Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Cigi: ciki? - Állandó harcban a füsttel

Szeged - Az USA-ban már nem trendi dohányozni, az EU-országok sorra betiltják a cigarettázást a szórakozóhelyeken. Hogy állunk mi a küzdelemben?
- Annyi bajuk van az embereknek, hogy nem ezzel foglalkoznak - fűzi hozzá a cigarettakérdéshez egy középkorú hölgy a szegedi Honvéd tér környékén. A játszótér füstmentes, a megkérdezettek szerint az emberek nagyrészt betartják a vonatkozó füstölési tilalmat. Amúgy is egyre több helyen kínos rágyújtani, ebben majdnem minden megkérdezett egyetértett. A legtöbben azért a szórakozóhelyekből, bárokból nem száműznék a bagót, inkább megfelelően elkülönítenék használóit. A kampányokkal, elrettentő feliratokkal nem foglalkoznak a dohányosok, úgyis tudják, mik az ártalmak. - Talán a rákos tüdőt ábrázoló külföldi cigit tényleg nem venném meg - mondja a huszonéves Gergő.

Ha most mindenki abbahagyná a dohányzást, 15-20 év múlva lenne eredménye - mondja Somfay Attila, az SZTE deszki Tüdőgyógyászati Tanszékének vezetője, aki szerint a cigarettázás a civilizációs ártalmak között az első helyen áll. Elmondása szerint az emberek nem járnak olyan szűrővizsgálatra, ami pénzbe kerül, legyen az akár ezer forint alatti összeg. Ilyen a légzésfunkciós szűrés, ami 3-4 percet vesz igénybe, és megmutatja a légúti rendszer állapotát. Az üdvözlendő szabályozásoknak együtt kellene járniuk a folyamatos felvilágosítással, megelőzéssel - teszi hozzá.

A dohánygyárak mindent elkövetnek termékeik népszerűsítéséért: fílinget társítanak a cigihez, elhitetik, hogy a kevesebb kátrányt, nikotint tartalmazó szálak kevésbé károsak. Azt kevesen veszik figyelembe, hogy a feltüntetett értékeken kívül még 4000 káros anyagot tartalmaz a cigaretta, ezekből több tucat rákkeltő hatású - figyelmeztet Somfay.

A fiatalokat nem hatják meg  a dohányzás elleni érvek. Fotó: Karnok Csaba
A fiatalokat nem hatják meg a dohányzás elleni érvek.
Fotó: Karnok Csaba

Csongrád megyében a helyzet az országos átlaghoz hasonlatos, ami nem túl szívderítő, de vannak biztató jelek. Az önkormányzatok például szemléletmódosító rendeleteket hoznak. Többször megírtuk már, Csongrád megye nagyobb településein mindenhol létezik szabályozás a dohányzás visszaszorítására. Elsősorban a játszótereket védik ezek a rendelkezések, de közintézményekre is vonatkoznak.

A legtöbben nem szándékosan dohányoznak tiltott helyen, ráadásul általában beismerik, hogy hibáztak, munkatársunk ilyenkor mérlegelhet - magyarázza Kéri József, a szegedi közterület-felügyelet osztályvezetője azt a tényt, hogy Szegeden még nem büntettek, csak figyelmeztettek. Vásárhely az elsők között szállt be a dohányzás elleni harcba, és úgy tűnik van is foganatja a tilalmaknak, leszoktató programoknak. Itt nem maradtak el a helyszíni bírságok sem. Évről évre felmerül, hogy országosan betiltanák a nyilvános zárt helyeken a dohányzást, de még mindig nem lehet tudni, mikor valósul meg a tervezet. Hiszen a parlament is tele van dohányossal.

Kb. 3-3,5 millióra tehető Magyarországon a dohányzók száma, arányuk az USA-ban már 20 százalékra csökkent. Bár lassabban, de nálunk is elindult egy pozitív folyamat - kérdés, milyen eredménye lesz és mikor. Az akaratot nem pótolja gyógyszer - mondja Somfay professzor, erre rímel az író, Mark Twain híres mondása: "A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem."

Dohányzásmentes nap

Az alapötletet 1971-re datáljuk, amikor Massachusetts állam kormányzója arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és az így megmaradt pénzből egy helyi középiskolát támogassanak. Az ötletet 1976-ban már az Amerikai Rákellenes Társaság tűzte zászlajára. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day" elnevezést. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökjét aztán nemzetközi szinten is "füstmentes nappá" nyilvánították.

