Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Cigányasszony osztrák ecsettel

A budapesti Szépművészeti Múzeumból hatvanöt nőábrázolás vendégeskedik a szegedi kultúrpalota rejtett szépségek tárlatán. A kép méretei alapján a legkisebb nőt egy osztrák katonatisztből lett festő vetette vászonra.
Alig nagyobb egy A4-es papírlapnál a Móra-múzeum Rejtett szépségek című tárlatának legkisebb festménye, a Cigányasszony című. August von Pettenkoffen festette, aki az osztrák császári sereg tisztjeként érkezett Magyarországra, és részt vett az 1848–49-es szabadságharc leverésében. Noha a kardforgatás töltötte ki a mindennapjait, szabad perceiben szívesen megörökítette a hadieseményeket. Megrázó erejű a Budavár bevételét ábrázoló akvarellje. Annyira megihlette a magyar táj és az itt élő emberek élete, hogy a harcok után visszahúzta a szíve – festeni.

Az egykori hadfiból Ferenc József korának meghatározó alkotóművésze lett. Talán a levert magyar felkelés is hozzájárult a döntéséhez, hogy végleg hátat fordított a hadseregnek és elkötelezte magát a festészet mellett. Rövid ideig Párizsban élt, de nem kötötte le a város, helyette természet közeli vidékre, keleties hangulatra vágyott. Pettenkoffen Magyarországon találta meg azt az egzotikus élményt, amelyért a francia festők a messzi keletre utaztak.

Bejárta az országot, főként Szolnok és környéke hatott rá inspirálóan. Harminc éven át foglalkoztatta a képzeletét és az ecsetjét például a szolnoki piac színpompás kavalkádja, valamint a Tisza és a Zagyva csendje. Osztrák festő létére August von Pettenkoffen alapította a Szolnoki Művésztelepet. Nem tudni, lelkiismeret-furdalást érzett-e az osztrák tiszt a szabadságharc vérbe fojtása miatt, de annyi biztos, hogy sokat tett a magyar kultúráért.

Pettenkoffen Cigányasszonyának is szolnoki a modellje, a képet huszonkilenc évvel a festő halála után, 1918-ban egy magánszemély ajándékozta a budapesti Szépművészeti Múzeumnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezrek hűsölnek a szegedi strandokon

Megugrott a forgalom a szegedi strandokon. Reggeltől késő estig özönlenek a mártózni vágyók. Szükség… Tovább olvasom