Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Celebvatta és szöszölés

A muszájokról határozottan, a tehetetlenségről pedig csak Heine miatt beszélgettünk Parti Nagy Lajossal. A közelmúltban 60. születésnapját ünneplő író, költő eloszlatta romantikus képzeteinket a kölcsöntollal papírfecnikre jegyzetelő irodalmárról, és bevallotta, hogy ő bizony guglizik. Eközben nagyon is élő és mindennapi kapcsolatot ápol a színpaddal és olvasóközönségével, elvégre alkalom minden felolvasás.
– Itt az alkalom, hogy boldog születésnapot kívánjunk, hiszen néhány hete töltötte be 60. életévét. Hogyan köszöntötték önt mint a Kossuth-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét és a Prima díjat is jegyző (sztár)írót, költőt?

– Hogy sztár volnék? Nem gondolom, a szót se szeretem. Tény, hogy hatvan évesen valamennyire ismert vagyok, de hát ez együtt jár a mesterséggel, amelyet már lassan négy évtizede űzök. Viszont a kiadóm új elbeszéléskötetem, a Mi történt avagy sem megjelenésével és a Rókatárgy alkonyatkor című versem díszkiadásával köszöntött.

A költő a színpadon is költő

– Íróként és költőként folyamatosan publikál, viszont a színpadon is egyre gyakrabban áll zenés és irodalmi estek résztvevőjeként. Hogy érzi magát a deszkákon?

– Jól, hiszen ugyan sok-sok éve, mégis valami szokatlant, a napi munkámhoz képest mást csinálok. Szívesen olvasok fel, hiszen tudomásul kell venni, hogy az irodalmat az olvasók egyre jobban szeretik hallani. Néha az az érzésem, többen hallgatják, mint olvassák. Felolvasni kaland is, hiszen közben interpretálom, újra is értelmezem, a magam számára is. Gyakran találok benne olyasmit, amit addig nem vettem észre, és, gondolom, a közönség is így van vele. Régebben volt az író-olvasó találkozó mint műfaj, ahol volt egy kis felolvasás, majd beszélgetés, mindez minimális koreográfiával. A kicsi helyeknek azonban mára egy fillérjük sincs, az alkalmak színházszerűbbé lettek, a közönség is inkább felolvasószínháznak tekinti. Ami természetesen kitalált, előre megtervezett dolog.

Celebvatta és szöszölés. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– Egy-egy est alkalom a hallgatóságnak, de vajon találkozás is?

– Azt hiszem, igen. Persze nem úgy, mint egy színésszel. Egy
felolvasáson nemcsak összeköt, de el is választ az olvasótól a kezemben tartott szöveg, kevésbé tudok a nézőnek beszélni, mint ha azt fejből tenném. Az ember hol érzi a közönséget, hol kevésbé, nem biztos, hogy a zajosabb, röhögősebb közönség a jobb, ha tán hálásabb is. Azt fontos minden pillanatban tudni, hogy nem vagyok színész, és nem is akarok annak tűnni. A lényeg, hogy egy pontos, hiteles olvasatát adjam a saját szövegemnek – addig nyújtózzam „előadóként", ameddig a színészi takaróm ér. De e felolvasások hozadékaként született meg immár négy CD is, amelyeken a Magyar meséket mondom, Dés László közreműködésével.

– A saját szövegeit mások is mondják az ország több színpadán, hiszen több teátrum repertoárján szerepelnek a darabjai. Ilyen többek között A Kellékes, a Bivaly-szuflé vagy az Ibusár. Követi a művei utóéletét?

– Onnantól, hogy kiadom a kezemből egy darab szövegét, annak egy másik élete kezdődik, előadás formálódik belőle. Műalkotás lesz egy másik művészetben, amelynek a szöveg csak része, szükségképp változik, átalakul. A húzás a színház dolga, ha bele akarnak írni, az az enyém. Ha a szöveg jó, a szellemiségét nemigen lehet megváltoztatni. Minden esetben más a procedúra, de az eredmény többnyire rendben van.

A lehet, a kell és a muszáj

– Kicsit még a színpadnál maradva: népszerűek ma, főleg a fiatalok között a slam poetryk, ahol ifjú alkotók saját szövegeiket mondják egymásnak a színpadon – akár egymással versengve. Mit gondol a műfajról?

– Hasznos a költészetre nézve. Alkalmazott művészetként, kissé a költészet iparművészeteként jellemezném. A slammerek jó része ügyes, nem kis részük kifejezetten tehetséges költő, még ha ez ellen olykor tiltakoznak is. Néha csak környezete, kontextusa más a slam poetrynek és a „magas költészet"-nek, hiszen az egyik kávézókban, klubokban szerveződik, míg a másik mondjuk színházakban, könyvtárakban. De értékes szövegeik összeérnek. Fontos műfaj azért is, mert általa inkább találkozik az irodalommal az a réteg, amelyik kortárs költőket nem olvas. Viszont az előadókon keresztül bevonható ebbe a tartományba is, és az igen jó, hogy például Závada Péternek köszönhetően népszerűbbé vált Petri György is.

