Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Csaó bambínó – bemutatták a családi revüt

A premieren – úgy tetszett – minden korosztály jól szórakozott. Aztán hogy kinek mit jelent a Csaó bambínó című Horváth Péter-darab szegedi változata? Ahányan ott ültek, alighanem annyifélét.
Anya és Laci – Szabó Gabi és Megyeri Zoltán a tánckarral. Fotó: Karnok Csaba
Az író-rendező korosztályának van talán a legnagyobb esélye azonosulni a kisszínházban az elmúlt hét végén bemutatott Csaó bambínó különös látásmódjával. Nem lehet egy szóval nevén nevezni ezt, inkább ide idézzük Horváth Péter egy régi fülszövegmondatát azokból az időkből, amikor még 20 forint volt a fiatal kortárs szerzők első kisregényeit tartalmazó kötetek ára. „Nézem magam, mint egy mozifigurát, akinek története nem hagy hidegen, de tudom, hogy nem tehetek semmit sem érte, hiszen más dimenzióban létezünk" – írta az 1951-es születésű író egykor, vagy 27 esztendős korában, az Öcsémnek, szeretettel című kisregénye elé. A Csaó bambínó elé is írhatta volna. Meg a fönti mondat folytatását is: „Én őt figyelem, ő a világot. Egyelőre ketten vagyunk. Azért írok, hogy felszámoljam ezt a kettősséget, vagy legalább sikerüljön megértenem."

A többiek pedig, tehetjük hozzá, akik nem tudnak írni, és az önreflexió egyéb módszereit sem gyakorolják professzionálisan, elmennek a színházba. Ahol egy Csaó bambínó című „családi revü" talán segít nekik... Miben is? Megszemlélni a saját múlt idejüket. Meg a jelenüket. Önmagukat. A világban.

A színházban meglátják például azt, hogy „azok a csodás ötvenes évek, na meg a mámorító hatvanasok" – rettenetesek voltak; és talán elfogadják, hogy viszont mégis ez volt a csodás és mámorító gyerek- és ifjúkoruk. Távolságból nézik, hol nevetve, hol meg sírva.

Rácsodálkoznak, hogy tényleg, az a sok bugyuta sláger az ötvenes évekből – mennyire eleven bennük. Beléjük ivódott, hiszen örökösen jött a rádióból, és a rádió volt a kor első számú és egyetlen – szórakoztatóközpontja. Multimédiája. Ha-ha. Na és ott volt még a presszó, a szimpla kávéval, ahova lementek a felnőttek a kardjukba dőlni – azaz rettenetesen berúgni – a legnagyobb tragédiák idején: a darab egyik legjobb, mert ellenállhatatlanul röhejes és rettenetesen fájdalmas, ironikus és tragikus jelenete is itt játszódik, Fekete Gizi, Király Levente és a profi maszkjában-kosztümjében megkettőzött Jakab Tamás jól eltalált tálalásában.

A darab egy másik emblematikus jelenete meg a börtönben játszódik, az ingbe rejtett cigarettásdobozokkal: Borovics Tamás, az írói Én színpadi megelevenítője mellett remekel ebben a jelenetben Rácz Tibor (aki a fürdőszobai józan részegség eljátszásában is briliáns) és Szabó Gabi. Utóbbi betölti a színpadot mindegyik jelenetében, nem nagyon lehet másra figyelni, ha ő van játékban, az Anya szerepében finom érzékenységgel bont ki minden ellentmondást, rajzol ördöngös ügyességgel – ahogyan mondják – igen összetett figurát, nem beszélve arról az egyszerűségről, hogy szép.

Jó figura akad több is, ilyen Harsányi Attila orosz tisztje – ellenállhatatlan az az európai humor, amint ő angolul mondja a Hamletet, magyar foglya pedig oroszul Tatjana levelét. Dobos Kati Mancika tanárnője, Galkó Bence meghasonlott Gazsi tanára – kegyetlen karikatúrák. Az ízlésemnek kissé túlzón idegcsomó Gömöri Krisztián az öccs szerepében is kissé túlzón bunkó Megyeri Zoltán Lacija. De általában a helyén van minden és mindenki a revüben, különösen a tánckar és a zenekar. Csík György jelmezei túlzásaikkal pontosak, Juhász Katalin színpada kevés eszközzel is fantáziás.

Élvezetes az előadás, minden korosztálynak javallott – mindenkinek másért. Magunkért, egymásért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botka a fejlesztési munka dandárjáról

A város érdeke, hogy végigvigyük azokat a folyamatokat, amelyeket megalapoztunk, elkezdtünk –… Tovább olvasom