Délmagyar logó

2018. 07. 16. hétfő - Valter 18°C | 29°C Még több cikk.

Családjogi életmesék az emberi természetről: válás után is szülőnek kell maradni

Családjogi életmesék az emberi természetről: válás után is szülőnek kell maradni
Sok válófélben lévő szülő gyermeke érdekeit nézi. Korrekten szétosztják, ki mit fizet. Tudják, hogy a kizárólagos anyai felügyeleti jog - ami a tradíciók miatt a leggyakoribb bírói ítélet - lehet csak papírforma: emellett rugalmas kapcsolattartást és tartásdíjat tudnak szabályozni. Mások ,,vérre menő" csatát folytatnak a tárgyalóteremben.
A férfiaknak sokszor az anyagiak fájnak a válás során. Az is fájni szokott, ha szeretnének kapcsolatot tartani a gyermekükkel, de nem megy. Az anyukák gyakran több tartásdíjért küzdenek. Egyesek úgy szocializálódtak a házasságban, hogy nem kell tenniük a gazdasági közösségért. Elváltak, de nekik az jár. Más, négy gyermekével egyedül maradt anyuka meg nem tud miből enni adni kamasz fiának, amikor éhes marad vacsora után. Vannak anyák, akik apukát teljesen ki szeretnék radírozni a gyermek életéből, míg másokat az bánt, hogy a gyereknek szüksége lenne az apjára, még sincs jelen az életében. Mutat rá élethelyzetekre Dr. Nyilas Nikoletta. A kétgyermekes édesanya  klasszikus tárgyalótermi ügyvédként számos családjogi ügyben lát el képviseletet.

A lány szeretetet színlelt

Komment

Nagy Attila: „A válásom az emberi tisztesség megcsúfolása volt. A gyámhatóság, a rendőrség, gyermek jogvédelem Magyarországon semmit nem ér. Volt feleségem nagybátyja rendőrségi vezető volt, az ő közbenjárása ráhatással volt az eljárásra.  Bele kellet, hogy nyugodjak,  gyermekemtől elszakítottak, s Magyarország korrupt!"

Kovács Éva: „Nem gondolom, ha két ember nem tud együtt élni, annak a gyermek igya meg a levét. Semmi köze hozzá, nem kérte az életet tőlünk. Leültünk, szépen megbeszéltük, annak ellenére, hogy volt, aki uszította az apukát ellenem. A mai napig baráti a kapcsolatunk, mondhatom úgy is, mindent megbeszélünk, ami a gyermekkel kapcsolatos. És nem csak a gyerektartást fizeti, hanem az óvodai részben is segít, például a ruháztatásban. Csupán nem tudunk együtt élni. Korlátlan láthatása van, de ha a kicsi úgy dönt, nem megy, nem erőltetjük, majd megy máskor. Szerintem higgadtan, nyugodtan kell megbeszélni a dolgokat, egy gyermeknek szüksége van az apjára és az anyukájára is." 

Szekszardi Judit: „Nem kérek gyerektartást, 4000 forint. Ugyan mar… Ő meg 6 éve nem kérdi meg, mi van a fiával."

– A gyermektartásdíjáról a jobb anyagi körülmények között lévő szülőknek mindig könnyebb megegyezni. Például előfordult olyan eset, amikor a válófélben lévő szülők  legnagyobb problémája, hogy már megint egy új lovat szeretne a közös gyermek. Persze nekik is fáj, hogy elveszítik a társukat. Az mindenkinek nehéz – avat be az ügyvédnő. Míg egy családba „beletanul", óhatatlanul elmerül ügyfelei életében, megtapasztalja, milyen sokfélék vagyunk. Jogi bonbonok, családjogi életmesék című kézikönyvében összegyűjtötte érdekes ügyeit. A szórakozáson túl jogi megoldásokat kapunk. Saját pénzén adta ki, a befolyt összeget jótékony célra szánja, gyermeke sportegyesületét támogatja.

Sztárnak is jár a tartásdíj? címmel egy érdekes esetet ismerhetünk meg Nikoletta tollából. Nagykorú, de még felsőfokú tanulmányokat folytatott egy leánygyermek, és a bíróság 38 ezer forint tartásdíjat ítélt meg neki, amíg be nem fejezi tanulmányait. Az édesapa mindezt úgy vállalta, hogy nagylánya nem tartotta vele a kapcsolatot, annak ellenére, hogy korábban az ellenkezőjét ígérte. Apuka pert indított, hogy amikor meglesz a diplomaosztó, a fizetési kötelezettsége megszűnjön. – Ügyfelemmel tisztába voltunk azzal, hogy a lánya saját jövedelemmel rendelkezik és nem mellesleg egy sztár párja, de bizonyítani nem tudtuk. Mindezt a gyerek titokban tartotta, hogy az apa állja az egyetemi költségeket – avat be a részletekbe a szakember.

