Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

Csak előzetesből kerülnek azonnal börtönbe

Szeged - Nem viszik azonnal börtönbe a jogerős szabadságvesztésre ítéltek többségét, kivéve ha azok az ítélet meghozatalakor már előzetes letartóztatásban voltak. Idén eddig 95 elítélt ellen adtak ki elfogatóparancsot a megyében.
Jogerős szabadságvesztésre ítélte a bíróság, mégis munkát vállalt, majd halálos verekedésbe keveredett az a szegedi férfi, aki körözése után másfél hete feladta magát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon – számoltunk be a szentlőrinckátai falunapon történtekről lapunkban. Hogy járkálhatott szabadon egy jogerősen elítélt ember? – tettük fel a kérdést Cseh Attilának. – Ha a bíróság jogerősen letöltendő szabadságvesztést szab ki valakire, akkor az erről kiállított értesítést a megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportjának küldi meg.

Itt az értesítés megérkezése után soron kívül felhívást adnak ki az elítéltnek, amelyben megjelölik, hogy mikor és hol jelentkezzen szabadságvesztése megkezdésére. A felhívást általában 10–15 nappal a megjelölt időpont előtt adják ki – válaszolt Cseh Attila. A Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese elmondta, hogy csak a már előzetes letartóztatásban levő elítélteknek kell azonnal megkezdeniük szabadságvesztésük letöltését.

Pedig nyitott kapukkal várják az elítélteket...Illusztráció: Segesvári Csaba
Pedig nyitott kapukkal várják az elítélteket...
Illusztráció: Segesvári Csaba

Ha az elítélt a megjelölt időpontban nem vonul be a börtönbe, a megyei bíróság említett csoportja azonnal rendőri elővezetést rendel el. – Amennyiben ismeretlen helyen tartózkodik, belföldi, ha pedig külföldre távozásáról vannak információk, akkor nemzetközi, illetve európai elfogatóparancsot adnak ki ellene – magyarázta Cseh Attila. Egy rendőri elővezetésnek egyébként jelentősek a költségei: a szolgálati gépkocsival megtett útért kilométerenként 450, de legalább 7000 forintot kell felszámolni, amit az elítélt az államnak köteles megfizetni.

A Csongrád Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja tavaly 180, míg idén eddig 95 elítélt ellen adott ki elfogatóparancsot. – A rendőri elővezetések száma ennek minden évben a többszöröse, hiszen az elfogatóparancsok kibocsátását általában megelőzi a rendőri elővezetés elrendelése. Ez az esetek nagyobbik részében eredményes – mondta Cseh Attila. Megtudtuk: a Btk. egyik tavalyi módosítása szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az, aki büntetésének letöltését önhibájából nem kezdte meg.

Halasztható a végrehajtás

A büntetőeljárási törvény bizonyos esetekben lehetőséget ad a szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztására. A 2 évnél nem súlyosabb büntetés megkezdése az elítélt kérelmére fontos okból – különösen személyi vagy családi körülmények – legfeljebb 3 hónapra elhalasztható. Ha az elítélt az életét közvetlenül veszélyeztető betegségben szenved, akkor a halasztás ennél hosszabb is lehet. Hivatalból kell elhalasztani a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdését a legalább 4 hónapos terhes nőknél maximum a szülés idejét követő hatodik hónap végéig, illetve annak a nőnek az esetében, aki fél évesnél fiatalabb gyermekét gondozza. A halasztásról a büntetést kiszabó bíróságnak kell rendelkeznie.

Olvasóink írták

  • 10. szilléri 2010. augusztus 24. 06:43
    „Nem értem ?
    Ezekre a problémákra találták ki a gulágot és a ,, munka nemesit táborokat" !
    Tuti nagy hiszti lenne a fajvédők körébe, ha estleg munkára kényszerítenék a ,,selejeteket".”
  • 9. flexsnake 2010. augusztus 23. 19:04
    „4 ez a jobbik országromboló tevékenysége”
  • 8. savos 2010. augusztus 23. 17:06
    „5. jq
    Hol hallottad?”
  • 7. Filctoll 2010. augusztus 23. 15:29
    „jq - És ugye kőbányában?”
  • 6. zero 2010. augusztus 23. 12:48
    „Helyes”
  • 5. jq 2010. augusztus 23. 12:22
    „Tegnap hallottam, hogy akit a börtönorvos alkalmasnak minősít, annak kötelező lesz dolgozni, nem csak akkor, ha kedve tartja.”
  • 4. dodó 2010. augusztus 23. 12:02
    „Íme a magyar történelem legkártékonyabb pártjának az SZDSZ-nek (sokunk szerint ZSDSZ) húsz éves ország- és erkölcsromboló tevékenységének egyik látványos eredménye!”
  • 3. varadipal 2010. augusztus 23. 10:11
    „Elfogás 1 nao, bíróság1 nap, börtön max 3 nap alatt, tokkal vonóval. Ez a hatékony demokrácia.Csak ehhez felkészült és dolgos bíró kell, meg jogszabály a jogerős ítélet azonnali végrehajtásnak kötelezettségével. A kényszermunka intézményének bevezetése már csak hab lenne a tortán, meg könnyítés a becsületes ember zsebén.”
  • 2. Zs 2010. augusztus 23. 09:35
    „Vicc ez a magyar joghalmaz...”
  • 1. KamuNeni 2010. augusztus 23. 08:18
    „Hat hova viszik oket???? A diszkoba???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy órát kell várakozni Röszkén

A szerb és a magyar oldalon is egy-egy órát kell várni a belépésre Röszkén vasárnap délután. Tovább olvasom