Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Csak a kisebbségek négytizede szavazna

Csongrád megyében péntek estig a nemzetiségek alig 38 százaléka vetette fel magát a kisebbségi névjegyzékbe. Ma délután négy óráig még regisztrálhatják magukat azok, akik részt akarnak venni az októberi kisebbségi önkormányzati választásokon.
Alig 2182 választó kérte kisebbségi névjegyzékbe vételét eddig Csongrád megyében az októberi kisebbségi önkormányzati választásokra – derül ki az Országos Választási Iroda (OVI) honlapján közzétett adatokból. Ez a 2001-es népszámláláson magát nemzetiséginek valló 5 ezer 778 személy 38 százaléka. A 13 bejegyzett kisebbséghez tartozók július 15-éig kérhetik a települési jegyzőnél a jegyzékbe vételt. Ezen a napon a helyi választási irodák 16 óráig ügyeletet tartanak – tudtuk meg Bobvos Pálnétól, a Területi Választási Iroda vezetőjének jogi helyettesétől. Csak azok vehetnek részt ugyanis az októberi kisebbségi választásokon, illetve azok lehetnek a választásokon jelöltek, akik az említett határidőig regisztráltatják magukat.

A múlt évi törvénymódosítás eredményeként most első alkalommal állítanak össze kisebbségi névjegyzéket. Korábban minden választásra jogosult szavazhatott kisebbségi jelöltre. 2002-ben ennek megfelelően Csongrád megye 20 településén rendeztek kisebbségi voksolást, az érvényes szavazatok száma pedig 51 ezer 653 volt. A kisebbségi önkormányzati választásokat idén a helyi bizottságok már csak akkor írják ki, ha egy adott nemzetiség névjegyzékében legalább harmincan szerepelnek. A választást pedig a helyi önkormányzati voksolással megegyező időpontban, tehát október 1-jén tartják. A szavazásra jelentkezők száma alapján 14 megyei településen 24 kisebbségi önkormányzat alakulhat majd meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piramisok homokból, vízből, kagylóőrleményből

Speciális fúrótechnikát fejlesztett ki a szegedi múzeum antropológusa, Varga András. Segítségével… Tovább olvasom