Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 24°C

Csak azért is talpra áll Noémi

Szeged - Mint a mesében: Hegedűs Noémi, az Üllés mellett élő szegény birkatenyésztő furfangos ötletével pénzt nyert. Mégis lóvá tették a gazdag emberek az egyik kereskedelmi tévé Ecopoly című játékában. Fél éve azonban csoda történt: az egyik vállalkozó kétmillió forinttal ajándékozta meg a lányt.
Két és fél évvel ezelőtt keramikus és lótenyésztő végzettségével önálló tanyát vett az akkor 31 éves Hegedűs Noémi. Üllésen talált megfelelő nagyságú, tizenöt hektáros tanyát a négymilliójáért. Birkatenyésztő vállalkozónak állt, de terve kudarcba fulladt. Oda lett a pénze, és nem volt munkája.

Noé bárkáján a birkák, bocik, csirkék és a ló is elfér Fotó: Frank Yvette
Ám Noémi megpillantotta a tévében az RTL Klub hirdetését, hogy az induló Ecopoly Ki mit tud?-ot szervez ötletes vállalkozóknak. Beválogatták és a neves magyarokból álló zsűri – Erdélyi Zsolt, a Monoconsulting médiavállalkozás tulajdonosa, Zoób Kati divattervező, Lázár Vilmos, a CBA áruházlánc tulajdonosa, Szabó Gál András, a Webreklam.hu médiaügynökség igazgatója, Sztanó Tamás, a budapesti LeRoy és Tom George étteremlánc alapítója és társtulajdonosa, valamint Kutvölgyi Pál, a Brokernet csoport egyik alapítója és társtulajdonosa – elsőként az ő birkatenyésztő vállalkozásának szavazott egyhangú bizalmat.

– Nyertem. Megígérték, hogy segítenek, mégsem lett belőle semmi. Csalódtam, nagyon haragszom rájuk – jelenti ki Noémi. – Kétszáz birkát akartam venni és aklokat építeni nekik.

Csodatévő bróker

Az Ecopoly Holding Kft. tavaly februárban végül megalakult. Hatvani László játékos az ügyvezetője. Elmondta, egyelőre nincs fejlemény a céggel kapcsolatban. Noha a felügyelőbizottságában Erdélyi Zsolt és Lázár Vilmos mellett részt vesz Kutvölgyi Pál, a három volt játékosnak juttatott adomány független a cégtől.  
Noémi keservesen összekuporgatott filléreit elvitte az utazgatás és telefonálgatás, végül párkapcsolatát is felőrölte a tétlen várakozás.
Ekkor megcsörrent a telefon. Hatvani László, a borautomatával pályázó régi játékostársa hívta, hogy őt és még Rátkai Tímea esküvőszervezéssel induló társukat Kutvölgyi Pál, a brókercég feje várja. Három korábbi védencének az üzletember elmondta: megelégelte az időhúzást és az általa felajánlott támogatást odaadja a három játékosnak.

– Tűkön ülve vártam és erősen bíztam. Egy hét nem sok, annyi sem telt bele, és megjelent a bankszámlámon a pénz. Kétmillió forint!
Noémi megvette a tenyészet első negyven birkáját, és ólakat épített. A birkák mellett mangalicákat tenyészt, négyszáz csirkét nevel, de lovat, újszülött borjakat, kacsákat, macskákat és kutyákat is befogadott. Mellette napszámba jár, mert az állattartás kevés a megélhetéshez. És mosolyogva hozzáteszi: egy új szerelem is bimbózik már. A párja Noémi nagy állatseregletét „Noé bárkájának" keresztelte el.

Az Ecopolyról írtuk

2006. április 15.: „Magyarország legsikeresebb üzletembereivel indít közös vállalkozást egy üllési birkatenyésztő. Az Ecopoly játék zsűritagjai a műsor történetében először a kért 10 millió forint helyett 12 milliót szavaztak meg neki. Közös céget alapíthat velük, melytől minimálbéres fizetést, valamint a nyereség 30 százalékát kapja meg. Az üzletemberek adják a pénzt a beruházáshoz."
2006. augusztus 26.: „Hiába nyert tizenkétmillió forintot az Ecopoly című műsorban, a megígért támogatást a mai napig nem kapta meg. Öt hónap alatt a vállalkozások alapját jelentő Ecopoly Konzorciumot sem hozták létre." 
 