Olvasóink írták

77 hozzászólás
  • 77. borcsokzsolt 2009. november 21. 14:13
    „Itt van még egy nyereséges termék ami igen sok hasznot hajt.Ami megint csak magánérdek.Az oké,hogy fizet a dohányos pénzt,egésséget meg más egyéb dolgot.De ha a környezetedben van akár egy gyerek is és általd passziv dohányos lesz azt te,hogy magyarázod?!Itt megint az a baj,hogy a gyengeségünk kihat másokra is.És felelősséget meg nem válalunk.Mert miért is?”
  • 76. Hell 2009. november 20. 22:28
    „járok. bajom nincs tőle.
    iskolákban nem szabad dohányozni
    közintézmények előtt TILOS!!!
    kicsit utána nézhettél volna mielőtt leütöd a billentyűket ;P”
  • 75. web 2009. november 20. 21:27
    „Ciki nem ciki de az Új klinika ajtajánál áll a füst a ´betegek úgy szívják mint akit fizetnek érte.Egyáltalán az összes egészségügyi intézmény területén környékén,ajtajában, előtte mindenütt meg kellene tiltani a bagózást. Undorító és büdös. Az is bagózik aki nem akar. De a lényeg a buszmegállókban tilos. Az általános iskolák környékén nem, kedves diákok felnőtt módjára szívják a bagót. Ezt ugyebár nem kell betiltani mint a töltőgázt!? Ez nem káros az egészségre!?
    Ja tényleg, 4. hozzászólás Hell -tessék csak szívni nyugodtan! A tüdőszűrésen szokták ajánlani. He- he.”
  • 74. Hell 2009. november 20. 21:08
    „engem meg bizonyos emberek feje zavar.
    a következő cikk szóljon már arról
    annyira unom már ezt a hülyeséget, Ciki a cigi... hát :/ ÉS??? Ciki a pia:D
    ciki a szex:D
    ciki az evés:D ne egyen senki mert elhízik. és akkor majd ey plasztikai sebészhez menjetek... -.-" nem értem, hogy ez mért téma még???????”
  • 73. xaleva18 2009. november 20. 20:29
    „65. flexsnake

