Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Cannes, Amerika, Szeged

Szeged - Tudósított a cannes-i filmfesztiválról, portréfilmeket forgatott Amerikában többek között Szeged díszpolgáráról, Zsigmond Vilmosról, műsorai voltak a Magyar Televízióban.
Az ízig-vérig budapesti lány – aki nyolc évig járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mivel két szakot is elvégzett egymás után – azért jött Szegedre 2006-ban, hogy a pörgésből kiszálljon egy kissé, és ahogy ő fogalmazott, „másképp éljen". Akkor került a Démász Zrt. kommunikációs igazgatói székébe egy fejvadász cégen keresztül, mindenféle helyismeret nélkül. Az ugyanis nem számított szegedi kirándulásnak, amikor egyszer osztálytársával, Jáksó Lacival a rádióba hívták.

Valóban másképp él-e azóta? – kérdeztük Kovács Krisztinát, aki még mindig tanul, most a szegedi egyetem DLA-képzésén, és közben tanársegédként ugyanott tanít, riporttechnikát és szerkesztési alapismereteket.

Kovács Krisztina most a Démász Zrt. kommunikációs igazgatója. Fotó: Karnok Csaba
Kovács Krisztina most a Démász Zrt. kommunikációs igazgatója.
Fotó: Karnok Csaba

Ez kezdetben nem sikerült – vallotta be –, alig volt szabadideje, mivel éppen akkortájt lépett hatályba az új villamosenergia-törvény. Mára azonban lett zöldségese, virágosa, fodrásza, ugyanott eszi a rétest és a halászlét. „Néha már ismerősökkel is találkozom az utcán" – tette hozzá, ami a szegedivé válás egy jelentős állomása.

Kovács Krisztina azonban ma is mindent át és meg akar élni, igyekszik mindent kipróbálni, hogy többet tudjon meg az emberről, a munkáról, az életről. Amióta tavaly teljes menetfelszerelésben felmászott egy villanyoszlopra a félhold alakú vasakkal a lábán, már jobban tudja, hogy kommunikációs igazgatóként kiket képvisel.

Olvasóink írták

  • 2. f 2008. április 02. 10:27
    „Ó, ez cuki.”
  • 1. f 2008. április 02. 10:27
    „Ó, ez cuki.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korszerűbb laptop a rendőrségnek

Szeged - Új, mobil szélessávú internettel ellátott laptoppal gazdagodott a Csongrád Megyei… Tovább olvasom