Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Cáfolja a BM, hogy megverték a hummeres gázolót

Bántalmazás okozhatta Thomas B. halálát – írta egy osztrák újság. A Belügyminisztérium állítja, nem gyilkosság áldozata lett az elítélt.
Belügyminisztérium: nem gyilkosság áldozata lett az elítélt

Nem gyilkosság áldozata lett az az osztrák férfi, aki két éve Hummer terepjárójával halálra gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt - derül ki a Belügyminisztérium közleményéből, amelyet hétfőn jutattak el az MTI-hez.

A tárca nem nevezte meg a rabot, mindössze annyit közöltek: a Szegedi Fegyház és Börtön II. számú objektumában 2014. október 10-én 20 óra 12 perckor elhunyt nem jogerősen elítélt fogvatartott holttestének vizsgálata során külsérelmi, bántalmazásra utaló jeleket, nyomokat a helyszíni szemle, a halottvizsgálat és a két igazságügyi orvos szakértő jelenlétében elvégzett boncolás során nem találtak. A halálesettel összefüggésben az idegenkezűség gyanúja nem merült fel - tartalmazza a minisztérium közleménye.

A Belügyminisztérium arra is kitért: az elhunyt hozzátartozói a rendőrség és a büntetés-végrehajtás részéről megállapított tényeket ellenőrizhetik, jogaik gyakorlásához a magyar hatóságok a jogszabályi keretek között segítséget adnak.

Minden más, a fentieknek ellentmondó állítás valótlan, ezért a rendőrség és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága illetékes szervei helyreigazítási kérelmet juttatnak el az Ausztriában megjelenő Heute napilap és annak online változata szerkesztőségeihez - közölték.

A Bors vasárnap számolt be arról, hogy az osztrák Heute napilap szerint kihallgatásra vitték el a férfit, és onnan már sérülten került vissza a zárkájába, majd három és fél óráig tartott a haláltusája. A lap magyar újságírók információira hivatkozik, akik rendőrségi forgalmazásokat hallgattak le, s ezek alapján arra lehet következtetni, hogy Thomas B.-t bántalmazták.

A rab október 10-én halt meg, akkor a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) azt közölte, hogy rosszul lett és meghalt egy nem jogerősen elítélt fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtön II. számú objektumában.

A BVOP sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felügyeletnek a fogvatartott zárkatársai jelezték, hogy október 10-én 19 óra 39 perckor elvesztette eszméletét. A börtön ápolója azonnal megkezdte a férfi ellátását, ezt a mentőszolgálat munkatársai folytatták, a fogvatartott életét azonban nem sikerült megmenteniük.

A Hír 24 azt írta: több forrásból is úgy értesültek, hogy a fogvatartott az az osztrák férfi, aki Hummer terepjárójával halálra gázolt egy rendőrt két éve. Információik szerint vélhetően öngyilkos lett - tették hozzá.

Az osztrák külügyminisztérium az APA osztrák hírügynökség érdeklődésére október 11-én megerősítette, hogy előző este a szegedi börtönben meghalt az a férfi, akit két éve Hummer terepjárójával halálra gázolt egy magyar motoros rendőrt.

A Szegedi Törvényszék idén szeptember 25-én első fokon 15 év fegyházbüntetést szabott ki a korábban 15 alkalommal büntetett, 36 esztendős Thomas Robert Bindbergerre, tíz évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és tíz évre kitiltotta Magyarország területéről.

A bíróság hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.

Korábban írtuk:

Az Öster­reich Heute szerint kihallgatásra vitték el a férfit, ahonnan már sérülten került vissza a zárkájába, majd három és fél óráig tartott a haláltusája. A lap magyar újságírók információira hivatkozik, akik rendőrségi forgalmazásokat hallgattak le, s ezek alapján arra lehet következtetni, hogy Thomas B.-t bántalmazták.

Halála előtt megverték a hummeres gázolót?
Halála előtt megverték a hummeres gázolót?

A Bors a cikkel kapcsolatban megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóosztályát, ahol nem kívánták kommentálni a leírtakat és a korábban közöltekhez képest nem adnak tájékoztatást.

A Kenéz Imre motoros rendőrt halálra gázoló Thomas B. október 10-én hunyt el a szegedi, Dorozsmai úti börtönben. Az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civilizációs ártalom a visszérbetegség

Nemcsak nagymamáink lábát csúfíthatják el tág kanyargós vénák, növekvő számban a fiatalabb… Tovább olvasom