Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Csak könyvből senki nem lesz gombaszakértő

Szeged - A törvény szerint minden önkormányzatnak foglalkoztatnia kellene gombaszakértőt, Csongrád megyében mégis csak heten vannak a szakellenőri nyilvántartásban. Az életével játszik, aki nem viszi el szakemberhez az erdőben szedett gombát.

Belehalt a gombamérgezésbe augusztus 21-én az az ópusztaszeri férfi, aki – ahogy írtuk – augusztus 4-én harmadmagával fogyasztott gyűjtött gombából pörköltet ópusztaszeri tanyájukban. A három ember már másnap nagyon rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzájuk: a két nő életét sikerült megmenteni, ám Búza Róbert belehalt a mérgezésbe.

A csongrádi Gyapjas Mihály 45 éve nyilvántartott gombaszakellenőr.

– Nagyon száraz volt a nyár, így most egyszerre nő mindenféle gomba. Az emberek pedig összeszedik. Szakértői ellenőrzés nemigen van, holott törvény kötelez minden önkormányzatot, hogy településén gombaszakértőt alkalmazzon. Csongrádon sem nagyon törődnek ezzel, de ha keresnek, barátságból természetesen bárkinek átvizsgálom az összegyűjtött gombáját – mondta Gyapjas Mihály. A szakember szerint „nagyon kevés őrült van", aki elvégzi a gombaszakértői iskolát, ráadásul saját költségén nyilvántartásba véteti magát.

– Pár éve kitalálták, hogy minden szakértőnek újra kell magát felvetetni a nyilvántartásba, pedig a gombák természete egymillió éve nem változott. Még ideggyógyász is megvizsgált minket, hogy alkalmasak vagyunk-e a feladatra – mesélte a férfi. Csongrád megyében elmondása szerint tucatnyi gombafajta honos, nagy számuk elsősorban a kiterjedt erdőknek köszönhető.
 

Fénykép vagy forma alapján sem mindig lehet megkülönböztetni a mérges gombát az ehetőtől. Fotó: MTI
Fénykép vagy forma alapján sem mindig lehet megkülönböztetni a mérges gombát az ehetőtől. Fotó: MTI

 


– Alig volt olyan gombász, akinek kosarában ne találtam volna mérgező gombát, miután elhozta megmutatni a szedését. Könyvből ezt a mesterséget nem lehet megtanulni, az élelmiszeripari egyetemen egyik professzorom is azt mondta nekem: „Fiam, ez az a szakma, amit nem lehet kettesre tudni" – mondta Gyapjas Mihály.

 

 

 

 Nyilvántartott szakellenőrök

A legutóbbi nyilvántartásban Magyarországon több száz gombaszakértő neve szerepel. Ezek közül heten Csongrád megyeiek: három szegedi, egy makói, egy algyői, egy hódmezővásárhelyi és egy csongrádi.
 

A szakember megdöbbentő esetekről is beszámolt. – Tavaly egy megyei turistacsoport Lengyelországban járt, ahol a piacon vettek gombát: kiderült, hogy nem mindegyik volt ehető. Egy jó barátom egyszer beállított hozzám három kiló gombával, hogy nézzem át. Majdnem elájultam, mert az összes gyilkos galóca volt – mondta a szakember.

Gyapjas Mihály szerint a gyilkos galóca az egyedüli olyan gombafaj, amelyből ha csak egy picit is fogyaszt az ember, a halál szinte borítékolható.

– Az első tünetek jellemzően az elfogyasztás után 36–72 órával jelentkeznek, amikor már az összes méreganyag felszívódott, a szervek kezdenek leállni, így gyakorlatilag menthetetlen az illető – magyarázta. Az amatőr gombaszedőknek azt ajánlja, mindenképpen vigyék szakemberhez a gombákat, mert fénykép vagy forma alapján sem lehet mindig megkülönböztetni az ehetőt a mérgezőtől.

 

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem kell megijedni az ebolától, de fontos a tájékozódás

Az ebolajárvány hivatalos számai meg sem közelítik a valóságot az egészségügyi világszervezet szerint. Tovább olvasom