éves lány diplomatának készül és gyűjti a Márai-könyveket, de azért egy buliban sem jön zavarba.
– Most sem hiszem el, hogy én nyertem. Csak nézem a képeket és meglepődöm, hogy az én fejemen van a korona – mondja mosolyogva Butora Sára, akit kedden éjjel a Szote-klubban az Egyetem Arcának választottak. Nem is érti, miért voksolt mellette a zsűri, holott ismerősei fotogénnek és kedvesnek tartják. Egyiküknek mégis álló hétig kellett kapacitálnia, hogy jelentkezzen, sőt még a verseny előtti napon is majdnem meggondolta magát.

Marhapörkölt, világbéke

Idén több mint kétszer annyian indultak az Egyetem Arca címért, mint tavaly – 23 lány. Olyan sokan voltak, hogy egyszerre nem is fértek föl a színpadra. A szépségek között akadt biológus, jogász, doktornő és leendő tanár néni is. Bár a zsűri elsősorban az arc és a kisugárzás alapján döntött, egyesek további részleteket is megfigyeltek. – Egy melltartó elkelt volna rajta – hangzott például a mellettem álló lányok vitriolos bírálata az egyik versenyző láttán. A hölgyek előbb utcai ruhában, majd estélyiben vonultak fel, miközben az est műsorvezetői igyekeztek róluk minél lényegtelenebb információkat közölni. Megtudtuk például, hogy a versenyzők közül akad, aki szemtornázik, a másik lovagol. Egyikük a brokkoli krémlevesre, másikuk a marhapörköltre esküszik. Az első helyezett kilétére éjjel fél kettő tájban derült fény. Előtte a lányok lelkére kötötték, hogy a győztes első szava a „világbéke" legyen, ám erről a nagy izgalomban végül mindenki elfeledkezett.

Felelőtlenség lett volna, hiszen szeret pózolni, kameránk előtt is rutinosan mozgott, folyamatosan mosolygott.

– Hétfőn volt a 23. születésnapom, jó kis ajándékot kaptam. Így viszont egész héten buliznom kell, a négyéves lemaradásomat hozom be most – érzékelteti a zentai lány, hogy a pedagógia–szerb szakon eltöltött négy, és az Európa-tanulmányokon végzett két esztendő inkább a tanulásról szólt. Nem véletlenül, ugyanis diplomata szeretne lenni, esetleg szerb–magyar tolmács.

Egyelőre viszont könnyedebb irányba fordult élete, hiszen egy évig ő képviseli az SZTE-t különféle rendezvényeken, például a gólyatáborban, továbbá ő lesz a Hökkentő című egyetemi lap következő címlaplánya. Ehhez egy héten belül portfólió készül róla, 40 ezer forint értékben. Egy autósiskolától ingyen autóvezetői tanfolyamot kapott, július végén pedig egyhetes modelltábor vár rá Balatonalmádiban. – Nem értem, mit fogok itt keresni a 162 centimmel, bár az arcfotózás érdekel – mondja a lány, aki szerint ezután „munkaköri kötelessége" lesz a barátságosság, közvetlenség.

Az összes szabadidejét a barátaival tölti. – Olvasni is szeretek, Márai a kedvencem, A gyertyák csonkig égnek című könyvét ötször olvastam, pontosan a barátságról szóló rész miatt. Gyűjtöm is a műveit, szeretném, ha mind meglenne, Valentin-napra, karácsonyra csak Márait kérek – meséli a lány, akinek kedvenc itala a whisky, étele pedig a rokfortos-narancsos csirkemell, melyet teniszezéssel és tánccal dolgoz le.

Ez utóbbira egyébként már saját lakodalmán is lenne lehetősége, hiszen egy menyasszonyi-ruha szalontól ruhakölcsönzési lehetőséget nyert. Decemberig kellene levásárolnia az utalványt, s bár van barátja, a kérdés egyelőre nem aktuális.


A további díjazottak

A 23 résztvevő közül Sárán kívül további hat lányt díjaztak. A szépségverseny 2. helyezettje Farkas Kitti, a 3. pedig Matyasovszki Krisztina lett. Különdíjat Császár Adrienn, Szikszai Adél Ágnes, Darmos Ivett és Szirovicza Petra kapott. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten takarítják Szeged 435 buszmegállóját

Nem árt esernyőt vinnünk magunkkal, ha busszal közlekedünk Szegeden. A legtöbb megálló ugyanis… Tovább olvasom