    1. Jó akkor te egy kivétel vagy. De ne mond már hogy nem látsz eldobált csikkeket a földön!
    2. Nincs, és soha nem is volt kutyám. Úgyhogy ezt a vádaskodást kicsit elhamarkodtad.”
  • 72. AgiP 2009. november 20. 15:42
    „Az emberi test szag civilizalt szintre csokkentesere van egy nagyon egyszeru megoldas, szappan. Bizonyara sokan hallottak mar rola. A fingszag sokkal kevesbe zavar, mint a dohany szag! A dohanyszagnal es az alszentsegnel viszont a rasszizmus sokkal jobban zavar. (49-es hozzaszolas)
    Ha valaki tudorakot kap vagy kronikus betegsegben szenved es evekig kronikus kezelesre szorul, akkor meg barmennyit pofekelt vagy ivott kricsmiben egesz eleteben, nincs az az Isten, hogy megerje a TB-nek, mintha sose gyujtott volna ra! Kicsit santit ez a logika, hogy a cigisek tartjak el a nemzetet! Logikabol es matekbol elegtelen! :-)”
  • 71. AgiP 2009. november 20. 15:29
    „A dohanyzasnak nem csak a rak az egyetlen karos mellekhatasa. Kronikus tudoproblemak, gyengult immun rendszer idosebb korban, kronikus horghurut, sziv es errendszeri panaszok, foginysorvadas, buzos szaj es lehellet, sarga fogak stb. Az, aki nem beteg tole az a szerencses tulelo. Freud is csak szivarozott, aztan megis lett tole szajrakja, jol nezett ki a szetmutott alkapcsaval, meg biztos nem is fajt neki! Vajom miert neznek ki olyan jo egeszsegesnek es fiatalnak a hosszu eveken at cigizok? Mert kifejezetten jot tesz! Szepit es fiatalit.
    Angliaban ugyan csokkent a fogyasztas, de most be lehet menni egy kricsmibe es az ember nem hanyja el magat.
    Irorszagban meg mar visszaallt a kocsmai fogyasztok szintje egy korabbira viszont legalabb 16%-al csokkent a dohanyosok szama.
    Amit az allam amit egyik kezzel elvesz, azt a masik kezzel vissza is adja, vajon mi eri meg, a penz, ami az adobol bejon a cigibol vagy a hosszan tarto betegsegek kezelese? Jo lenne tudni.”
  • 70. flexsnake 2009. november 20. 15:26
    „68.
    Engem meg a lábszag zavar. Meg a hónaljszag. Mert az emberek büdösek alapjáraton. Tiltsuk be az embereket.
    Ahol tiltják a dohányzást a forgalom csökken, tiszta matek, a lakosság 40%a dohányzik. Persze hogy nem jó, de ez van, ehhez kell alakítani a működést. Majd hordasz magaddal oxigénpalackot. Remélem a busz kipufogófüstje nem fekszi meg a torkodat és nem is közlekedsz autóval, sőt nem is fűtesz! Álszentségből ötös :)”
  • 69. flexsnake 2009. november 20. 15:23
    „47. az ember alapvető dolga hogy nem büdös, mégis vannak büdösek. Akkor?
    CSak hogy tudd: a dohányárú jövedéki adója majdnem teljesen fedezi a háziorvosi hálózat működését! Ez tény!
    Vagyis a dohányos nem csak hogy a terméket fizeti ki de abból mész háziorvoshoz ha nem dohányzol akkor is. Ezen felül a dohányos még TBt is fizet. Vagyis anyagi szempontból egy dohányos sokkal jobb polgár mint a nemdohányzó.Egy dohányos valószínűleg többször lesz beteg ez több gyógyszert jelent ami megint plusz bevétel. A dohányos többet fogyaszt a vendéglátóhelyeken ez is tény. Vagyis a dohányos minden tekintetben megfizeti a füstje árát. Egészségügyileg is persze de alkotmányos joga hogy úgy rongálja magát ahogyan akarja. Tiltasd be a cigit meg az alkoholt holnap a tejet és a kenyeret is. Aztán jöhetnek az adalékanyagok mint az E nevezetű összetevők, aztán a permetszereket tiltasd be és végül nem lesz semmi kockázat.”
  • 68. Agáta 2009. november 20. 13:59
    „USA-ban már 1980-ban - lassan 30 éve! - rá írták a cigarettás dobozokra, hogy káros az egészségre. Akkormár óriási kampány volt a dohányzás ellen. ezért tartanak ma ott, ahol tartanak. M.o. meg kullog a hátsó sorban. Amikor hülye voltam (16 éves), dohányoztam, mert azt hittem, ettől felnőttnek látszom. Ez több, mint 40 évvel ezelőtt volt, nem tájékoztattak bennünket arról, hogy mi is a következménye. Mikor megjött az eszem - 23 évesen - abba hagytam és ez azóta is így van. Sőt, régóta utálom a füstöt és nagyon zavar. Az is, ha az utcán sétálok a jó levegőn és az előttem menő füstjét a kpembe fújja a szél. sok éven át sok vendéglátó helyre azért nem tettem be a lábam, mert nem volt kedvem bagófüstben tartózkodni. Nem dohányzó ismerőseim is így vannak ezzel. Ezért egyáltalán nincs igaza azoknak, akik attól félnek, hogy tönkre mennek az ilyen helyek, ha teljesen kitiltják a dohányzást.
    Az USA-ban ha valaki dohányzik, több EÜ biztosítást fizet, mint aki nem. Ez így igazságos.”
  • 67. AgiP 2009. november 20. 11:57
    „A cigarettazast mindig is a cigarettasok szemszogebol neztuk, ok azok akik szennyezik a kornyezetet es az ember termeszetes viselkedese az, hogy nem dohanyzik. Tehat ok alkudjanak meg. Az civilizalatlan, hogy a nem dohanyosoknak kell azt megengedni, hogy a dohanyosok ott gyujtsanak ra, ahol akarnak. Etteremben ul az ember es valaki ragyujt a kijelolt helyen, a cigarettafust nyilvan be fogja tartani a neki kijelolt helyet es nem szall at a nemdohanyzoba! A masik, hogy azok, akik dohanyoznak sokkal tobbe fognak kerulni az egeszsegugynek, mint azok akik nem dohanyoznak. Effektive a nem dohanyzo adofizeto fogja a dohanyzo kezeleset finanszirozni. Egyebkent is butasag, teljesen folosleges dolog. Minel elobb valik ez szocialisan elfogadhatatlan viselkedesse annal jobb lesz mindenkinek! Ez az a fajta tipikus helyzet, ahol mindenki csak nyerhet. A dohanyos nem hal meg elobb, es a tobbiek akiknek van esze nem kell, hogy szenvedjenek a masod dohanyzas karosito hatasaitol. Tiltsak be a dohanyzast minden nyilvanos helyen! Ez a civilizacio jovoje. Vagy a dohanyosok fizessek a tudorak es egyeb betegsegek kezelesenek koltsegeit zsebbol!”
  • 66. borcsokzsolt 2009. november 20. 09:32
    „Itt az a legviccesebb,hogy emelik az adót a terméken.Persze csak a mi érdekünkből kifolyólag!Azt mi remegve megvesszük akár 500 vagy 700 száz ft/doboz.És sírnak mennyire sok a TB ráforditás meg a rehab?Szerintem nem emelni kéne az árát.Sokkal jobb lenne ha mindenki a saját felelősségért demokratikussan gyújtana rá.Idővel meg rongálva a maga egésségét meg másokét kötelezném arra,hogy fizzese a saját rehabb költségét.Mert Ő ezt választotta!És ezt lehetne más helyeken is alkalmazni pl alkohol,drog meg egyéb.”
  • 65. flexsnake 2009. november 20. 06:00
    „63. nem dobálom el, nem fújom megállóban, akkor? Magyarázd el nekem hogy miért nem vagy képes a kutyádat nem a homokozóba szaratni?”
  • 64. qrumpli 2009. november 20. 05:00
    „A cigi az lassan ölö méreg.
    Nekem nemsürgős!”
  • 63. xaleva18 2009. november 19. 23:17
    „Oké az már kiderült, hogy "egyéni szoc probléma" ha zavar a dohányfüst. Akkor már csak azt válaszolják meg a kedves dohányosok, hogy miért nem képesek elsétálni egy kukáig, ott elnyomni a csikket és (a gyengébbek kedvéért) a kukába (nem köré!) bedobni? Ennyit azért igazán megtehetnének (a saját környezetükért is), ha már a nem dohányosokra nincsenek tekintettel!!!!”
  • 62. franzvon 2009. november 19. 23:01
    „Loximaxi!
    Valaha kedvelted a rímelést nemde???