„Nem tudtuk bizonyítani"

– Nem sokkal azután, miután a tartással kapcsolatos per jogerőre emelkedett, elárasztotta a bulvársajtót a hír: hősnőnk és a sztár összeköltözött. A későbbi híradásokból azt is megtudtuk, hogy a lány milyen előadóművészi munkát végez, hol lép fel. Az édesapa az „új" információk birtokában – amit a gyermek édesanyja végig tagadott – keresetet indított hat hónapnyi tartásdíj visszaigénylésére, amire így a lánya már nem volt jogosult. Hiszen életvitelszerűen már nem az őt nevelő anyával lakott és saját jövedelemmel is rendelkezett, ami fedezte a megélhetését. Nekünk azonban ezt bizonyítani kellett. Csakhogy a lány a beszerzett NAV nyilatkozat szerint nem rendelkezett jövedelemmel, és az anyjához volt bejelentve. Őrült „kutatómunkába" kezdtünk: bújtuk a bulvárt. Sok mindent megtudtunk, például, hogy 40 ezer forintért vett koncertbelépőt kedvesének a születésnapjára, hol bérel a munkájához tornatermet. Viszont jogi asszisztensemmel hiába vizsgázhatnánk hősnőnk és párja életéből, bizonyítani sehogyan sem tudtuk állításainkat. A tartásdíjat a lány diplomaosztója után az apukának már nem kellett fizetnie, viszont, a korábbi összeget nem követelhette vissza – fejezi be a történetet dr. Nyilas Nikoletta.

Kicsi tartásdíj, drága utazás

Egy másik esetben, másik ügyféllel, nagyobb sikerrel jártak. Egy élettársi kapcsolatból származó kicsi lány anyai elhelyezése és apai tartásdíj megállapítása miatt indítottak pert. – A szülők kapcsolata sohasem volt harmonikus, talán, mert nagyon más személyiségek: az édesanya komoly, felelősségteljes, határozott, míg az apuka nagyon szeretett utazni, megehetősen hedonista. Az anyai elhelyezés egyikük számára sem volt vitás, viszont az édesapa sokallta az igényelt tartásdíjat. Kérte a bíróságot, hogy vegye figyelembe: minimálbérből él. „Felelőtlenül" azonban a pert megelőző hónapban távol-keleti utazást tett, nagyjából 1 millió forintból. Ezt onnan tudom, hogy a kalandot részletesen posztolta közösségi oldalán – a perre úti beszámolóval érkeztünk. Végül egyezséget kötöttek a szülők. Apuka nem szerette volna, ha a hatóság mélyrehatóbban megvizsgálta volna vagyoni helyzetét.
 
Gyermektartásdíj kisokos

– A mindenkori jövedelem 15–25 százaléka, és határozott összegben  állapítják meg. A jövedelem maximum 50 százalékát lehet erre elkülöníteni. - Ha tehetős a gyereket nevelő szülő, akkor is állapít meg a bíróság tartásdíjat. 
– Nagykorú tanulmányokat folytató gyerek 25 éves koráig kaphatja.
–  Ha a szülők egyezséget kötnek, két évig csak különleges esetben lehet módosítást kérni. Ehhez azonban lényeges és tartós körülményváltozás kell. Ilyen például, ha óvodás volt a gyerek, viszont közben megkezdi az iskolát. Vagy, ha a kötelezett fél új kapcsolatából egy vagy több gyerek születik.
– Szinte mindig kell illetéket fizetni, csak nem rögtön. Ez a szakértők, a bírósági eljárás díja. A megállapított tartásdíj egy évi összegének a  hat százaléka. Ezt a felek közösen is viselhetik.
– A per során  lehet letiltást kérni a megállapított tartásdíjra. Ebben az esetben a munkáltató fogja levonni minden hónapban az összeget.  – Szerintem mielőtt ezt meglépnék, próbáljanak meg megbízni egymásban – hívja fel a figyelmet dr. Nyilas Nikoletta. Neki  ugyanis volt olyan ügyfele, aki ragaszkodott ehhez, miközben az apuka végig rendesen fizetett. Az édesapa  munkáltatója viszont nem akart ezzel minden hónapban a bérszámfejtésnél kínlódni, ezért elbocsátották az állásából. Persze nem ez volt a hivatalos indok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túra a Tiszán és a Maroson

Túra a Tiszán és a Maroson
A kispénzűek kenut, a gazdagabbak akár exkluzív sétahajót is bérelhetnek Szegeden, amellyel bejárhatják a Tiszát és a Marost. Tovább olvasom