Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Csak a tulaj nyithat ki hajnali 5-kor

Csongrád megye - Azokat a 200 négyzetméternél kisebb üzleteket is érheti még meglepetés, amelyek a március 22-ével kezdődő vasárnapi zárva tartás alól felmentést kaptak.
 Zárva

Nem nyithatnak ki a 200 négyzetméteresnél nagyobb bevásárlóközpontok, köztük a nagy- és kiskereskedéssel egyaránt foglalkozó Metro, a kertészetek, a Tüzép-telepek, a jövő heti törvénymódosítás miatt pedig áldozatul esnek a legfőbb idegenforgalmi övezetek, így a Balaton, a Velencei- és a Tisza-tó környezetében működő boltok.

– Nemcsak a vasárnapi, hanem a hétköznapi nyitva tartást is korlátozza a törvény. Azok a kisboltok, amelyek eddig 5-kor nyitottak, hogy a 6-ra munkába indulók megvehessék a reggelijüket, a jövőben csak akkor árusíthatnak a hajnali órában vagy nonstop, ha a tulajdonos áll a pult mögé. Tehát az alkalmazott csak 6-kor nyithatja ki az ajtót, a tulajdonos már 5 órától. Az is elképzelhető, hogy ezt a gyakorlatban úgy oldják majd meg a kiskereskedők, hogy a tulaj 5–6-ig egy órát dolgozik, majd átadja az üzletet az alkalmazottnak, ő pedig intézi a napi tennivalókat – mondta Pataki Andrea, a Kisosz megyei titkára.

Különleges szabályok vonatkoznak a pékségekre, az újság- és virágárusokra, ők ugyanis még vasárnap is nyitva lehetnek 5 órától, igaz, a pihenőnapon csak déli 12-ig. Speciális nyitva tartással üzemelhetnek még a sportrendezvényekhez kötődő üzletek is.

Nyitva lehetnek még a gyógyszertárak, a nemzetközi repülőtéren lévő üzletek, a vasúti és autóbusz-pályaudvarok, benzinkutak területén található boltok, de lehet kereskedni az egészségügyi intézményekben, a piacokon és a vásárokon is. Teljesen mindegy, négy fal között árusítanak-e a kereskedők, avagy asztalon. A szegedieket azonban nem érinti a pályaudvar-liberó, hiszen nincs érdeklődés a nagyállomáson kialakított, évek óta üresen álló üzletek iránt – tudtuk meg a MÁV-Start Zrt. kommunikációs osztályától.

A szabálytalankodókat bezárathatják

A kereskedők nemcsak abban bizonytalanok, milyen szabályok vonatkoznak majd rájuk március 15. után, hanem abban is, hogy miként ellenőrzik őket. Ez akár kormányhivatalonként, vagyis megyénként is eltérő lehet. A fogyasztóvédők első alkalommal legalább 5, legfeljebb 15 napra, a második esetben 30 napra, a harmadik jogsértésnél 90, bármelyik következő jogsértés esetén pedig 365 napra rendelhetik el az üzlet ideiglenes bezárását, illetve bírság kiszabását.


Ki számít családtagnak, ha vasárnaponként a tulajdonos helyett kell dolgozni? A házastárs, az egyenes ági rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.

Megírtuk: az élettárs nem számít családtagnak, akár bejegyzett, akár regisztrált státuszban van. A tulajdonos elvileg társsá teheti az alkalmazottját a cégében, ám ennek veszélyes jogkövetkezményeit csak ritka esetekben vállalják fel a boltosok, hiszen minimum 20 százalék tulajdoni részt át kellene adniuk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

150 ezer forintot kap a downos Adrián

Lezárult a jótékonysági licit, olvasónk 50 ezer forintot ajánlott azért a kézilabdáért, amelyet Pick Szeged-játékosok dedikáltak 2011-ben. Tovább olvasom