    A dohányzás káros az egészségre és mint példánk is bizonyítja agyi eltévelyedésekhez vezethet.
    Hónalját se szívjatok, mer´ az Alzheimert produkál...”
  • 61. franzvon 2009. november 19. 22:59
    „Megöl a tézis,
    Hogy nincs agyprotézis,
    Vagy ha van ily´ eset,
    Van-e rajta reset???

    Bocsi Ne dohányozzatok, mer´az nem jó...”
  • 60. flexsnake 2009. november 19. 21:43
    „56. és téged miért zavar? megdölt már az a tézis hogy a passzív dohányzás káros. Több mint 50éve kutatják de még senki nem halt bele passzívan :) Mond azt hogy büdös, de ne gyere itt azzal hogy káros. Káros az hogy szellemileg fárasztod a firkászt :D”
  • 59. flexsnake 2009. november 19. 21:40
    „50. úgy ugysem tudsz dohányozni hogy valakit ne zavarjon. Ha otthon a retyón szívod akkor itt a kommentelőket zavaja :) Tessék utánanézni az ironiának mint irodalmi műfajnak.
    Ágyban légzőkészüléken meghalni hazafias cselekedet. :D”
  • 58. Rozsdás 2009. november 19. 21:02
    „A dohányzás káros az egészségre!!!!
    Ennyi!!
    A továbbiakat döntse el aki szívja!!
    Vagy tiltsák be!!
    Az aútókal és a foszcilis tüzelővel üzemeltetett eremővekkel együtt.

    Bocs de berágtam,millók halnak éhen,szomjan amiért valóban tehetnénk valamit,de nem ez a jelszó van a zászlóra kitűzve,"HARC A DOHÁNYZÁS ELLEN"!”
77 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minőségi Díjat kapott egy szegedi hírportál

Rangos szakmai elismerésben részesült szerdán a SZEGEDma.hu polgári portál. Tovább olvasom