Celebvatta és szöszölés. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

A boltban drága, az antikváriumban hiánycikk a kortárs költészet

Sokan azért nem fogyasztják a kortárs költészetet, mert a könyvek drágák. Parti Nagy Lajos alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának (DIA), amely a Petőfi Irodalmi Múzeum oldalán érhető el az interneten, a www.pim.hu/dia címen. Itt több kortárs alkotó munkásságát és életét követhetjük nyomon még képekben is, de több irodalmi mű is megtalálható digitalizált formában. Parti Nagy olyan műveit olvashatjuk itt többek között, mint a Fagyott kutya lába, a Grafitnesz, vagy A test angyala. – Az értelmiség is egyre szegényebb, a könyvkiadók is. A magyar állam irodalomra, pláne kortárs művek kiadására meglehetősen kevés pénzt fordít. A kiadók így nem tudják lejjebb nyomni az áraikat, pedig már így is sokkal többe kerül egy könyv, mint amennyiért adni kénytelenek – fogalmazott Parti Nagy Lajos. S még hozzátette egy félmosoly kíséretében. – Persze ne legyünk naivak, nekem a DIA honlapján kívül is igen sok írásom kering a neten, tudtom nélkül. Letölthetők jórészt, ez ellen nem nagyon lehet mit tenni.

– Ezek a srácok az aktuális, őket érintő problémákat éneklik meg, ön is a jelenre reflektál. Hogyan látja: egy mai költőnek feladata a közélettel foglalkozni, vagy üldögélhet és alkothat nyugodt szívvel az elefántcsonttoronyban?

– Nem „kell" a közélettel foglalkoznia. Ott kezdődik a baj, amikor az egyik értelmező közösség azt mondja, kell, a másik pedig felhorkan, és azt mondja, nem szabad. Itt kategorikus kijelentésekről, a „muszájokról" van szó. A költészetnek, egyáltalán az irodalomnak az a feladata, ha ez feladat, hogy minél jobb műveket hozzon létre. Fontos, de másodlagos kérdés, hogy ezeknek mi a tárgyuk, témájuk. Persze az író is itt él, ebben az országban, tehát akarja, nem akarja, reflektál a történésekre, és beszél róla a maga módján. Ki direktebben, ki áttételesebben. Úgy érzem, néha talán túl direkt módon is, de beszélnem kell, mert ha nem teszem, nem élek jól az eszközeimmel, a lehetőségeimmel, amelyek a mesterségemből fakadóan megadatnak. Viszont másnak nem mondhatom meg, mit kell tennie. S nincs is miért megmondanom, az én kollégáim ugyanúgy erről az országról beszélnek, amelyről én, sokféle narratíva él, így kerek a világ.

– Nézzük máshonnan: hol van a határ, amikor még nyugodtan beszél a közéletről, és mikor mond nemet?

– Amikor elveszne a kívülállóságom, ezzel a minimális rálátásom. Elképzelhetetlennek gondolom például, hogy beálljak celebvattának egy politikai párt tribünjére.

– Hitvallására a legszemléletesebb példa a Fülkefor és vidéke, azaz a Magyar mesék. Az interneten három éve íródó novellafüzérből tavaly összeállt egy könyv, majd elkészült a színpadi változata is. Mit gondol, mi a szövegek népszerűségének titka?

– A nyelv, a politikum, a tárgy, a mód, ahogyan beszélek Fülkeufóriáról. A humor, a szatíra. Hogy ezáltal beszélek arról a rémséges populizmusról, amely lassan bekebelezi a hazámat. Számomra ez a beszédmód tűnik a leginkább felvállalhatónak. Nincs más eszközöm, mint hogy kinevettessem azt, ami és aki nem tetszik. Az irónia – Heinével szólva – a tehetetlenség fegyvere. Nos, ezek ironikus mesék. De ezen túl nem tudnám elemeire bontani népszerűségük okát. Az biztos, hogy a siker csak részben irodalmi. Három és fél éve kezdtem írni ezeket az ÉS-ben, Gyöngyöspata idején, innen nézve egy elég szimbolikus pillanatban. Hasonlóan szimbolikus ponton fogom abbahagyni, a tavaszi választások után.

Körülményes és látványtalan

– Felcsillanó tekintet, zsebből előkotort papírfecni és kölcsönkért toll – ez jut eszünkbe az ihlet és a költő szóról. Valós ez a kép? Ön hogyan ír?

– Internetet azért használok, és ha jó napom van, reggeltől estig dolgozom, nem fáradok el a munkában. Nincs látványtalanabb dolog, mint amikor egy író dolgozik. Minden lassú és körülményes, olyasmiket csinálunk, aminek kívülálló talán nem is látja értelmét. A modern alkotó azért guglizik, mert olykor kényelmesebb, mint a könyvespolc tetején kapaszkodni. De kézzel is írok még, és örülök, ha el tudom olvasni.

Celebvatta és szöszölés. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– Máshogy vagy mást ír kézzel és számítógéppel?

– Szerintem a számítógép közelebb van a kézíráshoz, mint az írógép volt hajdan. Verset is lehet gépbe írni, nem ezen múlik, persze a gép nem túl okos, egy vers esetén sokszor okosabb, használhatóbb a toll és a kockás papír.

– Az írást mint alkotást lehet tervezni? Ha szerda, akkor novella, ha csütörtök, akkor vers?

– Ha ígértem valamit egy lapnak szerdára, akkor tudom, hogy meg kell írnom. Ilyen értelemben kénytelen vagyok tervezni. De azért mindig van miből kiindulni, vannak trükkök, rutinok, mint minden mesterségnél, amelyektől beindul az ember. A többi az érdemi rész, már kegyelem kérdése, de addig szakma, rakkolás, s olykor muszájság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝9 éve várok szociális bérlakásra˝

Sipos Lajosné Piroska nem érti, milyen rendszerben értékeli az ingatlankezelő a kérelmeket. Tovább olvasom