Olvasóink írták

  • 19. Bánfiné Gabi 2008. február 08. 13:40
    „Sajnos Az ország azért tart itt ,mert ilyen emberek kezében van a pénz. Szégyenletes amit tettek.Kívánom nekik, hogy éljenek minimálbérből, s tudják meg mit jelent egy kisembernek ha ilyen csúnyán becsapják.
    Remélem Noémiban lesz elég kitartás, hogy kivitelezze amit elhatározott.”
  • 18. Edit 2008. február 08. 08:31
    „Nem hiába ilyen gazdagok ezek az emberek. Ebből élnek, hogy a becsületes, szorgalmas kisembereket átvágják. Így könnyű meggazdagodni. Így én is elvihetném a gyerekemet csodás tengerpartokra és téles síelni szebbnél szebb helyekre.”
  • 17. szabó miklósa 2008. február 07. 17:42
    „Le a kalappal Kutvölgyiék előtt, Az APEH-tól mit lehet várni?
    Noéminek sok sikert, kitartást...”
  • 16. pumukli 2008. február 04. 14:02
    „Bocs, RTL Klub!
    Bár egyik kutya,másik eb.”
  • 15. pumukli 2008. február 04. 13:55
    „Ennyit a TV2-ről. Bezzeg a 90perces filmek közben 3szor 8perc reklám van 45millióért. Ráadásul régi agyonjátszott filmek. Egyre sz@rabbak a kereskedelmi csatornák.”
  • 14. skorpio21 2008. február 03. 05:17
    „Vagy mégsem.....?”
  • 13. skorpio21 2008. február 02. 15:04
    „Csak gratulálni tudok Noéminek az eddigi munkájához és remélem ezután is töretlen lelkesedéssel folytatja amit elkezdett!Gazdag ember sosem lessz belőle ebben a szakmában,de Ő látja benne a szépséget,szereti ezért érgemes küzdenie!
    Még egy apró észrevétel: az olvasók is szívesebben vennék (szerintem), ha az újság címoldalán ilyen és ehhez hasonló cikkek díszelegnének,nem pedig az utóbbi napokban megszokottá vált "szappanopera!”
  • 12. nagypappa 2008. február 02. 04:07
    „SAjnálom Noémit...
    nem tudja még, amit sokan a saját bőrükön tapasztaltak. Az állat tartásból ma nem lehet megélni.
    SAjnálom, hogy becsapták, de később ő fogja sajnálni, hogy belevágott.

    De kívánok neki sok sikert, kitartást.”
  • 11. flexsnake 2008. február 01. 20:45
    „Sok sikert!”
  • 10. Lutetia 2008. február 01. 15:55
    „Sok sikert, Noémi!
    Az a híres tévéműsor és szervezői pedig megérdemelnék, ha a média egy kicsit jobban megszellőztetné ezt a dolgot. Nem csak itt, helyi szinten.”
  • 9. PEPE 2008. február 01. 15:28
    „Sok sikert ,és kitartás kivánok Noéminek!
    ´A NAGY " üzletemberek meg szégyeljék magukat.”
  • 8. madártej 2008. február 01. 14:10
    „Ha 200 birkából megélne bárki ma, akkor az országút mellett egyik nyáj a másikba élne. De nincs így.”
  • 7. hz 2008. február 01. 13:23
    „Noémi bárkája... és az ´üzletemberek´”
  • 6. czegus 2008. február 01. 13:15
    „Hátha a bróker megfizette az adót is helyette. Ez lenne jó valóságnak. Lebro gyors észjárásra vall. Gratula Szép napot.”
  • 5. lebro 2008. február 01. 12:17
    „Korrekt volt a brókertől. Az apeh meg a hír után a lánytól követeli majd a 2 milla utáni illetéket. Mert ez a valóság.
    Sok sikert Noéminek!”
  • 4. Eper 2008. február 01. 11:40
    „Csak így tovább kislány....sok kitartást és továbbiakra is pozitív hozzáálllást kívánok!”
  • 3. czegus 2008. február 01. 10:57
    „Lám csak vannak kitartó, dolgos emberek. Noémi is az. Erőt neked, hogy sikerüljön minden elképzelésed. Azok aki ígérgettek ország világ szemeláttára sűllyedjenek és vörösödjenek, te mindnél különb vagy. Szép napot.”
  • 2. Dejvid Balázs 2008. február 01. 10:07
    „Én már annó a műsor idején is elmondtam hogy ez egy reklám de nem a játokosoknak hanem a pöffeszkedő privatizáló,mások pénzét és hiszékenységét kihasználló gazembereké.
    Közgazdászként 25 év alatt láttam már hasonlót és nem csak hazánkban,mivel külföldön is dolgoztam huzamossabb ideig.
    Játszunk az észt, olyan badarságokat hallottam a "zsűritől" amitől mindeg
    józan paraszi ésszel megáldott ember és nem csak közgazdász eleve
    értette hogy hülyeség itt" CSAK én TUDOM MI A JÓ" hisz sikeres vagyok címszó alatt.
    Erkölcsileg már egyébként is leirt emberekről van szó de most már látom hogy üzletileg is csak a kapcsolati tőkéjüknek köszönhetik a pénzüket.
    Anyira hüjék hogy nem veszik észre hogy többet ártottak maguknak ezzel, számukra szaros pár millióval az üzleti imázsuknak ,mint az egéssz műsor hozott .Nem is ajállanám üzleti partnernek egyettlen külföldi ügyfelemnek sem.
    Dejvid Balázs
    közgazda”
  • 1. Mil 2008. február 01. 09:51
    „Ez iszonyat szemétség, be kéne őket perelni. Bár gondolom, bebiztosították a seggüket a patkányok.. Dehát ez MO. miért is vagyok felháborodva, amikor itt a másik átverése, a hazudozás teljesen természetes dolog..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Török Márk – másodfokon is két félév eltiltás

Szeged - Másodfokon is két félévnyi kizárással sújtották Török Márkot. A szegedi egyetem EHÖK-elnöke… Tovább olvasom