Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Buzukin játszik a Zorbában

Szeged - A Sirtos együttes is fellép a Zorba, a görög című táncprodukcióban a szabadtérin. A jellegzetes buzukit megszólaltató Andreas Lehoudisnak nagy élmény a Dóm téren szirtakit játszani.
– Amikor Mikis Theodorakis 1974 körül fellépett a zenekarával az Erkel Színházban, hihetetlen élmény volt jelen lenni azon a koncerten. A Zorbából is játszottak részleteket, és görögként a büszkeség majd szétvetette a mellkasunkat. Boldog vagyok, hogy most ebben a produkcióban a Sirtos együttes felléphet, és hozzátehetjük az előadáshoz mindazt, amit tudunk. Én Budapesten születtem, szüleim annak idején politikai emigránsként menekültek Magyarországra. Gyerekkoromban nem ragadott meg a görög zene, én is a beatnemzedékhez tartozom, óriási hatással volt rám a Beatles. Később a dzsessz és a rock világát is megszerettem, Miles Davis és Chick Corea volt a kedvencem. Tizenhét éves lehettem, amikor felébredt bennem az identitástudat, és úgy éreztem, a görög zenét is meg kellene ismernem. Akkoriban autentikus hangszerekhez nehéz volt hozzájutni Magyarországon, tanárok sem nagyon voltak, inkább csak autodidaktaként hallgattuk a zenéket. A görög muzsika annyira megérintett, hogy az 1980-ban alapított Sirtos együttessel azóta is ezt csinálom. Bejártuk a fél világot, több lemezt is megjelentettünk – mondja az együttes vezetője, Andreas Lehoudis, aki nemcsak muzsikál, hanem Dionysos néven hangulatos és hamar népszerűvé vált görög éttermet is nyitott Budapesten.

Andreas Lehoudis egyik hangszerével. Fotó: Karnok Csaba
Andreas Lehoudis egyik hangszerével. Fotó: Karnok Csaba

– Mikis Theodorakis zenéje és a Zorba, a görög című film sokat segített Görögországnak. Ahogy a Carmen annak idején fókuszba állította Spanyolországot és a flamenco zenét, manapság pedig Emir Kusturica filmjei Goran Bregovic által a balkáni zenét, a Zorba is ráirányította a figyelmet a görögökre. Ez büszkeséggel töltött el mindannyiunkat. A szirtakiról érdemes tudni: nem egy autentikus néptánc, inkább egy jól összeállított koreográfia. Négyezernél is több néptánc létezik Görögországban, azokból, különösen krétai motívumokból gyúrták össze a szirtakit – bár Krétán nem jellemző hangszer a buzuki, ott inkább krétai lantot és lírát használtak. Mikis Theodorakis Krétáról származik, ezért sok krétai motívumot emelt át zseniális zenéjébe, amit ma már Görögországban mindenhol játszanak. Bár vannak más neves komponistáink is, Theodorakis a legnagyobb, világszerte a legismertebb zeneszerzőnk. Politikai ellenállása miatt is a figyelem középpontjába került, igazából a hunta megdöntése után, a választott kormány által meghirdetett 1975-ös amnesztiának köszönhetően költözött végleg haza. Theodorakis egyik nagy érdeme, hogy a Kisázsiából visszatelepülő görögök magukkal hozott zenei kultúráját, a buzukin játszott rebetico zenét összehozta a saját, mai zenéjével. A buzuki ettől kezdve vált elismertté, népszerűvé Görögországban. A Sirtos együttesben én a buzuki mellett gitáron, zuraton és lanton is játszom, a kollégáim ezen túl megszólaltatnak még baglamát, kavalt, gitárt és hegedűt is, ami a görög szigetvilág egyik meghatározó hangszere – magyarázza Andreas, aki a Sirtosszal többször is fellépett itt az elmúlt évtizedekben.

– Azóta sokat szépült a város, nagyon élhető hely lett, és a szegediek is roppant kedvesek, pozitívak. A Dóm téren fellépni ebben a különleges produkcióban mesés élmény. Ugyanazt érzem most, mint negyven évvel ezelőtt, amikor Theodorakis Budapesten járt. Azt remélem, a szegediek megtisztelnek azzal, hogy megnézik ezt a szép előadást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Les

Hajléktalanok is követik a futball-világbajnokságot a szegedi Széchenyi téri kivetítőnél. Tovább olvasom